Budapest elveszett tetődíszei I.
Gyermekkorom óta járom a várost, hogy összehasonlítsam az épületek mai állapotát a fellelhető régi fényképekkel. Hobbim drámai megállapításairól néhányat már itt, a vasárnap.hu hasábjain is bemutattam. Több évtizede álmodok egy olyan Budapestről, amelyben a régi épületek visszakapják a tornyaikat, kupoláikat és egyéb díszeiket. Nagyon úgy tűnik, hogy az álmom kezd valósággá válni.
A rendelet megjelenését követő napokban a műemlékes szakemberek és városvédők körében soha nem látott pezsgés indult meg azt találgatva, hogy mely épületek lehetnek a következők – mert sajnos van elég.
Tudniillik a három budapesti épület csak a kezdete egy több éven át tartó programnak, amely komoly hatást gyakorolhat városaink megjelenésére.
A második világháborúban megsérült több száz tornyot és tetődíszt a kommunista vezetés a szocialista építészettel ellentétesnek ítélte, így, ahol tehette, elbontotta azokat. Nem kímélte a tetődíszeket az 1956-os forradalom és az azt követő „újjáépítés” sem. Prágával és Béccsel ellentétben a magyar fővárosban még a hatvanas-hetvenes években is bontottak kupolákat (lásd Közlekedési Csarnok).
Az esztelen rombolás következtében napjainkra Budapest teljesen elvesztette nagyvárosi és világvárosi megjelenését, így a kormány terve egy több évtizedes lemaradást pótol be.
A határozatból az is kiderül, hogy nem csak az állami tulajdonú épületek helyreállítását tervezi a kormány, hanem a nem állami tulajdonúakét is. A jogszabályban az is szerepel, hogy az épületeknek a háborús sérülések előtti, illetve a későbbi rombolást megelőző formáját és geometriáját, tetődíszeit, illetve díszes tetőfelépítményeit kell visszakapnia. Így ezek rekonstrukciója során az építménymagasság, az épület legmagasabb pontja, a szintterületi mutató és a beépítési magasság megengedett legnagyobb mértéke a sérülést és rombolást megelőző állapottal egyezik majd meg.
Cikksorozatom első részében archív fényképek segítségével bemutatom azt a három nemzetgazdasági szempontból kiemelt fővárosi helyszínt, amellyel a program kezdetét veszi. A továbbiakban pedig azokat a barbár módon „megskalpolt” épületeket listázom, amelyek esélyesek lehetnek a megújulásra.
Az ELTE Egyetem téri főépülete a magyar felsőoktatás egyik jelképe. A palotát 1900-ban avatták fel. Az épület terveit Szkalnitzky Antal, Wéber Antal, Baumgartner Sándor, Herczegh Zsigmond és Lippert József készítette. Stílusának formálásakor a tervezők az Egyetemi templommal való egybeépítés miatt a Mária Terézia-korabeli barokk jegyekhez nyúltak vissza. Hajdan egy súlyos, de annál gyönyörűbb terhet viselt magán: egy neobarokk kupolát, melynek csúcsán a „tudás fáklyájának” allegorikus szobrát helyezték el, ám a háború után a csekély sérülést elszenvedett tetődíszt teljesen elbontották.
A második helyszín a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gellért térre néző épülete. A „CH” néven ismert neoreneszánsz épületbe 1904-ben költöztek be a leendő vegyészmérnökök. A homlokzaton olvasható évszám a mérnökképzés indulásának idejét jelzi, II. József ugyanis ebben az évben alapította meg a pesti egyetem keretein belül a mérnökképző intézetet. Az eredetileg hatalmas kupolával díszített, földszint plusz két emeletes elegáns, szinte palotaszerű épületet az egyetem tanára Czigler Győző tervezte, akinek a nevéhez – többek között – a Széchenyi-fürdő és a Gozsdu-udvar is fűződik. 
A harmadik budapesti épület a Kossuth tér tőszomszédságában a Vértanúk tere 2-es szám alatt található Klein bérház. Az 1898-ban lebontott hírhedt Újépület (ide zárták az osztrákok a rebellis magyarokat a forradalom után és itt végezték ki Batthyány Lajost is) beépítetlen telkét dr. Klein Miksa ügyvéd vásárolta meg, ahol Wellisch Gyula és Wellisch Sándor építészekkel 1904-re felépíttette a ma is álló négyemeletes toronydíszes tetőzettel ellátott bérházat. Az épület középtengelyében a párkányzaton látható márványba vésett KM monogram az ő nevét rejti. Földszintjén működött az Országház, majd Unió kávézó, ahol Illyés Gyula és Déri Tibor is itta a „fekete levest”. A tetődíszei teljesen épen maradtak a háborút követően, azonban máig tisztázatlan körülmények között az 1950-es években eltűntek. 
A program előkészítésével és megvalósításával a kormány az Országház tágabb környezetének megújításával foglalkozó Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.-t bízta meg, és arról is döntött, hogy a felújítás előkészítésére 250 millió forintot biztosít a társaságnak a 2020-as évi központi költségvetésből.
Fecske Gábor László
A szerző további írásai itt olvashatók.
