De, Ferenc pápa sajnos tényleg azt mondta

A Vasárnap.hu-n is élénk diskurzus indult arról, mit és miért mondott Ferenc pápa egy múlt szerdán bemutatott dokumentumfilmben. A sajtó felkapta a pápa homoszexuálisok együttélésével kapcsolatos nyilatkozatát. Liberálisok és furcsa alapállású keresztények ünnepelték, konzervatívok szörnyülködtek, sokan pedig arra az álláspontra helyezkedtek, hogy talán kiforgatott mondatokról van szó. Elterjedt, hogy az angol és magyar szövegváltozat fordítási hibán alapul. Mostanra kiderült, hogy ez nem igaz – mutatjuk, miért nem.

Múlt szerdán mutatták be Rómában a Frencesco című dokumentumfilmet, amelyet a nyíltan homoszexuális orosz-amerikai rendező, Evgeny Afineevsky készített. A film kardinális kérdéseket jár körbe, miközben a katolikus egyházfő péteri szolgálatát mutatja be. A legnagyobb nyilvánosságot azok a mondatok kapták, amelyek a homoszexuálisokról szólnak. 

Ferenc pápától az alábbi kijelentéseket halljuk a film alatt (részben vágóképekkel illusztrálva, máskor őt magát látva): 

„A homoszexuális embereknek joguk kell legyen ahhoz, hogy családban éljenek. Ők is Isten gyermekei. Emiatt senkit sem szabad kiutasítani vagy szenvedésre késztetni.”

Valamint ezt:

„Bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényre van szükség, hogy ily módon jogilag védettek lehessenek.” 

Az idézetek azonnal bejárták a sajtót, hatalmas vitát váltva ki világszerte, mely viták azóta is több szálon futnak.

Manipulált felvételek?

Mivel a fősodratú liberális médiától nem áll távol a pápa szavainak kiforgatása, valamint az sem volt elképzelhetetlen, hogy a felvételeket megvágták, sokan kellő óvatossággal fogadták a híradásokat. Azóta kiderült, hogy az idézet első fele valóban vágott (éppen az, amely teljes egységet mutat a katolikus egyház hivatalos tanításával is), a nagy vihart kavaró, élettársi kapcsolat törvényi védelméről szóló gondolat azonban egyben hangzott el. Plusz információ csupán annyi volt, hogy egy 2019-ben forgatott és Mexikóban bemutatott portréfilm részlete, amelyet az egy évvel ezelőtti filmből még kivettek (így annak hivatalos leiratában sem szerepelt), most azonban – mint később látni fogjuk, éppen a Szentszék segítségének köszönhetően – bemutatásra került. 

Cikkünk írásakor úgy tudjuk, az egyéves felvételeket a Szentszék kommunikációs dikasztériuma adta át felhasználásra az orosz-amerikai rendezőnek, az elkészült alkotást pedig ugyanez a szervezet már a bemutatót megelőzően látta és jóváhagyta – az inkriminált kijelentéssel együtt.

Vihar a biliben, félrefordították a pápa szavait?

A magyar fordítást már szerda este kiadta a Távirati Iroda, csütörtökön pedig több fórumon megjelent, hogy a pápa által eredetileg spanyol nyelven elmondottakat rosszul fordították. Az érvelés alapja – amely kétes hitelű Facebook-posztok alapján terjed levelezőlistákon és a közösségi médiában -, hogy a spanyol nyelv megkülönbözteti az „union civil” és a „convivencia civil” fogalmait, s míg az előbbi élettársi kapcsolatot, az utóbbi polgári együttélést jelöl, amely jogi tartalmában és köznyelvi használatában is eltér egymástól. 

Való igaz, hogy a pápa az ominózus mondatban a „convivencia civil” kifejezéssel él – az érvelés azonban mégsem helytálló. 

Egyrészről felmerül a kérdés, hogy a polgári együttélésnek mi alapján és milyen célból szükséges jogi védettséget biztosítani, ha az alatt egyfajta békés egymásmellettélést, békés életközösséget értünk. Erre a kérdésre nem sikerült megnyugtató választ adni, annak tükrében még kevésbé, hogy a fejlett világban vaskos kódexek, polgári törvénykönyvek szabályozzák az egyének közötti szinte valamennyi relációt. Ebből is következik, hogy a pápa valami másra gondolhatott.

