Nagyon nem mindegy, ki lesz az USA következő elnöke
A sikeres meglepetésember
Donald Trump 2016-os győzelménél talán már csak az okozott nagyobb meglepetést, hogy az elnök kitöltötte 4 éves ciklusát, és jó eséllyel száll harcba az újrázásért. Sok elemző ugyanis már a ’16-os választás másnapján azt fejtegette, hogy ha Trump véletlenül ki is töltené vesszőfutásokkal teli mandátumát, várhatóan teljesen esélytelenül vág neki a 2020-as megmérettetésnek.
Ehhez képest – bár adminisztrációja nem volt híján az ad hoc döntéseknek – az elnök külpolitikai és gazdasági fronton is sikereket tudhat magáénak.
Elnöksége idején likvidálták például az egyik legfontosabb iráni vezetőt és az Iszlám Állam első emberét. Ha az elmúlt heteket nézzük, sikerült elérnie, hogy normalizálódjon a viszony Izrael és több arab ország között. Trump már azzal is egy tabut döntött le, hogy találkozott Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral, és jó ideig úgy tűnt, ezen a fronton is eredményeket érhet el. Az „America first”, vagyis az „Amerika az első” kijelentés számára nem üres szlogen volt, szinte az össze külpolitikai döntése ezt szolgálta, főleg a Kínával és az Európai Unióval szembeni gazdasági lépések.
És ha már gazdaság. Az elmúlt években rekordalacsony szintre esett a munkanélküliség, stabil növekedés jellemezte a gazdaságot és a tőzsdék is szárnyaltak. A Trump elnöksége tehát korántsem sikerült olyan ellentmondásosra, bénácskára és kaotikusra, mint ahogyan azt sokan várták.
A kampány
Így fordult tehát rá a 2020-as évre a Republikánus Párt és az elnöki adminisztráció. Miközben a Demokraták jó ideig tanácstalanok voltak azt illetően, hogy ki legyen Trump kihívója. Végül – sokak szerint csak jobb híján – a 78 éves Joe Bidenre, Barack Obama alelnökére esett a választás. Zárójelben jegyezzük meg: sokat elárul a lehetőségek hazájának politikai utánpótlásáról, hogy a 74 éves jelenlegi elnök kihívóját a 78 éves Bidenben sikerült megtalálni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nemhogy a 40-es, 50-es, de még a 60-as korosztályban sincs olyan képességű politikus, akit pártja alkalmasnak találna az elnökségre, vagy aki vállalná a megmérettetést.
A kampány, mondhatni, eseménytelenül, döcögősen indult mindkét fél részéről; aztán előbb a kornavírus-járvány, majd a Black Lives Matter mozgalom – és az emiatt kirobbant tüntetések – fenekestül felforgatták azt. A hangnem egyre durvult, a kedélyek mind jobban felkorbácsolódtak, és az egész az első – és talán utolsó – elnökjelölti vitában csúcsosodott ki, amelyen a személyeskedéseken túl a jelöltek programjáról nem sokat tudhattunk meg.
Biden előnye jelenleg pár százalékpontos Trumppal szemben, de mivel az elnökségről döntő csatatérállamokban fej-fej mellett halad a két politikus, ma még megjósolhatatlan, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
Budapestről nézve
Pedig ha kristálygömbünk lenne, az most nem jönne rosszul itt, Magyarországon és Közép-Európában sem. A Trump-adminisztráció alatt ugyanis a térség – és azon belül Budapest – viszonya sokkal kiegyensúlyozottabb volt Washingtonnal, mint korábban. A republikánus elnök nem a megdöntendő politikust látta a nemzeti alapon kormányozó közép-európai miniszterelnökökben, hanem a megbízható, potens, karakán szövetségeseket. Olyannyira, hogy a kapcsolat a V4-es kormányfők és Trump között sokkal jobb, mint a nyugat-európai vezetőkkel, Angela Merkellel, Emmanuel Macronnal – vagy bárkivel az EU vezetéséből. Ebből a helyzetből pedig mindkét fél profitál. Közép-Európának politikai, gazdasági és biztonsági szempontból is jól jön ez a szövetség.
Éppen ezért lenne fontos, hogy a Trump nevével fémjelzett, jelenlegi republikánus mainstream és térségünk patrióta politikusai között úgy maradhasson fenn a jó viszony, hogy mindenki kormányon van.
Egy esetleges Biden-kabinettől ugyanis nem sok jóra számíthatunk. Egyrészt azért, mert az elmúlt hetekben és hónapokban kiderült, hogyan befolyásolta éveken keresztül Biden a fián keresztül az Ukrajnában zajló eseményeket. És jól emlékszünk az előző demokrata adminisztráció közép-európai játszmáira, akár Bukarest, Prága, vagy épp Budapest utcáiról legyen szó. Bár az Orbán-kormány állta az ütéseket, egy teljes ellenzéki összefogás esetén nem jönne jól, ha Joe Bidennel visszatérne a demokratáktól megszokott Közép-Európa-felfogás. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi történne, ha a jövő szeptemberi német választásokon nem a CDU, hanem egy baloldali koalíció tudna kormányt alakítani…
Bár a 2022-es választás Magyarországon dől el, nem árt, ha a következő egy évben kicsit intenzívebben figyelünk arra, hogy mi történik Washingtonban és Berlinben!
Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/Cristobal Herrera
