Tizenhat éve sajog a seb, mert Gyurcsány továbbra is tépkedheti

Hiába járt kanosszát az ellenzék, ha a nemzetárulás értelmi szerzője a vezetőjük

Fehéres leheletünkbe burkolózva pakoltuk be a kocsi csomagtartójába a csirizt rejtő vödröt – lehet, ezzel egyedül vagyok, de a rendszerváltoztatás sűrűjébe születő gyerekként pont a vödör volt az első szó, amit kimondtam -, végeztünk arra az éjszakára a plakátok kihelyezésével. 16-17 évesek voltunk, cisztercita gimnazisták, akik örömmel vettek részt egy olyan akcióban, amiben határontúli magyar testvéreinket segíthettük.

2004. december 4-e volt ekkor, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előestéje. Hasznosnak, igazán a nemzet szolgálatában tevékenykedőknek éreztük magunkat azzal, hogy legalább egy kicsit hozzájárulhatunk a szörnyű trianoni igazságtalanságnak akár csak a jelképes lebontásához is. Az utolsó este még azon is elgondolkoztunk, hogy ajándékként elviszünk egy plakátot a helyi SZDSZ-irodába, de tervünkről végül letettünk. Cisztercita diákok voltunk, mint mondtam.

A kép forrása: Wikipedia

Az a népszavazás megmutatta, hogy milyen az internacionalista, velejéig magyargyűlölő baloldal. Hát létezhet szimbolikusabb tény erre nézvést, mint az, hogy ebben a kampányban tűnt fel dicsőséges plakátarcként Bangóné Borbély Ildikó? Sokat emlegetjük itt, mennyire eldurvult a politikai közbeszéd, a politikacsinálás mint olyan, és a baloldal ezt vádlón nekünk rója fel, hiszen mi ütöttünk vissza.

Pedig Gyurcsány Ferenc volt az, aki addig még nem látott módon kezdett bele a közbeszéd alakításába.

Lehet itt rihegni-röhögni, hogy jaj, már megint a Feri, de ez a tényeken nem változtat. Emlékszünk még a státusztörvényre és az annak nyomán belengetett, 23 millió román munkavállalóra? Ezt a hazugságot is Gyurcsány találta ki, büszkén mesélt róla utóbb. Ugyanígy Gyurcsány volt az értelmi szerzője annak az ocsmány hadjáratnak is, amit 2004-ben folytattak a gúnyhatáron túl élő magyarok ellen. Nagyon fontos, hogy amikor Feri legfőbb bűneit említjük, akkor 2006 mellett 2004 is szerepeljen a vádbeszédben. Plakátok és szórólapok örökítették meg a hazugságokat, arról, hogy mennyit kell majd fizetnünk, hogy veszik el a magyarok munkáját…

És ne tagadjuk el a nyilvánvalót, Gyurcsányék akkor sikerrel jártak. Nehezen gyógyítható sebet kaptak nemzettestvéreink is, mi is.

Az MSZP persze nem tett semmi mást, csak folytatta elődjei beszari, nemzetellenes politikáját. Annak idején Hruscsov felvetette – kérdés, mennyire komolyan és ajánlatát követően nem sokkal meg is puccsolták, nyilván nem ezért – Kádárnak, hogy mi lenne, ha visszakapnánk Kárpátalját, mire fel a mi öreg hóhérunk azt sem tudta, hogyan ellenkezzen. Aztán élesebb szituációban Grósz is összetojta magát Ceausescu közelségétől. Magyarán a komcsi reakciókban semmi meglepetés sincs, az sokkal tragikusabb volt, hogy a magyar társadalom milyen jelentős részét is “belevitték a kamuba” 2004-ben. Persze azóta bocsánatot kértek, és ismerjük a balos kanonizációt: ha te a megfelelő emberek közé tartozol, akik persze a jó emberek is, akkor bűneid azonnal feloldozást kapnak.

Napjainkból visszatekintve erre a nemzetáruló bűnre, az az igazán felháborító, hogy ugyanazok az elemek, akik feltétel nélkül befogadnák az idegent, akihez semmi közünk, más a nyelvünk, a kultúránk, a vallásunk és az alapvető civilizációs normánk, hisztérikus nemet mondtak a saját vérünkre, a nemzetünkre. Értetlenkednek és támadják a Hungary Helps erőfeszítéseit, akik világraszóló tetteket hajtanak végre és szó szerint emberi életeket mentenek, keresztény közösségeket segítenek hozzá méltóbb létezéshez – de azonnal befogadnák azt, ami teljesen más, ami végletesen idegen tőlünk.

A kép forrása: Czimbal Gyula

Ebben az őrületig hajtott jóemberkedésben egyszerűen nem értik, hogy csak emberi minimumokat kéne teljesíteni, például azt, hogy a legjobban azt félted, ami a tiéd, s a leginkább azt véded, ami téged erősít, lélekszámban, gondolatban, nemzetben.

És ezt az egyszerű distinkciót soha nem fogják azok megérteni, akik Székelyudvarhely helyett Líbiára mondanak igent.

Lehet bocsánatot kérni, elzarándokolni Erdélybe, nemzetpolitikáról beszélni, de mindez semmit sem jelent, ha az ellenzék vezető erejének főnöke, Gyurcsány és ugyanez az ellenzék vele közösen szándékozik bármit is tenni. Ez teszi őket hiteltelenné.

December ötödike gyásznap. Világos mementója annak, milyen döntésre lehet sokakat buzdítani – a szavazáson nem részt venni is döntés -, és annak is, hogy azok az elemek, amelyek erre biztatták a választópolgárokat, még mindig velünk vannak. Hála az égnek, hogy történelmi léptékkel mérve csak keveset, 6 évet kellett várni a gyógyítás megkezdésére, de a seb megmarad.

Különösen úgy, hogy nem kevesen újra és újra felszakítanák.

Trombitás Kristóf

Iratkozzon fel hírlevelünkre!