Az otthon elvégezhető abortuszok miatt elszabadulhat a pokol

Az Egyesült Királyságban a járvány első hulláma idején, márciusban engedélyezték a mifepristone és misoprostol hatóanyagtartalmú abortusztabletták otthoni használatát. Az országban ezt követően sosem látott szintre emelkedett az abortuszok száma. Közben újabb és újabb beszámolók kerülnek napvilágra arról, hogy nők halála köthető az abortusztabletták bevételéhez, illetve nyomozás folyik egy csecsemő ügyében is, aki annak ellenére élve született meg, hogy anyja bevette a vetélést előidéző készítményt.

Észak-Írországban ezekben a napokban már közel 300 egészségügyi dolgozó sürgeti a hatóságokat, hogy függesszék fel az otthon – abortusztabletták használatával – végezhető magzatelhajtások engedélyezését. A ma már (kissé groteszk módon) DIY, azaz „csináld magad” abortusznak is nevezett eljárást az Egyesült Királyságban (és így Észak-Írországban is) a koronavírus-járványra tekintettel legalizálták, ám az egészségügyi dolgozók szerint ezek végzése veszélyes és elfogadhatatlan.

Az otthoni abortusz támogatói tehát arra hivatkozva lobbiztak az abortusztabletták legalizálásáért, hogy megvédjék a terhességmegszakításra váró nőket a kórházi koronavírus-fertőzéstől. Sikerrel jártak, a nők ezeket a tablettákat már legálisan alkalmazhatják magukon; ám észak-ír orvosok és egészségügyi dolgozók szerint az eljárás a vírusnál jóval veszélyesebb a nőkre és az esetleg mégis megszülető csecsemőkre egyaránt.

Angliában jelenleg az abortuszokat végző intézmények egy rövid telefonbeszélgetés után postai úton eljuttatják az abortusztablettákat az azokat igénylő nőknek. A szer hivatalosan csak 10 hetes terhességig alkalmazható, de a kórházi jelentések szerint gyakori, hogy ennél jóval későbbi szakaszokban is beveszik a nők. A The Sun azt írta: rendőrségi jelentések szerint egy nő a fent leírt protokoll szerint postán megkapta az abortusztablettát, és 28 hetes terhesen be is vette. A csecsemő túlélte, megszületett, de még nem tudni pontosan, milyen károkat okozott a szervezetében a „beavatkozás”…

Gyilkossági nyomozás is indult egy újszülött halála ügyében, aki annak ellenére élve született meg, hogy anyja postán kapott abortusztablettákat vett be. A nyáron pedig – írja a LifeNews.com – a még meg nem született gyermekek védelmére szakosodott SPUC (Society for the Protection of Unborn Children) bizonyítékok felmutatásával vizsgálatot követelt két abortusztablettát alkalmazó nő tisztázatlan halála miatt. Egy wisconsini férfi ellen szintén vádat emelnek, miután online vásárolt abortusztablettákat, majd erőszakkal próbálta rávenni barátnőjét, hogy szedje be azokat.

A mifepristone és a misoprostol, az abortusztabletták leggyakoribb hatóanyagkombinációja részleges abortuszt, a méh elégtelen kiürülését, illetve súlyos vérzést, hasi fájdalmat és fertőzést is okozhat. A Szülészet és Nőgyógyászat (Obstetrics and Gynecology) című orvosi szaklap 2009-es tanulmánya a két hatóanyagra vonatkozóan azt írja: az orvos által végzett művi terhességmegszakítások esetében a szövődmények és a komplikációk aránya 5,6, míg az abortusztabletták alkalmazásakor 20 százalék.