Folytatódik a Vedd a hazait! Védd a hazait! mozgalom

A járvány okozta gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdése, a munkahelyek megőrzése érdekében a Magyar Termék védjegyrendszert működtető Magyar Termék Nonprofit Kft. március végén indította el „Vedd a hazait! Védd a hazait” mozgalmat, az akcióhoz több tucat cég csatlakozott. Az őszi kampányban 20 társaság hirdetése látható november elejétől hat héten át.

A kampányt bemutató sajtótájékoztatón Éder Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. igazgatósági tagja elmondta, azért csatlakoztak a reklámkampányhoz, hogy erősítsék a fogyasztók tudatosságát a hazai élelmiszeripari termékek iránt.

Éder Tamás hangsúlyozta, magyar termék vásárlásával a fogyasztó támogatja a munkavállalókat foglalkoztató gyártókat, a mögöttük álló beszállítókat, ezáltal családok megélhetését biztosítják.

Dobrovoczky István, az Alföldi Tej Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója elmondta, tapasztalatuk szerint a magyar fogyasztókban növekedett a hazai termékek iránti elkötelezettség. Társaságuk azzal is segíti a fogyasztói tudatosságot, hogy termékeiknél magyar márkákat vezetett be, illetve Vedd a hazait! csomagolású UHT-tejet hozott forgalomba.


Hirdetés

Tóth Szabolcs, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. regionális marketing igazgatója fontosnak nevezte, hogy a fogyasztók az építkezéseknél is részesítsék előnyben az árban is versenyképes hazai gyártók termékeit. Számításuk szerint jövőre az építőipar teljesítménye növekedni fog, de lendülete elmaradhat a korábbiaktól.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön „Magyar termék” feliratú, nemzeti színű címke egy hagyma csomagolásán a hazai előállítású termékek népszerűsítését célzó Válaszd a hazait! kampányról tartott sajtótájékoztató helyszínén, a fővárosi Corvin Plaza bevásárlóközpontban található CBA Príma üzletben 2020. szeptember 3-án. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb