Az Orbán-kormány új alapokra helyezte a külhoni és a diaszpóra magyarság képviselőivel folytatott párbeszédet

Szilágyi Péter a magyaralmási Trianon-emlékhely ünnepélyes átadásán arról beszélt, hogy számtalan magyar ember kényszerült az elmúlt évszázadban a határon túlra, majd elhagyni szülőföldjét akár egy jobb élet reményében.

Hozzátette, a kormány legfontosabb céljává vált, hogy megóvja az elszakadni látszó évszázados családi gyökereket, ezért az anyaországi és külhoni magyarság képviselőivel közösen sikerült fellendíteni a máig gyarapodó közösségeket.

A kormány támogatásával óvodák, iskolák, templomok és különböző közösségi terek épültek vagy megújultak.

A külhoni magyarok körében sikeresen támogatták az értékteremtő és értékmegőrző vállalkozásokat, sikerült munkahelyeket teremteni és fenntarthatóvá tenni a magyar intézmények működését – sorolta a miniszteri biztos.


Hirdetés

„Bebizonyítottuk, hogy a véres huszadik század terhei sem tudták összeroppantani nemzetünket sőt, a túlélésünk újabb lendületet adott ahhoz, hogy a huszonegyedik század győztesei lehessünk” – fogalmazott Szilágyi Péter.

MTI

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A magyar nemzetpolitika nemzetközi szinten is egyedülálló – Potápi Árpád János a Vasárnapnak

A magyar nemzetpolitika nemzetközi szinten is egyedülálló – Potápi Árpád János a Vasárnapnak

A magyar nemzetpolitika nemzetközi szinten is egyedülálló – Potápi Árpád János a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb