Nem mind család, ami fénylik
Talán a karácsony közeledte miatt – vagy nem tudom, miért, de hirtelen elkapta az embereket valamiféle empátia a rossz családi és élethelyzetekbe jutott (vagy kényszerült) emberek iránt. Boldog-boldogtalan profilképet vált a Facebookon, hogy márpedig a „család az család”. Szeretni kell mindenkit, bármilyen helyzetben is van, és persze ezzel nem is állítanak semmi valótlant. Azonban súlyos felelőtlenség nem nézni a dolgok mélyére, feltéve hogy komolyan gondoljuk a társadalmi felelősségvállalás kérdéskörét, hovatovább – a kereszténységünket.
Figyelem, megmondás következik! Mert hát messze többről van itt szó, mint a szende „szeressük egymást, gyerekek” minden realitást és nehézséget ignoráló attitűdjéről.
Először is: az egész profilképkampányt a Háttér Társaság indította, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb melegjogi harcosok klubja, amely, elvitathatatlan erényei mellett (telefonos segélyszolgálat, HIV/AIDS program), intenzíven küzd a melegházasságért, az azonos nemű párok gyermekvállalásáért és minden olyasmiért, ami szerintük alapjog – egy konzervatív keresztény szerint meg újabb mérföldkő az alapértékeink felhígításának útján. Persze – mint mondják – ebbe az irányba megy Európa és az egész világ, errefelé van az emberiség jövője, a békés, boldog társadalom kulcsa – de Magyarország (és Lengyelország, meg egyébként zömmel Latin-Amerika is, meg úgy az összes közel-keleti iszlám ország) olyan csökött, hogy képtelen egyetlen döntést is normálisan meghozni. De majd Biden apánk hátha közbenjár értünk.
Nem értem azokat a keresztény honfitársakat, akik képesek egy ilyen szervezetet támogatni. Lehet azzal jönni, hogy „A szervezetet nem is – de a kampány! Hát az milyen jó!” – csakhogy ilyen egyszerűen nincs. Ez kicsit olyan lenne, mint amikor a kereszténységből kiszemezgetjük azokat a dolgokat, amik nekünk tetszenek, a többi meg mehet a kukába. Vagy felveszek egy marlborós sapkát, mert milyen királyul néz ki, de arról nem veszek tudomást, hogy egyébként ezzel a dohányzást meg a dohánygyárakat propagálom. Közben természetesen fújok a dohányosokra, mert az én befizetett tébém az ő tüdőbajaikra megy el, és egyébként is mit képzelnek magukról, hogy rontják itt a környezetet.
Másrészt, ha már egyszer keresztények vagyunk, miért nem vesszük észre azt a mindent letarolni képes törekvést, ami atomjaira szedné szét az alapértékeinket, jelen esetben a családot? Hogy ez a kampány nem arról szól, hogy csonka családokat támogassunk, hanem hogy normalizáljuk azt, hogy az apa-anya-gyerek kombót mostantól – szó szerint – bármi felválthatja: az apa-apa-gyerek, az anya-anya, az apa-férfibólátoperáltanya-kiscica, vagy a nagymama-hét kiscica is, mert most már minden családnak számít… aki pedig ki meri mondani, hogy nem, az egy intoleráns, maradi, unintelligens, jövőképpel nem rendelkező gyökér.
Szilvay kolléga néhány hónapja gyönyörű érveléssel kelt a klasszikus családmodell védelmére:
„Kezdjük annyira kitágítani a család fogalmát, hogy a végén az egész nem fog jelenteni semmit. Mindenkinek joga van családnak nevezni magát, mert hát olyan szívtelen dolog ezt megtagadni tőle. Ha azonban bármilyen közösség család, ami hirtelen annak kívánja nevezni magát, akkor semmi sem az. […]
Szóval én elhiszem, hogy van többféle családmodell, de azért nemhiába van az a „klasszikus”, hogy apa, anya, gyerekek: egy gyereket két felnőtt, egy férfi és egy nő tud összehozni, és ők tudják a legjobban felnevelni is, hiszen férfiak és nők mással járulnak hozzá a neveléshez, és nem tudják egymást helyettesíteni. A természet jól kitalálta ezt: akiknek az egyesülése létrehozta a gyereket fizikailag, azok együttese kell az egészséges nevelkedéshez; nem több, nem kevesebb.”
Márpedig a klasszikus az alap, az egyéb kategória meg nem alap. Segíteni lehet és kell is minden szükséget szenvedőn, támogatni viszont az egyetlen – a szó legteljesebb értelmében véve – életképes, klasszikus családmodellt kell. Az ilyen háttér társaságos mellélövésektől meg próbáljunk már távolságot tartani, mert a végén még ott találjuk magunkat, hogy feljelent az exnéni szomszédbácsi gyerekbántalmazásért, mivel egyik este elfelejtettem megetetni a kutyámat.
Varga Gergő Zoltán
A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
