Országszerte több mint 150 településen adnak ingyenes koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

A zene ajándék! – A Nemzeti Filharmonikusok kamarasorozata – 150 koncert 150 településen című sorozat első koncertje Magyarhertelenden lesz vasárnap – mondta el Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója az MTI-nek.

Hozzátette, hogy összesen mintegy 160 művész lép fel a sorozat koncertjein, a zenekar és a kórus részben vegyesen, részben csak hangszeres vagy csak vokális formációkra bomlik, a legkisebb egység a duó, a legnagyobb az oktett lesz.

A zárókoncertet december 13-án Berkenyén tartják, de fellépnek egyebek mellett Pálházán, Szurdokpüspökiben, Pásztón, Hercegszántón, Őriszentpéteren és Sátoraljaújhelyen is.

A 45-60 perces, szünet nélküli koncerteknek közösségi terek, kultúrházak, templomok adnak otthont – közölte, hozzátéve: a repertoár igen széles, a barokktól a XX. századig terjed, de filmzene-átiratok és spirituálék is megszólalnak majd.


Hirdetés

A főigazgató felidézte, hogy Kobajasi Kenicsiró japán karmester idén ünnepelte 80. születésnapját, és ebből az alkalomból az ügynöksége turnét szervezett. Ezen a Nemzeti Filharmonikusok kísérték volna a mestert, de a járvány miatt ez meghiúsult.

Hogy ne maradjanak zene nélkül, létrehozták A zene ajándék! projektet, amelyben Magyarország legtávolibb csücskeibe is elmennek, hogy népszerűsítsék a komolyzenei kultúrát.

MTI

Kiemelt képünk forrása: filharmonikusok.hu

'Fel a tetejéhez' gomb