Varga Judit is teljes gyógyulást kívánt Csaba testvérnek, az egyik legnagyobb élő magyarnak

Varga Judit igazságügyi miniszter is jobbulást kívánt a nemrégiben koronavírus-fertőzéssel kórházba került Böjte Csabának – vagyis Csaba testvérnek.

Mintha sokunkban csak most, ebben a „békeidőn kívüli”, járvány sújtotta állapotban tudatosulna csak igazán a Csaba atya által elvégzett munka mérhetetlen fontossága, sőt – talán tisztábban érzékeljük az iránta érzett szeretetünket is.
Milyen különös az ember! Pár héttel ezelőtt még eszünkbe se jutott volna leírni, hogy Csaba testvér talán-bizony az egyik legnagyobb élő magyar volna… Most viszont, hogy ebben a többszörösen nyomasztó helyzetben, gyógyulásáért imádkozva végre mégis leírtuk, gyakorlatilag bizonyosak lettünk benne: ez az igazság.

Gyors és teljes gyógyulást kívánunk Böjte Csabának!

Böjte Csabát kórházba kellett szállítani

Kiemelt képünk forrása: Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldala