Egészpályás letámadás a magyar kormány ellen

Az Európai Néppárt vezetője, Donald Tusk – aki a maga személyében amúgy is jól leképezi a modern, nyugat-európai értelemben vett konzervatív politikust, értsd, szinte magától értetődően bútorozik össze a baloldallal, legyen szó az uniós politikáról vagy arról, hogy Lengyelországban önként és dalolva indult együtt a szélsőballal is – simán hasonlíthatja egy vírushoz vagy akár szolidan – hiszen így adtak erről hírt a progresszív sajtótermékek – lenácizhatja Orbán Viktort, az nem szül nagy botrányt. Ugyan, inkább a szokásos ügymenet része, amiről Demeter Szilárd kapcsán a legutóbbi cikkemben is írtam: jobboldali vezetőket, politikai alakulatokat a nácizmussal párhuzamba hozni szinte elvárt minimum a heccpolitikában.

És nemhogy felháborodás nem  lesz belőle, de még annak lenne szükséges magyarázkodnia, aki feltenné a kérdést: és ezt így hogy?

Nem így áll a helyzet, ha egy magyar EP-képviselő, megunva azt a dölyfös, hepciáskodó hozzáállást, amit hazánkkal kapcsolatban már rég felvett Manfred Weber, megjegyzi az egyik legutóbbi, bicskanyitogató nyilatkozata után, hogy nálunk, Közép-Európában a legsötétebb terrorszervezetek, a Gestapo és az ÁVH beszélt hasonló módon. (A hozzáállást én emberileg megértem, nehéz lehet feldolgozni, hogy miután velünk szívózott, és mi elmondtuk, hogy ennek az lesz a következménye, hogy végül nem lesz a Bizottság elnöke, mit ad ég, ebben is igazunk lett.)

Mert mit mondott cinikusan a néppárti frakcióvezető? Azt, hogy ugyan, minek tart Magyarország a jogállamisági kritériumoktól, hiszen ahol szabad a sajtó vagy független az igazságszolgáltatás, ott nem kell aggódni a retorzióktól. Elhiszem, hogy a nyugat-európai fül másként lett trenírozva, mint a mienk – persze ettől még Weber direkt provokál –, ott ez lehet, hogy kevésbé fenyegetően csapódik le, de nálunk a házmestertempóban előadott kioktatás rögtön olyan benyomásokat szül, amelyeket csak a legsötétebb időkben tapasztaltunk.

Az ávósok voltak azok, akik azt mondták, nincs itt semmi félnivaló, ha valaki nem tesz a Párt ellen, aztán véletlenül nem kiderült, hogy mindig azok füle mögött volt vaj, akiket el akartak tenni láb alól? Idehaza, az ávós unokák új keletű oázisait látva – nem gondoltuk volna az SZDSZ kimúlását követően, hogy ugyanez a garnitúra még egyszer visszatér, csak eggyel frissebb és aljasabb kiadásban – különösen fontos, hogy az első ilyen jellegű kinyilatkoztatásoknál odavágjunk, de úgy, hogy annak csattanós hangja legyen.

Pontosan ezt tette Deutsch Tamás is, mikor a fent idézett módon helyezte kontextusba Weber fenyegetőzését.

És mi lett a vége? Hisztéria, az. Hitlerezni, nácizni a megfelelő személyektől soha nem probléma, de ha egy persona non grata csak megpendít valami nekik kellemetlen hangot, ott a jól megszokott módon indul be a karaktergyilkossági kísérlet. Bizonyos EP-képviselők ugyanis, Deutsch frakciótársai – így lehet megbízni az osztrák jobboldaliakban is, hiszen az értelmi szerző az osztrák néppárt delegációvezetője – aláírásgyűjtésbe kezdtek, miszerint Deutschot ki kell zárni a képviselőcsoportból, annyira durván és szélsőségesen nyilvánult meg. Értik, minősített egy nyilatkozott – és ez már fatvát ér.

Teljes pályás, totális letámadás zajlik Brüsszelben. Mindent bevetnek, és mára eljutottunk addig a pontig is, amikor már a látszat fenntartására sem ügyelnek.

Csak egy kicsit hadd utaljak a Szájer-botrányra is. Gondolkozzunk el, mi lenne a Haladó Értelmiség™️ véleménye arról, ha a magyar rendőrség a kaput betörve rajtaütne egy magánlakáson, mert vélelmeznék, hogy megsértik a korlátozó intézkedéseket, majd csodák csodájára, teljesen véletlenül egy olyan házibulit találnának, ahonnan kiemelhető egy ellenzéki politikus. Az, kérem, maga lenne a velünk élő fasizmus, amiről Amanpourtól Donald Tuskig mindenki elítélően nyilatkozna, hiszen újabb jelét látnák az erősödő magyar önkénynek, amely már a magánszférára sincs tekintettel. Ám Brüsszelben ez mégis természetes.

A hivatkozott buli szervezője össze-vissza beszél, egyszer elmondja, hogy magasról tesz a politikára, másszor megjegyzi, hogy pártokra lebontva pontos beszámolót tud adni a szeánszain részt vevő személyekről. Mindeközben a jelek szerint büntetőeljárások zajlanak ellene Lengyelországban, és nem más, mint egy közönséges csaló.

Jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható magyar újságírók és elemzők pedzegetik, hogy persze, bármi lehet a megoldás, de nagyon úgy néz ki ez a rajtaütés, mint egy olyan esemény, ami akár titkosszolgálati akció is lehetett.

Egy másik EP-képviselőt mondvacsinált okokkal akarnak kizárni, a már többször emlegetett Tusk a közösségi oldalán percenként, szűkölve adja mindenkit tudtára, hogy rá számíthat a mindenkori gazdi, ő a Jó Emberek™️ pártján áll, és a Fidesznek semmi keresnivalója a Néppártban, vegye már mindenki észre. Egyre több hír lát napvilágot arról, hogy az EU akár minket is megkerülve elfogadhat mindent, amit akar, már a saját szabályaik sem érdekesek, ha a demokrácia megmentéséről van szó.

Érzik, hogy ez egy döntő csata – és nem szégyenlősek, egyáltalán nem. Nagyban tesznek rá, hogy kilóg a lóláb. Bele akarják lapítani a földbe a tiltakozókat, aztán a véres fejüket trófeaként felemelni és megmutatni mindenkinek, aki már valaha is elgondolkozott a legkisebb ellenkezésen is.

Készüljünk fel mindenre, mert 2022-ig csak még ilyenebb lesz a háború.

Trombitás Kristóf