Isten nevének törlését követelik az amerikai ateisták

Isten említése egy eskü szövegében vagy egy állami szervezet mottójában sérti a vallásszabadsághoz való jogot az ateisták és sátánisták szerint, ezért több pert is indítottak annak érdekében, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos dokumentumokból – közölte a V4NA hírügynökség.

„Isten engem úgy segéljen!” – ez a mondat áll az egyesült államokbeli Alabamában a szavazáshoz szükséges regisztrációs lapon. Emiatt indított pert ateisták egy csoportja, szerintük ugyanis ez a mondat megsérti az Egyesült Államok alkotmányának első módosításában leírt alapjogokat, vagyis a vallás- és szólásszabadsághoz való jogot.

A per élére a Freedom From Religion Foundation (FFRF) nevű szervezet állt, mely az vallja, hogy a vallásszabadság nemcsak a valláshoz való jogot jelenti, hanem az attól való szabadság jogát is. A mostani perben azt akarják elérni, hogy a formanyomtatványokról eltávolítsák Isten nevét.

Az egyik felperes kapcsolatba is lépett Alabamában az illetékes hivatallal, hogy megkérdezze, lehetőség van-e a regisztrációra anélkül, hogy aláírnának egy olyan esküt, amiben szerepel az „Isten engem úgy segéljen!” mondat.

Erre azonban azt a választ kapta, hogy nincs rá lehetőség, mert ha az ember kihagyja ezt a részt, akkor nem fogadják el tőle a nyomtatványt.

Ugyanez a szervezet tavaly azt akarta elérni, hogy eltávolítsák a rendőrautókról az „Istenben bízunk” (In God We Trust) feliratokat. A floridai Brevard megyében szolgálatot teljesítő seriff azonban akkor megtagadta ezt, mert – mint fogalmazott –

ez a mondat a mottója nemcsak Florida államnak, de az Egyesült Államoknak is.

Szintén az „Istenben bízunk” felirat szúrta a szemét Mississippiben a Satanic Temple nevű sátánista egyháznak, amely azzal fenyegette az államot, hogy bepereli, ha ráteszik ezt a mottót az új állami zászlóra. Az amerikai államban idén nyáron döntötték el, hogy a huszonhat éve érvényben lévő állami zászlót meg kell változtatni.

Tate Reeves kormányzó egy olyan törvényt írt alá, ami kimondja, hogy az új zászlóban szerepelnie kell az „Istenben bízunk” mondatnak, de nem lehet benne konföderációs ábrázolás.

A Satanic Temple oldalán egyébként az olvasható, hogy a gyülekezet egy vallásos sátánista szervezetnek tartja magát, amely rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal is. Követői nem hisznek Istenben, és különböző lobbitevékenységeket folytatnak – például az abortusz korlátozása ellen.

 

Forrás: V4NA

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Ungváry Zsolt: Nekünk az ateista szálláscsinálókkal van vitánk

Ungváry Zsolt: Nekünk az ateista szálláscsinálókkal van vitánk

Ungváry Zsolt: Nekünk az ateista szálláscsinálókkal van vitánk

Kiemelt képünk forrása: Magnolia Pictures

'Fel a tetejéhez' gomb