Elhunyt Bolberitz Pál

Életének 80., áldozópapságának 55. évében, október 25-én hajnalban a XXIII. János Szeretetotthonban visszaadta lelkét Teremtőjének Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár – írta meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkárára hivatkozva vasárnap reggel a Magyar Kurír.

Bolberitz Pál a magyar katolicizmus legendás alakja volt, személyisége, gondolatai, beszédei ezreket, tízezreket vonzottak. 

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapján olvasható rövid életrajz szerint Bolberitz Pál Budapesten született 1941. szeptember 15-én, pappá Esztergomban szentelték 1966. június 19-én. Tanulmányait ezt követően a budapesti Hittudományi Akadémián folytatta 1966 és 1968 között.

Káplánként szolgált Szentendrén, Budapesten, a Szentimrevárosban, teológiai tanár volt az esztergomi szemináriumban, közben ösztöndíjasként tanult Rómában. Később Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzora, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja lett.

A címzetes apát a Szent István Tudományos Akadémia elnöke és az MTA köztestületi doktor képviselője volt.

Bolberitz Pál atya temetéséről később intézkednek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre