Szájer-ügy: a levert lécet nagyon gyorsan újra ugyanolyan magasra kell tenni

Szájer József lemondott az EP-képviselői posztjáról és kilépett a Fideszből, miután egy morálisan vállalhatatlan helyzetben – egy homoszexuális orgián – tetten érték. A baloldal most mindent megtesz, hogy az ügyet ne egy ember személyes botlásaként mutassa be, hanem az egész jobboldal hiteltelenségeként. Emelt hangon keresztény erkölcsi mércét emlegetnek azok, akik eddig annak létét is kétségbe vonták.

Az napnál világosabb, hogy ilyen helyekre keresztény ember ne tegye be a lábát. Szájer József hibázott. Nem azzal, hogy lebukott, hanem azzal, hogy ilyen helyre járt. Aki nem jár orgiára, azt nem fogják tetten érni orgián. Azóta megkövette családját, kollégáit és választóit, vállalta tette következményeit, lemondott az EP-képviselőségről és kilépett a Fideszből. Tetteinek következményeivel neki kell együtt élnie, feloldozást pedig a Jóisten adhat neki, ha bűneit őszintén megbánja.

A bűnt gyűlöljük, nem a bűnöst.

Orbán Viktor így nyilatkozott az ügyről: „Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett.”

Hogy az egészben van-e titkosszolgálati szál vagy az ügy kiszivárgása spontán módon történt-e, azt valószínűleg sose fogjuk megtudni.

De a politikában a véletlenek esélye kisebb, mint a hétköznapi életben,

főleg egy EU-s költségvetési vétó idején. Szájer József nagy koponya, elismert jogász, sokat tett a jobboldali politika intellektuális megerősítéséért, most azonban nehéz helyzetbe hozta a Fidesz-KDNP-t.

Abszurd, hogy most Gyurcsányék a keresztény értékrend alapján kérik számon a jobboldalt, miközben a baloldal szerint a politikában semmi keresnivalója se a kereszténységnek, se a keresztény erkölcsnek. Az Alaptörvényből is száműznék, most azonban minden sarkon hangoztatják. Amit Szájer tett, az keresztény szemlélettel abnormális, csakhogy a baloldal pont azért küzd évek óta, hogy az ilyen életmódot ismertesse el normálisként, befogadva és törvényben rögzítve minden LMBT-követelést.

A baloldal morális elvárása, hogy mindig a legújabb, akár extrém „szokásokhoz” igazítsa a morális elvárásokat, míg a keresztény hozzáállás ennek pont az ellenkezője: az állandó erkölcsi elvárásokhoz kell megpróbálni igazítani az életünket. Ez nyilván nem minden esetben sikerül. Minden ember tökéletlen. Szinte minden ember életében vannak olyan pillanatok, amiket később nem tenne ki az ablakba.

De erre nem az a válasz, hogy akkor vigyük lejjebb az erkölcsi mércét. Hanem az, hogy újra talpra kell állni, újra magasra kell tenni a mércét, és megpróbálni legközelebb megugrani.

A mérce leverése nem ok a mérce kidobására, legalábbis a keresztény értékrend szerint biztosan nem. A baloldal a mércét is kidobná, és úgy érzi, erre most jó alkalmat talál egy súlyos hibát elkövető jobboldali politikus esete kapcsán.

Gyurcsányék érzik, hogy a jobboldalt is ledöbbentette és megbénította az ügy, ezért a pillanatnyi elgyengülést kihasználva próbálják az egész keresztény értékrendet száműzni a politikából. Azt mondják, mostantól semelyik politikus ne hivatkozzon a kereszténységre, mert egy közülük bűnt követett el. Csakhogy ez az értékrend nem emberi, hanem természetfeletti. A baloldal szerint a baloldalon igazából nincs is bűn, mert mindenki a maga erkölcsét alkothatja meg. Bűn csak a keresztény oldalon lehet, mert ott van egyetemes mérce.

Gyurcsány most azt követeli: ezután senki ne mondja, hogy az anya nő, az apa férfi, ezután senki ne védje a családokat vagy vegye politikusként a szájára a keresztény szót. Ez nagy tévedés, mert most kell igazán ezekről beszélni a politikában! Duplán is, hogy balra és jobbra egyaránt meghallják! Gyurcsány pontosan tudja, hogy amit mond, annak az ellenkezőjét fogja csinálni, ha hatalomba kerül – de bármit mond, ha az a hatalomhoz közelebb viszi. Erről szól az őszödi beszéd.

A „rendszeresen bérmálkozó” Gyurcsány Ferenc már nagyon türelmetlenül várja, hogy visszakerüljön a hatalomba. Most úgy érzi, megtalálta a kapaszkodót.

A jobboldali szavazók képébe vágja, hogy micsoda erkölcstelen politikus mondja magát kereszténydemokratának, hogy aztán az emiatt otthon maradó szavazók révén többségbe kerüljön, és a kereszténység írmagját is száműzze a közéletből. A keresztényietlen jobboldali viselkedés elutasításából építene keresztényietlen baloldali kormányzást. „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.”

Minden időben lehet olyan keresztényeket találni, aki hibáznak, akik bűnt követnek el. De ezzel nem járhat együtt, hogy az értékrendet vonhassa bárki is kétségbe. A hiba nem az értékrendben, hanem az emberben van, mert az emberek már csak ilyenek, esendők. Egy keresztény politikusnak ezért a többi társánál is nagyobb a felelőssége. A botrány személyes, de az értékrend egyetemes. Csak a baloldal szerint kell eltörölni a keresztény értékrendet akkor, ha azt nem tudja mindenki megtartani. Abban bízzunk, hogy ez az eset ne a bátorság elvesztését, hanem a felelősség átérzését hozza el!

Iratkozzon fel hírlevelünkre