Szijjártó: Trump elnöknek is köszönhető, hogy az üldözött keresztények ügye felkerült a nemzetközi politikai napirendre

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán kedden megosztott hozzászólásában hangsúlyozta: ha Donald Trump nem helyezte volna a nemzetközi politika napirendjére a keresztény és más vallási csoportok védelmét, akkor az üldözött keresztények mellett elkötelezett többi ország, így Magyarország sem lehetett volna olyan sikeres e közösségek támogatásában.

Kiemelte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerepét is, és reményét fejezte ki, hogy megmarad a két ország közötti együttműködés a keresztény és más vallási közösségek védelmében.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy óriási kihívásokkal kellett és kell most is szembenéznie a világnak: nemcsak a világjárvánnyal, hanem a terrorizmussal és a migrációval is. E két utóbbi szorosan összefügg – mondta, hiszen a terrorszervezetek otthonuk elhagyására kényszerítik a békés embereket, ugyanakkor a szabályozatlan migrációs hullámok lehetővé teszik, illetve megkönnyítik a terroristák szabad mozgását világszerte.

Európában „szomorú tapasztalataink vannak az óriási migrációs hullámokról” és a kockázataikról – mondta, példaként említve a közelmúltban Franciaországban, illetve Ausztriában történt terrortámadásokat.


Hirdetés

Megjegyezte: Európában sajnálatos módon szembe kell nézni a keresztényellenes gondolatokkal és támadásokkal is, amelyek egyre rendszeresebbek és elfogadottabbak a „liberális mainstream számára”.

Szijjártó Péter kitért arra is: Magyarország kormánya a Hungary Helps Programban több mint 100 ezer üldözött keresztényt segített 27 országban a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában, lehetővé téve szülőföldjükön maradásukat.

A kormány 44 millió dollárt különített el a lakhatás, az oktatás és az egészségügyi infrastruktúra kiépítésére ezekben az országokban.

Hangsúlyozta: a magyar segítség azért tud hatékony lenni, mert a pénzt nem nemzetközi segélyszervezeteken keresztül, hanem közvetlenül juttatják el a nehéz helyzetben lévő közösségekhez.

Hozzátette: az üldözött keresztény közösségek vezetői is azt kérik, hogy ne biztassák otthonaik elhagyására az embereket, hanem abban segítsék őket, hogy szülőföldjükön maradhassanak.

A miniszter azt is mondta, örül az együttműködésnek Észtországgal, Lengyelországgal és Görögországgal, hozzátéve hogy az ilyen jellegű humanitárius segítségnyújtás koordinációját segítené egy tanácsadó csoport, amelyben a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségének tagjai megoszthatnák egymással információikat.

A Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére jött létre ez év elején. A szövetségnek 27 tagja van, az Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Észtország, Gambia, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kolumbia, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Togo és Ukrajna.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Megálljt a keresztényekkel szembeni agressziónak!

Megálljt a keresztényekkel szembeni agressziónak!

Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a dél-koreai Doosan elektromos autóipari beszállító vállalat beruházásbejelentésén Budapesten, a minisztériumban 2020. október 30-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb