Akármennyi súly is legyen rajtam, mindig előre nézek
– Hogy került kapcsolatba a hittel, a vallással?
– Gyermekkorom óta járok templomba, római katolikus családunkban ez kötelező volt annak ellenére, hogy az akkori romániai iskolákban tiltották a gyerekeknek a vallásgyakorlást. Édesanyám nagyon bölcsen azt mondta, hogy ha bárhová kerülünk is az életben, de ott bemegyünk egy templomba és egy dolgot kérünk, az mindig teljesülni fog. Persze nem a lottóötöst, hanem egy komoly szándékot. A jóisten, Szűz Mária megsegít. Ahogy teltek az évek, érlelődtek bennem a dolgok, és ha komolyan el akartam érni valamit, akkor mindig kértem Istent, és a kérésem teljesült.
– Megkérdezhetem, hogy mennyire lát és hall?
– Hát, három méterről már nem ismerek meg senkit sem, a bal fülemre egyáltalán nem hallok, a jobbal hallókészülékkel valamennyire, csak a teret nem érzékelem.
– Ennek ellenére 2016-ban el mert menni a legkeményebb zarándokútra, az El Camino-ra.
– 2015-ben részt vettem a Louredes-Santiago-Fátima zarándok-körúton, ahol találkoztam egy tanárnővel, aki már végigjárta a Szent Jakab utat. Ő mesélt róla, hogy milyen érdekes, különleges. Gondoltam, ha egy ilyen cingár kis nő végigcsinálta, akkor én miért ne tudnám? Ez egy 800 kilométeres út, ami a francia határtól egészen Santiago de Composteláig tart, ami egészen közel van Spanyolország atlanti-óceáni partjához.
– Erre az útra egyedül indult el. Miért fontos a zarándoklásban a magány?
– Azért, mert ha ismerőssel indul el az ember, akkor a folyamatos párbeszéd, a közös gondolatok lekötnek, nem tudok figyelni a friss impulzusokra és magamra sem, így nehezebb a bűnbánás, a vezeklés. Ezért a mobiltelefont se tartottam bekapcsolva, csak amikor már megérkeztem egy-egy állomásra.
Mivel nem látok jól – az útjelző táblákat sem – ezért sokszor kell segítséget kérnem. Amikor megérkeztem a kiindulási pontra, Saint-Jean-Pied-de-Port-ba, a hátizsákos embereket kezdtem követni, mert őket valamennyire érzékeltem, s tudtam, hogy onnan mindenki az El Caminóra indul. Kérdezősködtem, és segítettek eljutni a zarándokirodába, ahol hivatalosan regisztráltak. Megkaptam a zarándokútlevelet, melybe aztán az út folyamán 53 helyen nyomták bele az ottjártamat igazoló pecsétet. 
Szálláshelyeket is mindig mások segítségével találtam. Összebarátkoztam texasi, koreai zarándoktársakkal, és az egyik szálláson megismerkedtem egy fiatal magyar hölggyel is, aki szintén sokat segített. A Pireneusokon is együtt mentünk át. A folyamatos emelkedők miatt elég nehezen haladtam. Három napig gyalogoltunk együtt, de mivel már fiatal sem vagyok, a szívem se tökéletes, meg asztmás is vagyok, nagyon elfáradtam.
Váltanom kellett a tempón, ezért egyedül mentem tovább öt napig. Már az is felmerült bennem, hogy autóbuszra ülök, de aztán csak összeszedtem magam, és sikerült az egész zarándokutat gyalog megtennem. 
Az úton megismerkedtem egy spanyol újságíró-üzletemberrel is, aki felajánlotta, hogy kössünk üzletet: én tartsam karban a lábát, masszírozzam, hogy bírja a gyaloglást, ő meg ellát engem koszttal. Úgyhogy vele is együtt zarándokoltam egy jó darabon, így sokkal könnyebb volt. Itt is az történt, hogy kértem a Jóisten segítségét és meg is kaptam. 
– Hogy lehet felkészülni egy ilyen hosszú túrára?
– Először is erős akaratra van szükség, hogy az ember akarja végigcsinálni. Rengeteg hasznos információt kaptam a budapesti El Camino klubtól. Például azt is, hogy van egy bolt a fővárosban, ahol – ha az ember elmondja, hogy hová, milyen útra megy – a zoknitól a bakancson át az esőkabátig és a hátizsákig mindent összeállítanak neki, amire szüksége lesz. Fizikailag nem volt könnyű a felkészülés, mert indulás előtt három héttel volt egy lágyéksérv-műtétem, így tulajdonképpen lábadozó betegként vágtam neki az útnak. Ha az ember hisz valamiben és nagyon akarja, akkor sokkal többre képes, mint gondolná.
– 2018 novemberében eljutott Mexikóba. Oda is magával vitte a magyar lobogót?
– Igen, és már a repülőtéren nagy sikert aratott, köré csoportosult az egész magyar zarándokcsapat, mindenki vinni akarta. Guadalupe a világ leglátogatottabb zarándokhelye, ahol csoda történt. 1531. december 9-én megjelent Szűz Mária egy idős indiánnak, Juan Diegónak és azt kérte tőle, hogy menjen el a püspökhöz, és mondja el, hogy ő azt szeretné, ha ezen a helyen építenének egy templomot. Először nem hittek neki, a püspök tanúbizonyságot kért tőle. A Szűzanya ekkor december 11-én a tél ellenére bimbózó rózsacsokrot adott neki, amit a köpenyében elvitt a bíborosnak. Amikor kiborította a virágokat a püspök elé, a köpeny fölött lebegve megjelent Szűz Mária képe. Ekkor már elhitték, amit mondott, felépítették a templomot. 
Amikor elindultam Mexikóba, csináltam egy listát, amiben megfogalmaztam a kéréseimet Szűz Máriához, hogy miben szeretném, hogy megsegítsen bennünket, magyarokat. Ezt nagyon sokan aláírták, és ezt az ívet elhelyeztem a bazilikában a Szűzanya képénél. Azért mentem oda, hogy imádkozzak a nemzetemért, mindenkiért, akinek segítségre van szüksége. 
– Tavaly novemberben részt vett egy háromhetes ázsiai körúton. Az milyen volt?
– Öt országba látogattunk el, a négy egykori francia gyarmatra: Vietnámba, Kambodzsába, Burmába és Laoszba, valamint Thaiföldre. A csoportban volt egy nemesvámosi katolikus pap, Márk atya, akivel egy szobában laktunk, ő segített mindenben. Ha véletlenül „elvesztem”, lemaradtam, megkeresett. Először Saigonba látogattunk, ahol megismerkedtünk az 1880-ban épült Notre Dame katolikus templommal, amely előtt a Béke Királynője, Szűz Mária szobra áll. 
Utána Hanoiba utaztunk, ahol meglátogattuk a Szent József barokk stílusú templomot, amit szintén a franciák építettek. Részt vettünk az esti misén, és amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, megtapsoltak bennünket. Sok a helyi katolikus, rengeteg a fiatal. Nagyon szépen kiöltöznek a misére, mindenkin fehér felső, sötét nadrág van, megadják a tiszteletet. 
Aztán megnéztük a Mekong-deltát is. Kambodzsában meglátogattuk Angkort, amely a khmer templomok ősi városa, az ország szívében a IX. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802–1432 között Laoszban megnéztük, ahogy a buddhista szerzetesek reggel 6 órakor kijönnek a templomukból, végigjárják az utcákat és elfogadják a nekik felajánlott ételeket. El is mentem a templomukhoz és hallgattam, ahogy mantráznak. 
Kambodzsából átmentünk Burmába is, ott megnéztük a Szent Júdás Tádé templomot, amelyben a Lourdes-i Szűz Mária szobrának másolata van. Vietnámban Tay Ninh városában meglátogattuk a monoteista kaodaizmus templomát is. Ez egy viszonylag új vallás, a 20-as években hozták létre. Alapelve, hogy valamennyi vallás ugyanazzal az isteni eredettel rendelkezik. Három ázsiai vallás – az indiai buddhizmus, a kínai taoizmus és konfucianizmus – világszemlélete mellett felhasználja a katolikus kereszténység tanítását is. 
– Csodás helyeken járt eddig. Nem tudom elkerülni a kérdést, hogy mégis mit látott, tapasztalt ezekből a csodákból?
– Hát látni valóban nem sokat láttam, nekem már az is öröm, ha egy szép árnyékot meglátok. Hallani még egész jól hallok, így az emberek beszédét, a madarak énekét is hallom. Hálistennek, az illatokat jól érzem, így azok is jó emlékek maradnak bennem, például a Mekong deltában az az iszapos illat, vagy a kókuszé, aminek a levét szinte minden sarkon árulják frissítőként. Ha elmegyek egy zarándokhelyre, egy templomba, akkor érzem az emberek szeretetét, a közös élmény örömét.
– Ezek az utak nem olcsók. Hogyan tudja finanszírozni?
– Állapotom miatt rokkantnyugdíjas vagyok, és bár már betöltöttem a 66 évet, még dolgozom. Nagyon egyszerű, puritán életet élek, nincsenek különösebb kiadásaim. Korábban volt egy kis kertes házam, ahol megtermeltem magamnak a legfontosabb zöldségeket, gyümölcsöt. Sajnos ezt fel kellett adnom, mert rájöttem, hogy már nem bírom fizikailag. Az utazás maradt az egyetlen kedvtelésem. 
– Mit adtak önnek ezek a zarándokutak? Változott valamiben?
– Kevesebbet beszélek, többet figyelek. Megtanultam, hogy ha problémával találkozom, azt mielőbb meg kell oldani. Erősödött a tartásom, a hitem abban, hogy a Jóisten mindig megsegít. 
Portugália jelképe a Cristo Rei, ami egy 82 méter magas talapzaton álló, 28 méter magas Jézus-szobor. Annak a talapzatára több nyelven, így magyarul is az van írva, hogy „Isten a szeretet”. Ez az én hitvallásom is. Három dolog fontos az életben: a hit, a szeretet és a bűnbánás. 
– Mi lesz a következő út?
– Most elsősorban olyan magyarországi helyeket szeretnék felkeresni, ahol Szűz Mária gyógyított. A zarándokutak egyre több erőt adnak ahhoz, hogy azokat a terheket, amiket kaptam, méltósággal vigyem tovább. Akármennyi súly is legyen rajtam, mindig előre nézek.
Prófusz József
A szerző korábbi írásai itt olvashatók
Kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu/Prófusz József
