A mai ellenzék az 1918-as tükörképe
Hosszasan lehetne ecsetelgetni, hogy 1918. október 31-e miért és mennyiben jelentette a történelmi, ezeréves Magyarország bukását. Felsorolni az okokat, miért ér fel ez a nap a magyarság sorstragédiáit jelző dátumok közé, hogy ez a nap és minden, amit hazug módon szimbolizál, hogyan járult hozzá a trianoni országvesztéshez. Mert Károlyi és bűntársai nélkül nincs Kun Béla és nincsen Tanácsköztársaság, nincs vörösterror.
A polgári forradalom nélkül – jelentsen bár ez a semminél is kevesebbet, hiszen se polgárok, se forradalmárok nem voltak azok, akik hátba támadták a nemzetet és megtagadták népünktől a védekezés minimális alapjait is – nincsenek hamis jelszavai a későbbi évtizedeknek, sőt, immáron évszázadnak, nincs hivatkozási alap valami ocsmány, soha nem létezett, idealisztikus állapotra, és főleg nincs példa arra, hogy a nagy, demokratikus jelszavak alatt hogyan fekszenek össze a polgári radikálisok a bolsevistákkal, csak abban egyetértve, hogy felszabdalják a magyar államiságot, ami néha jobban, néha rosszabbul, de végig a magyarság érdekeit szem előtt tartva működött az azt megelőző 1000 évben.
Erről azonban pontosan két évvel ezelőtt írtam, ezért most nézzük meg inkább azt, hogy a mai ellenzéki felhozatal mennyiben hasonlít mindazokra az elemekre, akikről még 1917-ben sem hitte volna a konzervatív réteg, hogy egykor hatalomhoz juthatnak, azonban, részint lenézésből, részint az összeomlásból fakadóan, döntési – és még inkább rombolási – pozícióba kerülhettek. Itt van nekünk mindjárt Karácsony Gergely, igazán komoly hasonlóságot mutatva Károlyi Mihállyal. Bár kifelé mindketten a viszonylag visszafogott, illetve tesze-toszaságot, semmire sem kész alkatot jelző arcukkal lettek ismertek, de pontosan ez a se hús, se hal hozzáállás formálta őket elfogadhatóvá a baloldal felé.
És persze a romboló munkájuk is éppen így indulhatott be. Látszólag – legalábbis egy ideig – mindketten sodródtak az eseményekkel, majd amikor maguk kerültek olyan helyzetbe, hogy befolyásolhatták az eseményeket, mindig csak rosszabb, egyre rosszabb lett a helyzet. Nincs kétségem afelől, hogy amennyiben Karácsony Gergely akármikor is Magyarország miniszterelnöke lehetne, arcán kényszeredett mosollyal, szimbolikus térben politizálva figyelné, ahogy elvérzik az ország.
Fekete-Győr András verbalitásban egyre közelebb kerül Szamuely Tiborhoz.
Míg utóbbi a Tanácsköztársaság alatt Moszkvába repült és Lenin útmutatásait hozta haza, addig Fekete-Győr Nyugat-Európában turnézik, amikor arra van szükség és onnan szállítja hazánkba az éppen esedékes itinereket. Szamuely sem úgy indult, hogy a burzsoázia teljes kiirtását hozza szóba, ahogy Fekete-Győr is arról beszélt még pár éve, hogy ha valakikkel, hát a régi baloldallal biztosan nem állnak össze. Aztán mit ad ég, pár év alatt már ott tartunk, hogy előzékenyen megemlíti, akasztások ugyan nem lesznek, ha ők kerülnek hatalomra, de éppen a napokban tudatosította mindenkiben, hogy fideszteleníteni kell az országot, leváltani a köztársasági elnököt, a legfőbb ügyészt és még ki tudja, kiket. A hogyan, az nem lényeges, csupán a cél a lényeg.
És hol van még 2022? Miket fog akkor mondani?
Az SZFE-tiltakozók igen jelentős része, nyomukban színművészetünk állítólagosan kimagasló személyeivel mind Várnai Zseni napjainkra okkal elfelejtett alakját idézik elénk. Felhívnám rá a figyelmet, hogy 1911-ben, amikor Várnai a Katonafiamnak! című versével lázított, még senki sem számított arra, hogy az abban megfogalmazott gondolatok, a munkásmozgalmi uszítás és a régi rend eltörlésének akarása egyszer valósággá válhat.
Ám pár év múltán a történelem alakulása miatt mindebből nem fantáziavilág, hanem valóság lett.
Aztán itt van nekünk Tóth Bertalan is – mint Garbai Sándor utóképe. Azé a Garbaié, aki bár az MSZDP vezetőségének volt tagja, de végül nagyon is helyeselte a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülését. Olyan ez, mintha a mostani MSZP-nek lenne egy elnöke, aki kifejezetten érdekelt lenne abban, hogy pártja gyakorlatilag összeolvadjon egy másik, nálánál szélsőségesebb párttal, mondjuk a DK-val. Milyen véletlen, légből kapott történelmi párhuzam, igaz?
Ó, és persze Gyurcsány Ferenc! Szeretne, annyira szeretne már Kun Béla szerepében tetszelegni, irányítani, tisztogatni és persze valami zavaros, igazán csak saját maga által átlátott és értett ideológia alapján alakítani az ország sorsát. Aki ennek nem felel meg, azt pedig földönfutóvá tenni, ellehetetleníteni, tönkretenni, listázni, ez csak természetes.
Az a kitétel, miszerint ezek ugyanazok – amely megfogalmazás közéletbe való bevezetéséért nem lehetünk eléggé hálásak Szakács Árpádnak ,– nem csupán egy hangzatos, megjegyezhető rigmus, hanem a rögvalóság. Ezek ugyanabból az eszmei áramlatból érkeznek, mint 100 évvel ezelőtt, ugyanolyan radikálisan a hagyomány és a normalitás ellenzői, mint 100 évvel ezelőtt, ugyanannyira elkeseredettek és – ki tudja, milyen okból – revánsra éhesek, mint 100 évvel ezelőtt.
Rajtunk áll, hogy elég komolyan vesszük-e a fenyegetést, eléggé tudatosítjuk magunkban, mekkora veszélyt is jelentenek. Ha így teszünk, újabb tragédiákat már nem okozhatnak, de ehhez magunkat is meg kell acélosítanunk.
Trombitás Kristóf
A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünk forrása Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala
