13 halottja van a kongói kettős-támadásnak

Fegyveresek támadtak civilekre Kelet-Kongóban (Kongói Demokratikus Köztársaság), Kisimában és Oichában. A november 7-én és 8-án történt támadás elkövetői feltehetően a Szövetségi Demokratikus Erők (ADF) katonái lehettek – közölte az International Christian Concern.

November 7-én, az első, kisimai támadás alkalmával heten haltak meg. Az egyik helyi hivatalnok, Donat Kibwana, az Agence France-Presse-nek adott interjújában elmondta, hogy „a támadás este 11-kor történt, és az ADF katonái voltak az elkövetők”. Kibwana szerint az áldozatok száma az idő múlásával emelkedhet. A súlyosan sérültek számáról nem érkezett hír.

A második támadás másnap, Oichában történt, ahol legalább hat emberrel végeztek.

A két vérengzés egy héttel azután történt, hogy egy másik mozambiki településen, Lisasában fegyveresek egy nagyobb szabású akciót hajtottak végre. A vérengzésnek ott több mint 20 áldozata volt, valamint a jelentések egy katolikus templom megszentségtelenítéséről is beszámoltak.

Az egyre sűrűbben előforduló atrocitások ellenére a központi kormány képtelen megvédeni az ország keleti részében élő polgárait. Észak- és Dél-Kivut például teljesen az irányításuk alá hajtották az olyan radikális milíciák, mint amilyen az ADF is.

A Kivu Security Tracker statisztikái szerint több mint 100 (!) kisebb-nagyobb, az ADF-hez hasonló milícia működik jelenleg az ország ezen térségében. A nagy, szabad területek és a kormányzat gyengesége együttesen kiváló táptalajt biztosít a szervezetek számára, hogy szabadon működjenek.

A világban zajló keresztényüldözésről beszámoló további cikkeinket ide kattintva olvashatják

 

Kiemelt képünk forrása: Wikimedia Commons