Gyorsul a koronavírus-járvány terjedése

Müller Cecília kiemelte, a második hullámban jelentősen nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma is, a járvány emelkedő, gyorsuló szakaszban van. Hangsúlyozta, az egymillió lakosra vetített megbetegedési és halálozási mutatókban Magyarország az Európai Unió 27 országa közül a középmezőnyhöz tartozik; a 27-ek között a „felerésznél helyezkedik el, míg az elhunytak tekintetében is a középmezőnyben foglal helyet”.

Közölte: az európai uniós átlagot a WHO (Egészségügyi Világszervezet) úgy számolja, hogy egymillió lakosra vetíti ki a különböző országok adatait. – Magyarországon ezek szerint az adatok szerint a második hullámban is eredményes védekezést folytatunk – tette hozzá. A tisztifőorvos idézte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlését, amely szerint 2020 első kilenc hónapjában a halálozások száma 3,3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. – Ezzel összhangban a 24 európai ország halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlethalálozást Magyarországon – ismertette. Az országos tisztifőorvos bejelentette,

heti jelentést vár a háziorvosoktól az influenzaoltás fogyásáról. Ahol igény jelentkezne még védőoltásra, a háziorvosok a járási hivataloktól igényelhetik azt.

Ezen kívül minden háziorvoshoz eljuttatják az oltásokkal kapcsolatos tájékoztatást, útmutatást. Megismételte: hatékony védőoltások állnak rendelkezésre az influenzavírus elleni védekezéshez, és minden háziorvoshoz kiszállították a vakcinát.


Hirdetés

Müller Cecília kitért arra, hogy az influenza elleni védőoltás a 3 év alattiak számára is biztosított. Az erről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban önmérsékletet kért bizonyos sajtóorgánumoktól. Müller Cecília közölte, Magyarországon az elmúlt napon 2032-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 46 beteg vesztette életét a fertőzés következtében. Kórházban 2132-en vannak, lélegeztetőgépre 197-en szorulnak.

MTI

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com)

'Fel a tetejéhez' gomb