Tasha Cobbs új dala minket is szemlélődésre hív

Tasha Cobbs Leonard gospel énekes a pandémia miatt közönség nélküli nashwilli Ryman Auditoriumban vette fel „Mary's Song” című új dalát. A gospel énekes díva bevezetőjében emlékeztet a dal alapjául szolgáló evangéliumi történetre, amelyben azt látjuk, hogy Jézus betér megpihenni Márta és Mária házába. A két nővér azonban különbözőképpen viselkedik a vendéglátás során.

„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: »Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!« Az Úr azonban így válaszolt: »Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.«“ (Lk 10,38-42)

Tasha Cobbs éneke kiemeli a történet jelentőségét, amelyről Jézus is beszél: meg kell tudnunk pihenni a rengeteg sürgés-forgás közepette, hogy meghalljuk Isten szavát, felfedezzük az ő jelenlétét. Oda kell tudnunk térdelni Jézus lábaihoz – figyelemmel. Még akkor is, ha ezért fel kell adnunk a halaszthatatlannak látszó, minden bizonnyal hasznos teendőinket.

Ez a szemlélődés, ez az Úr jelenlétének megtapasztalására odaszánt idő a minket körülvevő világban alapvetően feleslegesnek látott dolog. Jézus szemében azonban ez a legfontosabb. De akkor ki végzi el a szükséges teendőket, ha mindenki „csak lógatja a lábát”? Észre kell vennünk, hogy Jézus nem arról beszél, hogy ne tegyük meg az állapotbeli kötelességeinket – Ő azt mondja, hogy bármit teszünk, bármivel is kell foglalkoznunk, azt mindig az ő jelenlétében tegyük.

Ez persze legtöbbször csak hiányosan megy, vagy egyáltalán nem sikerül nekünk. Ezért fontos mindennap, előre eltervezett módon odaadni az időnkből valamennyit Jézusnak. Ekkor kiejtünk a kezünkből mindent, hogy ő tudja megtölteni a tenyerünket a nekünk szánt ajándékaival.

Indítson bennünket Tasha Cobbs dala arra, hogy soha ne veszítsük el szemünk elől az Istennek odaszánt percek, órák jelentőségét! Ez az odaadottságunk minden dicsőítésünk biztos alapja lesz.

Meghalljuk Isten szavát, aki szólni akar hozzánk!

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Tasha Cobs Leonard híddá váló dalai felébresztik a keresztény könnyűzenét

Kiemelt képünk forrása: Tasha Cobbs Leonard / You Tube