Büntetés kontra pozitív fegyelmezés
Hogy hogyan viselkedünk a szüleinkkel szemben, az több dologtól is függ; neveltetéstől, iskolázottságtól, vallásosságtól – és még sorolhatnám. Nincs két egyforma család, felesleges is összehasonlítgatni őket. De alapvetések azért vannak.
A gyermeknevelést, a szülő-gyermek kapcsolatot illetően egy dolog biztos: a tettlegesség, a fizikai, vagy lelki fenyítés tévútra vezet.
A félelemkeltés, illetve a fizikai erőszak alkalmazása – és most nem a szélsőséges gyermekbántalmazásról beszélek, hanem a naponta előforduló, rosszabbnál-rosszabb szülői reakciókról, mint a zsarolás, eltiltás, szóbeli fegyelmezés, pofonok – talán ideig-óráig hatásosak, de hosszú távon rossz mintát adnak a gyereknek. Arról nem is beszélve, hogy milyen mély lelki sérüléseket, maradandó nyomokat okozhatnak a lelkivilágukban és a későbbi szülői szerepek kialakításában. Kutatások igazolják, hogy azok a gyermekek, akiket ilyen módszerekkel fegyelmeznek, sokkal agresszívebbek, tinédzserként lázadóbbak, renitensek lesznek, felnőttként pedig depresszióra hajlamosak, esetleg ők maguk is erőszakot alkalmaznak.
Az UNICEF Magyarország nemrég készített egy felmérést, amelyben a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos viselkedését vizsgálta.
A résztvevők 83%-a nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítést alkalmazzon a gyermek nevelésekor, viszont a megkérdezettek 38%-a szerint egy-egy pofontól a gyerekeknek még nem lesz semmi baja.
A kutatás rávilágít arra is, hogy a válaszoknál nagy szerepet játszik az iskolázottság, ugyanis a diplomások közül mindössze 28% fogadja el megoldásként az „egy-egy pofon belefér” elvet, míg a szakmunkások közül 42%. A válaszadók bántalmazásnak tekintik a szeretetmegvonást (74%), a gyermek némaságra kötelezését, a „beszédmegvonást” (63%), a szóbeli szidalmazást (30%), a szobafogságot (20%) és a telefon elkobozását (14%) is.
Számomra egészen elképesztő már maga a feltételezés is, hogy szeretetmegvonással büntessem a gyermekem, mondjuk azért, mert nem fogadott szót. Egy gyermek sose tud olyat tenni, ami miatt egy szülő ne szeretné többé. De ahogy a felmérésből is láthatjuk, a szülőknek sok esetben nincs elég jó eszközük arra, hogy a gyermeküket fegyelmezzék, neveljék. A szeretetteljes családi légkör helyett marad a kiabálás, a harag, a büntetés – vagy akár a tettlegesség. Miért nem szerepel a megoldások között a kommunikáció?
A büntetés helyett akár meg is beszélhetnék a problémákat – vagy rávezethetnék gyermekeiket a helyes megoldásra.
Félreértés ne essék, van olyan helyzet, amikor egy szülő hirtelen felindulásból, vagy vészhelyzetben rákiált a gyermekére, urambocsá – ráüt a fenekére, hiszen mindannyian esendő emberek vagyunk. Sőt, kell hogy lássák a gyermekek, hogy egy felnőtt is kiborulhat néha, lehetnek gyenge pillanatai, mert ez hozzá tartozik az emberi természethez. De tudni kell az esetet megbeszélni, megmagyarázni, vagy akár bocsánatot kérni miatta.
Létezik egy sokak által kedvelt, a közösségi médiában igen felkapott módszer: a pozitív fegyelmezés. Ez az elképzelés rendkívül hamar elterjedt Amerikában, Ausztráliában, és már Európában is nagy népszerűségnek örvend. A nevelési szemlélet pszichológiai alapjait két pszichiáter, Alfred Adler és Rudolf Dreikurs fektette le.
Adler szerint azok a gyerekek, akiknek szoros a kapcsolata a családjukkal, szeretteikkel, környezetükkel, kevésbé hajlamosak a rossz, akár a deviáns viselkedésre.
Ezt az elképzelést gondolta tovább Dr. Jane Nelsen pszichológus, gyermeknevelési tanácsadó, hétgyermekes édesanya. Könyvét már 15 nyelvre, köztük magyarra is lefordították, és nemcsak a szülők, hanem tanárok, nevelési tanácsadók, gyermekvédelmi felelősök, ifjúságsegítők is szívesen forgatják, mert praktikus tanácsokat találnak benne.
A pozitív fegyelmezés lényege – nagyon egyszerűen – az, hogy a gyermeket a büntetést mellőzve, gyengéd és szerető, ugyanakkor mégis határozott és következetes útmutatással kell nevelni, terelgetni a helyes irányba.
A gyakorlatban ez úgy működik, hogy amikor egy gyerek rosszalkodik, akkor a szülő büntetés helyett higgadtan és őszintén elmondja neki, hogy tetteivel milyen érzéseket vált ki másokból, milyen következményei lesznek ennek a viselkedésnek, és mit kellett volna máshogy csinálnia. Sok esetben egy gyermek azért rosszalkodik, illetve tesz fura dolgokat, mert valami baja van, valami nem komfortos a számára. Esetleg fel akarja hívni magára a figyelmet, de az érzéseit nem tudja szavakba önteni, nem olyan fejlett a kommunikációs készsége, így hát jelez. Ezeket a jeleket észre kell venni, fel kell ismerni, és megoldást találni rájuk. A pozitív fegyelmezés egyik fontos része, hogy mindig legyünk tudatában annak, hogy a gyermek elsősorban nem abból tanul, amit elmondunk neki, hanem abból, ahogyan viselkedünk. Ha mi nyugodtan reagálunk a nehéz helyzetekben is, akkor egy idő után biztos, hogy ő is így fog tenni – és beérik a munka gyümölcse.
A szülők számára ez a módszer, amely tapasztalatokkal tanít és együttműködésre ösztönöz, egy megfontolandó középút lehet a büntetés és a túlzott engedékenység között, melynek fókuszában maga a gyermek és a vele való kommunikáció áll.
Nem létezik általános recept arra nézve, hogyan neveljük a gyermekeinket, hiszen nincs két egyforma szülő és két egyforma gyermek sem. A legfontosabb az, hogy az alapokat lefektessük, hogy azt az értékrendet, amely meghatározza a gondolkodásunkat, és amelyet az anyatejjel szívtuk magunkba, átadjuk nekik, hogy majd egyszer ők is ugyanezt tegyék saját gyermekeikkel.
Forrás: UNICEF Magyarország és Pozitív Fegyelmezés honlapja
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
