Lelkészt választottak elnöknek a Seychelle-szigeteken

Anglikán lelkipásztor nyerte az október végén megtartott Seychelle-szigeteki elnökválasztást. Ez az első ellenzéki győzelem az Indiai-óceánon található szigetcsoport történelmében, miután több mint négy évtizede elnyerte a függetlenségét Nagy-Britanniától – közölte a The Guardian.

Wavel Ramkalawan már az első fordulóban elegendő szavazatot kapott ahhoz, hogy megszerezze az elnökséget azt követően, hogy a 2015-ös elnökválasztáson mindössze 200 szavazattal kapott ki a most leköszönő elnöktől. A keresztény lelkész győzelme után egységre és békére szólította fel az embereket.

„Fontos megtalálni, hogyan tudjuk kibékíteni az embereket” – mondta az 59 éves elnök, miközben támogatói örömteli ünneplésbe kezdtek a a szigetország fővárosában.

Az 58 éves Danny Faure, aki az 1977 óta hatalmon lévő Egyesült Seychelle-szigetek nevű párt színeiben indult, elismerte vereségét és sok sikert kívánt utódjának. Ramkalawan a hat elnökjelölt egyike volt, végül a szavazatok 54,9 százalékával választották meg, ami történelmi fordulatot jelent a Seychelle-szigeteken, ahol 43 év után nyert az ellenzék.


Hirdetés
Wawel Ramkhelawan anglikán lelkész. Forrás: Vatican News
Wawel Ramkhelawan anglikán lelkész. Forrás: Vatican News

Az afrikai egyházak üdvözlik a Seychelle-szigetek új elnökét

Egész Afrika Egyházainak Konferenciája (CETA) jókívánságait küldte a Seychelle-szigetek új elnökének, Wavel Ramkalawannak – adta hírül a Vatican News.

Az afrikai egyházak elismerésüknek adnak hangot az új elnök megválasztásáért, akitől jellemszilárdságot várnak, hogy szembe tudjon nézni az országot érő kihívásokkal.

Gondolatban Danny Faure leköszönő elnökhöz is fordulnak, akit többek között a választási kampány során tanúsított viselkedéséért és azért is dicsértek, mert helyet adott egy igazi demokráciának. Egész Afrika Egyházainak Konferenciája végül imát kér üzenetében az új elnökért, hogy Isten ajándékozza meg a bölcsesség, a bátorság és a kitartás erényeivel mandátumának beteljesítéséhez. 

Faure és én jó barátok vagyunk – mondta első beszédében Ramkalawan.

Hozzátette: egy választás nem azt jelenti, hogy véget ér hozzájárulásunk nemzetünk javához. E választások során nem voltak vesztesek vagy győztesek. Országunknak jutott az a lehetőség, hogy a végső győztes legyen – hangsúlyozta az új elnök. 

  • A Seychelle-szigetek egy szigetország az Indiai-óceánban, Afrika keleti partjától 1300 kilométernyire, Madagaszkártól északkeletre található (1000 km). Népszerű turisztikai célpont.
  • Afrika önálló államai közül a Seychelle-szigeteki Köztársaság népessége a legkisebb, 96 ezer fő.
  • Nincsenek őslakók; a lakosok főleg francia, afrikai, indiai és kínai bevándorlók utódai.
  • A lakosság nagy része, mintegy 90%-a római katolikus, 7%-a anglikán.
  • A szigetvilágot alkotó szigetek számát gyakran 115-ben határozzák meg, a Seychelle Köztársaság Alkotmányában viszont 155 sziget szerepel.

Forrás: Wikipédia

 

Gazdasági nehézségektől szenvednek a világjárvány miatt

A  2020-as elnöki és parlamenti választás kampánya főleg a közösségi médiában zajlott, a koronavírus-járvány miatt ugyanis az országban betiltották a tömeggyűléseket.

Az Al-Jazeera információja szerin a Seychelle-szigeteken csak 149 covid-fertőzöttet regisztráltak, és azok többsége is külföldről hazautazó állampolgár volt. A világjárvány égető kampánykérdés volt, mivel a turisták elmaradása súlyosan érintette az ország gazdaságát – kormányzati adatok szerint a munkanélküliség 6,3%-ra nőtt. Bár Afrikában itt az egyik legmagasabb az átlagjövedelem, mégis, a nemzeti statisztikai hivatal szerint a szigetlakók mintegy 40%-a szegénységben él.

Az afrikai keresztényekről bővebben itt olvashatnak

 

Kiemelt képünk forrása: eturbonews.com

'Fel a tetejéhez' gomb