Miért ne féljünk, Szent II. János Pál pápa?

1978. október 16-án választották pápává és október 22-én iktatták be II. János Pál pápát. Ő volt a 20. század leghosszabb ideig (1978-2005) és a katolikus egyház történetének harmadik leghosszabb ideig uralkodó egyházfője. 2011-ben boldoggá, 2014-ben pedig már szentté avatták. Ő maga minden elődjénél több szentet (482) és boldogot (1338) avatott, 232 bíborost nevezett ki, és több mint 1000 audienciát tartott, hívők tízmilliói előtt több mint 3300 beszédet tartott… A nevéhez fűződő legek sorát folytathatnánk a végtelenségig.

II. János Pál egész pápaságát végigkísérte a biztatás: Ne féljetek! Amikor Wojtyla egyházfővé lett, első szavai között ott volt ez a mondat – és földi életének utolsó gondolataiban is ott kavargott.

De honnan ez a visszatérő, erős üzenet?

Az Átlépni a remény küszöbén című könyv az egyházfőt idézve azt írja: a szavak a pápa székfoglaló homíliáján a Szent Péter téren egyszerűen csak jöttek – a Szentlélek inspirálta őt az eredetileg Jézus által mondottak tolmácsolására.


Hirdetés

II. János Pál pápa úgy tartotta, hogy a Ne féljetek! felszólításnak nagyon tág az értelme, de elsősorban minden embert bátorít a benne élő félelem legyőzésére, amire bizony szükség is van a világban uralkodó körülmények miatt.

De miért ne féljünk? – kérdezhetnénk a szent pápától. Azért – adta meg a választ még életében –, mert az embert Isten megváltotta. „Amikor e szavakat kimondtam a Szent Péter téren, tudtam, hogy első enciklikám és egész pápaságom a megváltás igazságához fog kapcsolódni. A megváltásban találjuk meg a ’Ne féljetek’ örök igazságát: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” – magyarázta a fent idézett könyv szerint. (Jn 3, 16)

Az ezekben a napokban körülöttük kavargó, az Istenben való hitet nem, de az egyházba vetett bizalmat már-már megrendítő események közepette is érvényesek a pápa által oly sokszor elénk citált jézusi szavak: ne féljünk. Nem kell félnünk semmilyen vihartól, mert a reményünk Jézus Krisztusban gyökerezik, aki azért jött, hogy megmentse a világot a sötétségtől.

Erre támaszkodjunk Szent II. János Pál pápa ünnepén is!

 

Kiemelt képünk forrása: II. János Pál szobra a lengyelországi Czestochowában. Fotó: MTI/EPA/Waldemar Deska

'Fel a tetejéhez' gomb