Állami segélyből finanszíroztak körözött terroristát a bevándorlók

Az egyik férfi 33 éves, Ferrara városában élt és legalább egy éve részesült úgynevezett állampolgári jövedelemben.

A támogatást 2019-ben vezette be az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a – jelenleg ellenzéki – Liga pártokból álló akkori koalíciós kormány az előbbi javaslatára az Olaszországban tartózkodási engedéllyel dolgozó külföldiek számára.

A tunéziai férfi hamis munkaszerződéseket nyújtott be, és ezek megszűnésére hivatkozott, így segélyben részesült. Ugyanilyen állami támogatást kapott 50 éves társa, aki Ferrárából időközben Franciaországba költözött át. A pénzügyőrség információi szerint a két tunéziai 2011-től élt Ferrarában, ahol üres épületekben laktak.

Az olasz államtól juttatott pénz nagy részét egy ismert nemzetközi valutaátutaló szolgáltatáson keresztül egy harminc éves férfinak továbbították, aki az Iszlám Állam idegen harcosaként ismert és belga hatóságok terroristaként köröznek. A férfi jelenleg Tunéziában tartózkodik. A terroristának átutalt összeg elérte a 12 ezer eurót.


Hirdetés

Az ügy a jobboldali ellenzéki pártok heves tiltakozásához vezetett.

Matteo Salvini, a Liga párt vezetője úgy vélte, hogy a Giuseppe Conte vezette kormány „állami segítséget” nyújt a nemzetközi terrorizmus finanszírozásához.

„Ez a kormány veszélybe sodorja Olaszországot és egész Európát, ahogyan a nizzai gyilkos esete is bizonyította”

– mondta Salvini a tunéziai terroristára, Bráhim Íszávira utalva, aki illegális bevándorlóként szeptemberben Olaszországban ért partot, majd október 29-én Nizzában három személyt meggyilkolt.

Matteo Salvini azzal vádolta a kormányt, hogy éppen most viszi keresztül a parlamenten az általa korábban belügyminiszterként bevezetett migrációs-biztonsági jogszabályok módosítását. A Liga vezetője az államfő beavatkozását sürgette a migrációs törvények eltörlésének leállítására.

A római parlamentben Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke gyalázatosnak nevezte a baloldali kormány migrációs intézkedéseit, amelyek szerinte a Conte-kormány „milliárdokkal gazdagítja az embercsempészeket, kedvez a harmadik évezred rabszolgatartóinak, és megtölti illegális bevándorlókkal Olaszországot és Európát”.

Meloni kijelentette, aki ez ellen megpróbál fellépni, azt „idegengyűlölőnek és rasszistának” bélyegzik meg.

A Salvini-féle, 2019 nyarán életbe lépett migrációs rendeletek módosítására a jelenlegi kormánytöbbségnek december 20-ig van ideje. Még egy szavazási fordulóra van szükség a felsőházban.

A módosítások között szerepel a tengeren érkező bevándorlók menedékkérelemben részesítésnek könnyítése, a menedékkérőknek a nemzeti egészségügyi és munkavállalói rendszerbe való felvétele, a migránsokat szállító NGO-hajókra kivetett szankciók eltörlése, az Olaszországban dolgozó bevándorlók állampolgársági eljárása felgyorsítása.

 

(MTI)

Kiemelt képünk illegális bevándorlók láthatók a migránsok Európába szállítását végző Ocean Viking hajó fedélzetén a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében 2020. július 25-én. MTI/EPA/SOS Méditerranée/Flavio Gasperini

'Fel a tetejéhez' gomb