Perdöntő azonban az, ha egészen Argentínáig megyünk a pontos válasz reményében. 

Argentínában ugyanaz

Többek segítségét kérve megvizsgáltuk, mi a helyzet a pápa szülőföldjén, ott ahol Jorge Mario Bergoglio egyébként korábban, még püspökként szintén síkra szállt az egyneműek együttélésének törvényesítése mellett. 

A dél-amerikai országokban az „union civil” és a „convivencia civil” fogalmakat egymás szinonimájaként használják,

eltűnik tehát az a fogalmi kettéválasztás, amely más spanyol nyelvterületen (például Madridban) még megtalálható. Mindezt megerősíti a helyi viszonyokban és beszélt nyelvben nálunk sokkal jártasabb Víctor Manuel Fernández, La Plata városának érseke is. 

Tanulságos, hogy maga az argentin kormány is használja a „convivencia civil” fogalmat jogi dokumentumokban, nem választva el azt élesen az „union civil” fogalmától – ellenkezőleg, párhuzamosan alkalmazva a kettőt. 

Mindezt időközben több, dél-amerikai kérdésekben jártas informátorunk is megerősítette. 

Térben közelebb érve érdemes arra is felfigyelni, hogy a spanyol média, sőt, megnyilatkozó spanyol főpásztorok is bejegyzett élettársi kapcsolatként értelmezték és közvetítették az elhangzottakat – esetükben nem igazán merülhet fel a félrefordítás problémája.

Beindul a diplomácia

A filmben elhangzó szavakat lelkesen üdvözölte a világ liberális elitje – olyanok is, akik az átlagembernél könnyebben kérdezhetik meg Vatikánváros diplomáciai testületét a pápai állam hivatalos álláspontjáról. Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára például október 21-én üdvözölte videóüzenetében Ferenc pápa kijelentését. A Szentszék azóta sem tiltakozott a filmben elhangzó mondat ellen (nem jelezték, hogy meghamisítaná a Szentatya álláspontját), sőt, annak alkotója a bemutatóval párhuzamosan díjat vehetett át a Vatikáni Kertekben. A Szentszék hivatalos sajtóterméke, a Vatican News pedig Ferenc pápa életéről és tanításáról (!) szóló dokumentumfilmként hirdeti az alkotást. A bemutató óta eltelt időben (amely magába foglalta a pápa nyilvános vasárnapi Úr Angyala imádságát is) már lett volna tér és idő a cáfolatra, amelyet a Szentszék ezidáig nem adott ki. 

Nyíltan ünnepelt ellenben James Martin jezsuita szerzetes, aki nyíltan támogatja az LMBTQ-lobbi törekvéseit – eközben pedig a Vatikán kommunikációs tanácsadójaként dolgozik. 

Nem változott az Egyház hivatalos tanítása

Fontos felhívni a figyelmet azonban arra is, hogy a filmben elhangzó pápai megnyilvánulás ellenére a Katolikus Egyház nem változtatott hivatalos tanításán, még akkor sem, ha Ferenc pápa szavai azzal egyáltalán nem egyeztethetőek össze (vö. a Hittani Kongregáció dokumentuma). Ez utóbbival kapcsolatban Raymond Burke bíboros egyébként úgy fogalmazott: „A sajtó által oly nagy jelentőségűnek bemutatott és Ferenc pápának tulajdonított magánvélemény nem felel meg az Egyház állandó tanításának, amint az a Szentírásban és a Szenthagyományban kifejezésre jut, és amint azt a Tanítóhivatal őrzi, védi, és értelmezi.”

Ahogy arra a Hír Televízió műsorában Osztie Zoltán plébános is felhívta a figyelmet, a látottak és hallottak a pápa magánmegnyilatkozásának tekinthetőek, amelyeket nem ex cathedra jelentett ki, s még csak véletlenül sem hivatalos formában, a tanítóhivatal tekintélyével. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az egyház hivatalos álláspontja változatlan, mi több, a katolikus hívek is megfogalmazhatnak az egyházfőétől eltérő véleményt e kérdésben – mutatott rá az atya.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Szentatyám, ezt így most mégis miért?!

Petícióban kérik Ferenc pápát, hogy korrigálja kijelentését

Kiemelt képünkön: Ferenc pápa húsvétvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2020. április 12-én. Fotó: MTI/AP/AFP pool/Andreas Solaro