Soltész Miklós: A pusztításra adható válaszunk, hogy őrizzük az értékeinket

Az értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Fejér megyei Pázmándon.

Soltész Miklós a kormánytámogatással megújult a római katolikus templomban úgy fogalmazott: „A pusztításra elődeink értékeinek megőrzése a válasz.”

Az államtitkár a szentmisét követő beszédében azt emelte ki, hogy a katolikus egyház kétezer éve „kősziklán áll” és a szeretetre, békességre törekszik, ezt közvetíti minden korban a kultúra, a művészetek és az építészet által. Mégis a keresztényekre mindig az üldöztetés és pusztítás vár, elég csak a török időkre vagy a kommunizmus évtizedeire gondolni – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, a kormány 16,5 millió forintot biztosított „a siralmas állapotba került, statikailag megrogyott épület” szerkezeti és külső megújításához, amihez a Székesfehérvári Egyházmegye és a hívek kisebb és nagyobb adományokkal is hozzájárultak.

Soltész Miklós örömét fejezte ki, hogy a pázmándiak egy megújult templomot hagyhatnak örökül a gyermekeiknek, akik – mint mondta – tovább fogják vinni a keresztény hitet a településen. Megjegyezte: a templom belsejét látva akad még teendő, azt is meg kell szépíteni.

Tallér Krisztián plébános a mise után újságíróknak elmondta, hogy a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása templomot a török kiűzése után, a 18. század elején a jezsuiták építették. A torony vélhetően ennél jóval idősebb. Az 1990-es években a tetőzet újult meg, azon kívül más felújítás nem történt, ezért is voltak komoly statikai problémák.

Jelezte, hogy a felújítási munkálatokat több ütemben végezték: elsőként az templomépület szétnyíló födémjét betonkoszorúval erősítették meg, utána a harangtornyot is megerősítették, majd a homlokzat és a torony külseje újult meg. Elmondta: a felújítás 35-40 millió forintba került.

 

MTI

Kiemelt képünkön: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a szentmise után a kormánytámogatással megújult pázmándi római katolikus templomban 2020. november 8-án. 
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre