Böjte Csaba a Vasárnapnak: „Építsétek fel szívetekben a remény templomát!”

Arra biztatok mindenkit, hogy építse fel szívében a remény templomát, és otthon, a munkahelyen és a családban is szeressen! Hívjuk fel egymást, jelezzük egymás iránti szeretetünket, ragaszkodásunkat – mondta el a Vasárnapnak Böjte Csaba ferences szerzetes, akit jelenleg Budapesten kezelnek koronavírus-fertőzése miatt. Mint fogalmazott, bíznunk kell a Mennyei Atyában, és minden szabad kapacitásunkat a szeretetre kell fordítani.

Múlt héten került kórházba Böjte Csaba ferences szerzetes, miután pozitív lett a Covid-tesztje. Telefonon kerestük fel, hogy érdeklődjünk hogyléte felől, és megkérdezzük, szerinte mire tanít minket a világjárvány. Mint mondta, már sokkal jobban érzi magát, minden bent lévőért sokat dolgoznak az orvosok, ezért hála és öröm van a szívemben.

– Egyetlen parancsot adott a Jóisten: a szeretet parancsát. Ez mindig aktuális és érvényes. Ha az ember elbizonytalanodik, kezdje el lángoló szeretettel szeretni a Jóistent és a felebarátját! Ebben a karanténos, bezárt világban úgysem tudunk egyebet tenni, mint kimutatni az egymás iránt érzett szeretetünket – mondta el lapunknak. Hozzátette, mi keresztények nem a világ végét várjuk, hanem Isten irántunk érzett szeretetének kiáradását. – Az utolsó dolog a keresztények számára egy örömteli találkozás a Jóistennel, még akkor is, ha a felé vezető út nehézségekkel jár. Mint fogalmazott,

a reménynek kell most megerősödnie és kiteljesednie mindannyiunk szívében.

Böjte atya szerint itt az idő, hogy létrehozzuk a szeretet szép gyümölcseit. Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben hatalmas árvíz veszélyeztette a Székelyföldön élőket, akik hálából, hogy végül mégsem történt nagyobb baj, elhatározták: a Gordon-tetőn létrehoznak egy Krisztus-kilátót. 2013-ban fel is avatták a kilátó-szobrot. Makovecz Imre ajándékként egy kápolnatervet adományozott a helyieknek, mely életpályája utolsó tervrajza volt. A Makovecz-kápolna várhatóan jövőre épül fel a kilátó mellett.

Jézus szíve kilátó (Fotó: Székelyföld a magasból Facebook-oldala)

– Sajnos Makovecz Imre és a kilátó ötletgazdája, Magyari Árpád is meghalt azóta, de a helyiek nem adták fel. A kápolna fel fog épülni! Arra biztatok mindenkit, hogy építse fel szívében a remény templomát, és otthon, a munkahelyen és a családban is szeressen!

Hívjuk fel egymást, jelezzük egymás iránti szeretetünket, ragaszkodásunkat

– kérte. – Most lelassultunk, és ilyenkor hirtelen üressé válik az ember. A szabad kapacitásunkat fordítsuk szeretetre! Ne a félelemmel, ne a híradók nézésével, ne a rettegéssel töltsük az időt, hanem szeressük egymást! És ezt mutassuk is ki! Írjunk egymásnak levelet, játszunk sokat a gyerekekkel, hívjuk fel a másikat! Töltsük ki az időt szeretettel! Nagyanyám régen mindig azt mondta: azon a földön, amit nem vetsz be, csak gaz fog teremni. De ha beültetjük haszonnövényekkel, azok elfojtják a gazt.

Hát most fojtsuk el a félelmet pozitív értékekkel!

– tanácsolta, hozzátéve, hogy egyébként sem árt, ha az év végének közeledtével számot vetünk, nagytakarítást végzünk a lelkünkben, újratervezünk. Mint mondta:

„Bízzunk a gondoskodó Mennyei Atyában! Ne a világ végére, hanem Isten irántunk való szeretetére, kiáradására készüljünk, és azért imádkozzunk”.

Mizsei Bernadett

 

(Kiemelt képünkön: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án. Fotó: MTI/Biró István)