Meddig terjeszkedhet az Európai Parlament?

Budapest és Varsó azzal érvel, hogy a lépés ellentmond a nyáron, az uniós állam- és kormányfők által megkötött alkunak, amely kimondta, hogy ilyen feltételt nem lehet kötni a pénzek szétosztásához. A másik szempont még ennél is prózaibb: a jogállamiságnak nincs egy objektív, mindenki által elfogadott, valóban ellenőrizhető definíciója. Enélkül pedig, lássuk be, elég nehéz bármit is számonkérni.

Ezeket a tényeket és érveket ismerjük. Ha azonban kicsit a kulisszák mögé nézünk,

felsejlik egy sokkal nagyobb küzdelem, amely azt hivatott eldönteni, hogy az Európai Parlament milyen szerepet töltsön be az uniós döntéshozatalban.

Hogy a helyzetet megértsük, lépjünk vissza kicsit az időben! A strasbourgi székhelyű testület jelenlegi formájában 1979 óta működik, ekkortól lehet ugyanis a képviselőit közvetlenül választani. Pontosabban ez sem teljesen igaz, hiszen a listákon lévő személyek nevét és sorrendjét a pártok állítják össze, és

az európai parlamenti választás sok országban inkább egy nagy mintán elvégzett közvélemény-kutatás az éppen aktuális pártpolitikai erőviszonyokról.

Naivitás azt gondolni például, hogy bárki is azért szavazott a DK listájára 2019-ben, hogy az annak negyedik helyén lévő Ara-Kovács Attila is képviselő lehessen.

Tehát 1979-ben azért döntöttek a részben közvetlen képviselő-választás mellett, hogy közelebb hozzák az emberekhez az Európai Uniót, és hogy hangsúlyozzák annak nemzetek felettiségét – legalábbis szimbolikusan, hiszen a lényegi dolgokról szóló döntés továbbra is az állam és kormányfők kezében maradt. Nagyjából – és végletesen leegyszerűsítve – úgy kellett ezt elképzelni, mint egy kétkamarás országgyűléssel rendelkező ország működését. A kormány szerepében a Bizottság, amely jogszabályokat alkot és terjeszt az országgyűlés elé. A Parlament alsóháza az EP, felsőháza pedig az állam- és kormányfők tanácsa, amely a végső szót kimondja.

Az évek során azonban az Európai Parlament folyamatosan növelte a mozgásterét, és egyre több fontos ügyben harcolta ki az úgynevezett együttdöntés, magyarra fordítva a vétó jogát.

A lopakodó jogkör kiterjesztés egészen addig nem volt feltűnő, amíg a jobbközép konzervatív erők és a szociáldemokrata pártok közösen elegendőek voltak a parlamenti többség biztosításához. Főleg úgy, hogy az állam- és kormányfők többsége is ebből a két pártcsaládból került ki, így az oda-vissza ráhatásokkal nagyobb konfliktus nélkül tudott működni az a bonyolult gépezet, amelyet EU-nak hívnak. Azt azért zárójelben hozzátehetjük, hogy ez az időszak nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a jobbközép és szociáldemokrata pártok közötti különbségek szinte teljesen elmosódjanak, megágyazva ezzel az elitek kritika nélküli uralmának és az eurokritikus erők megerősödésének.

Na de vissza az Európai Parlamenthez! A homokszem valójában a 2019-es EP választás után került a gépezetbe, amikor is

a Néppárt és a szocdemek koalíciója elvesztette többségét a testületben, utóbbiak pedig felismerték, hogy a zöldekkel, a liberálisokkal és mindenféle kétes, szélsőbalos erőkkel együttműködve sikeresen blokkolhatják a döntéshozatalt és harcolhatnak ki még több jogkört maguknak.

Az intő jeleket már Ursula von der Leyen bizottsági elnökké választásakor láthattuk. Az EP befolyásnövelő tevékenységének része volt ugyanis a csúcsjelölti rendszer, amelyet végül az állam- és kormányfők sutba dobtak, és konszenzusként megtalálták a Bizottság élére az akkori német védelmi minisztert, aki a parlamentben éppen csak többséget szerzett.

Hogy a helyzet már akkor mennyire kiélezett volt, azt jól mutatta az az őszinte megkönnyebbülés, amely von der Leyen arcára kiült a szavazás eredményét látva.

Aztán a Bizottság tagjainak jóváhagyásakor máris kimutatta foga fehérjét a balliberális koalíció, hiszen első körben nem hagyták jóvá a testület névsorát – ennek lett az áldozata Trócsányi László is. A parlament pedig most ismét megmutatta ambícióit, amikor is az állam- és kormányfők megállapodását felülírva egyezett meg a német elnökséggel a költségvetési források jogállamisági feltételekhez kötéséről.

Valójában tehát arról van szó, hogy az Európai Parlament előbbre valónak, több jogkörrel bírónak és erősebbnek gondolja magát, mint az Európai Uniót alkotó tagállamok állam- és kormányfői…

Nem kérdés, az EP megérezte a hatalom ízét. Ezért nagyon nem mindegy, hogy meddig érnek a hullámai annak a kőnek, amelyet a magyar és a lengyel miniszterelnök dobott az állóvízbe. Az EP ugyanis a nemzetek felettiséget képviseli, megerősödésével pedig ez az irányzat kap újabb muníciót a nemzetek Európájával szemben.

 

Kiemelt képünkön az Európai Parlament épülete látható Strasbourgban. Forrás: Pixabay.com