Elvileg meg sem kellett volna születnie – Melissa Ohden túlélte az abortuszt

Bár édesanyja abortuszon esett át, Melissa Ohden mégis élve jött világra. A V4NA-nak adott interjúját szemlézzük.

Kisebb csodával ér fel, hogy miután édesanyján az orvosok abortuszt hajtottak végre – sóoldatot adagoltak a méhébe –, Ohden 1977-ben mégis élve jött világra.

Melissát később örökbe adták, új családjában pedig csak 14 évesen szembesült a ténnyel, hogy nem a vér szerinti szülei nevelték fel. A születési körülményeiről szerzett új tudás – elmondása szerint – rendkívül negatívan befolyásolta az életét: számos rossz döntést hozott, alkoholhoz nyúlt, evészavarral is küszködött. 

A nő végül megbocsátott biológiai szüleinek – ez volt gyógyulásának első lépése. Édesanyjával azóta igen szoros kapcsolatot ápol. Úgy véli, sokkal szélesebb társadalmi réteghez kéne elérni az üzenettel, hogy vannak abortusztúlélők – többen, mint azt gondolnánk.

Melissa biológiai anyja, Ruth 19 évesen, egyetemista korában esett teherbe, és meg kívánta tartani a babáját, azonban az anyja hallani sem akart a dologról; végül ő volt az, aki belehajszolta az abortuszba.

Az abortuszt túlélők gyakran küzdenek egészségügyi problémával vagy valamiféle fogyatékossággal. Ohden sokáig nem is tudta, hogy rajta kívül van más is, aki egészségesen került ki a történetből… A nő nyíltan hirdeti, hogy hívő keresztény. Hiszen vallja: „Elmélyítette a hitemet, amikor megismertem a történetemet!”

Ohden – sorstársainak megsegítése céljából – létrehozta az Abortion Survivors Network-öt, melyen keresztül a túlélők kapcsolatba léphetnek egymással, megtudhatják, hogy nincsenek egyedül; beszélgetéseket folytathatnak, amelyek nagyban hozzájárulnak a gyógyulásukhoz is.

A nő szerint elfogadhatatlan, hogy sok esetben az abortuszt mint könyörületes cselekedetet állítják be – főként a várhatóan rendellenességgel megszülető gyermekek esetében…

Az emberek arról döntenek, hogy ki élhet és ki nem; azt hiszik, könyörületesebb dolog elvenni az életet a gyermektől az anyaméhben, mint megadni neki azt a szüléssel – fogalmazott Ohden.

 

A teljes cikket ide kattintva olvashatják.

 

Kiemelt képünk forrása: Lifenews.com