Döntött a román kormány – feloldják a tilalmat

A romániai parlamenti választások napján, vasárnap ideiglenesen felfüggesztik a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos kijárási korlátozásokat, és igazoló nyilatkozat nélkül elhagyhatják lakhelyüket a vesztegzár alá vont települések lakói.

Erről pénteki ülésén döntött a bukaresti kormány, amely módosította a veszélyhelyzetről szóló korábbi határozatát és több más jogszabályt.

A kijárási korlátozásokat a szavazópolgárok (nagykorúak) számára vasárnap reggel 5 órától hétfő hajnali 1 óráig függesztik fel.

Ez utóbbi időpontot magyarázatául Ludovic Orban miniszterelnök rámutatott: a választási törvény ősszel elfogadott módosítása lehetővé teszi, hogy a zsúfolt szavazókörökben a 21 órai hivatalos záróra után – legkésőbb éjfélig – folytatódjék a voksolás és leadhassák szavazatukat azok, akik 21 órakor még sorban állnak a szavazókörök előtt. „Nekik lehetőséget kell biztosítani, hogy hazamenjenek” – magyarázta.

A választási bizottságok tagjai, a jelöltek, az akkreditált megfigyelők és a választások lebonyolításában résztvevő műszaki személyzet tagjai megfelelő igazolással a választást követő éjszakán – az általános 23 és 5 óra közötti kijárási tilalom idején – is szabadon közlekedhetnek.

A kormány pénteki ülésén döntött arról a – Klaus Iohannis államfő által már két napja bejelentett – enyhítésről, amely lehetővé teszi a vásárcsarnokok megnyitását.

A rendelkezés a hivatalos közlönyben történő közzétételét követően, várhatóan szombattól hatályba lép.

A zárt térben működő vásárok és élelmiszerpiacok bezárását a rohamosan terjedő koronavírus-fertőzések megfékezését célzó intézkedéscsomag keretében november 9-től rendelte el a bukaresti kormány. Ugyanakkor lépett hatályba a kijárási tilalom Romániában, amelynek értelmében éjszaka 23 és 5 óra között csak azok léphetnek büntetlenül az utcára, akik munkahelyi igazolással, vagy saját felelősségre megírt nyilatkozattal igazolják, hogy munkavégzés, halaszthatatlan orvosi ellátás, gyógyszerbeszerzés, rászorulók gondozása, vagy a családban történt haláleset miatt hagyhatták el lakhelyüket.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Ludovic Orban román miniszterelnök nyilatkozik, miután határozatképtelenség miatt elmaradt a szavazás az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványáról a román parlament két házának együttes ülésén Bukarestben 2020. augusztus 31-én. MTI/EPA/Robert Ghement