A jó pap holtig eleget tesz az ateistáknak?
Ferenc pápa egy most bemutatott dokumentumfilmben élesen bírálta Donald Trump migrációs politikáját, valamint elmondta, az azonos nemű párok számára mindenhol törvényben kellene biztosítani az élettársi kapcsolat lehetőségét. (Igen, igen, utóbbi kijelentés azóta bizonyos szemantikai-hermeneutikai viták tárgyát képezi – milyen típusú együttélésre gondolt a szerző? –, Argentínában mindenesetre az élettársi kapcsolat szinonimájaként használják a Szentatya által említett spanyol szókapcsolatot, ezért talán érthetjük mi is így.) Ezt a véleményt azonnal
lelkendezve tette magáévá ugyanazon felvilágosult értelmiség: milyen jó, hogy a pápa így kiáll ilyen kérdések mellett, sőt beleáll ezekbe a dolgokba, ez iszonyú menő, mostantól ez a hivatkozási pont, hallja meg minden hitvány fundamentalista, és igazodjék hozzá, bejegyzett együttélés rulez.
A két megnyilatkozás gyökeresen eltérő hangnemű recepciója több szempontból érdekes. Egyrészt ugye ott a politikai sík. Amikor Tápiórekettyéspuszta-alsó kápolnájában a papbácsi nevek említése nélkül azt találja mondani a választások előtt, hogy kedves hívek, aztán nekem ne szavazzatok mindenféle nyíltan egyházellenes és abortuszpárti politikai erőkre, mert az bizony ellentétes volna egyházunk tanításával, akkor egy emberként hördül fel a balliberális oldal, mondván: egy pap ne politizáljon! Ellenben amikor az amerikai elnökválasztás kampányhajrájában bemutatnak egy tömeges érdeklődésre számot tartó filmet, melyben a Szentatya bírálja az egyik elnökjelöltet, akkor nincs kollektív szirénázás, hogy a pápa közvetve befolyásolja a választásokat. Gyanús, hogy ha Joe Bidenről mondott volna csúnyákat, akkor ismét a „pap ne politizáljon” szabály lépett volna életbe, de lehet, hogy csak én vagyok előítéletes.
Hasonlóképpen fura, hogy ugyanazok akadnak fenn a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének lombikkal kapcsolatos – a mai Európában messze kisebbségi – véleményén, akik naponta kérik számon másokon a szólásszabadság védelmét, valamint a másság tiszteletét.
Ha egyszer ez a katolikus egyház tanítása, akkor talán logikus, hogy egy püspök ezt hirdeti, nem pedig a Cosmopolitan idevágó álláspontját; attól még aki nem hívő és/vagy nem kívánja követni a tanítást, az továbbra is annyi „számfeletti” embriót tároltathat évekig mínusz 196 fokon lefagyasztva folyékony nitrogénben (majd hagyhat esetleg sorsára), amennyit akar. A kérdés a meddők növekvő számára tekintettel természetesen érzékeny, és empátiával kezelendő, de hadd legyen szabad a problémára egy alternatív, katolikus megoldást javasolni – még akkor is, ha az szembemegy a korszellemmel.
Korábban egyébként valaki más már több ízben leszögezte és írásba is foglalta, hogy a lombikbébiprogram „támadás az Isten képére teremtett ember létezésének alapjai ellen”, sőt, egyenesen „a Teremtő Isten elleni bűn” – aki pedig ezt mondta, az nem más, mint… Ferenc pápa. Mármost ha hozzáértő ateisták szerint a katolikusoknak kötelező jelleggel osztaniuk kellene a Szentatya véleményét az együttéléssel kapcsolatos polgári jogi kérdésekben, akkor talán az sem dráma, ha morálteológiai ügyekben egy magyar püspök ugyanúgy nyilatkozik meg, mint az egyházfő.
Természetesen a pápa lombikprogrammal kapcsolatos meglátásai nem kaptak akkora publicitást – de valahol érthető is, hogy a zömében nem hívő mainstream csak akkor tapsol felállva, ha egy egyházi személy nyomokban legitimálni látszik álláspontját. Cserébe viszont hadd legyen az is érthető, hogy mi, gyakorló katolikusok (barátoknak csak „provinciális fundamentalisták”) viszont azt szeretjük, ha egyházunk az üdvösség felé igyekszik terelgetni minket is és embertársainkat is az önmegtagadás és a Krisztus-követés szűk ösvényén (különös tekintettel a földi életre is vonatkozó „százannyit kap” ígéretére),
nem pedig valamiféle szirupos humanista jogvédő szervezetként viselkedik.
És bár a Demokratikus Koalíció azzal a felkiáltással reklámozza a Facebookon Ferenc pápa homoszexuálisokra vonatkozó szavait (egyenesen a melegházasság elfogadását vizionálva), hogy „Így beszél egy igazi keresztény!”, nekem van egy olyan szűnni nem akaró érzésem, hogy a mennyország kapujában nem személyesen Vadai Ágnesék fognak ítélkezni hitünk felől. Persze ki tudja.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünk forrása: Facebook
