– Az elmúlt években a Római Katolikus Egyház tudatosan teremtésvédelemről beszél, nem pedig környezetvédelemről. Mi ennek a fogalmi elkülönítésnek az oka?

– A teremtésvédelem mára az ökumenikus együttműködés fontos területévé vált, melyben a katolikus egyház és a többi keresztény felekezet párhuzamosan és közösen is tevékenykedik. A teremtésvédelem fogalmában a teremtés teljességének, épségének a megőrzésén van a hangsúly. Katolikus oldalról VI. Pál pápa már 1972-ben, a Stockholmi ENSZ konferenciára előzetesen küldött üzenetében állást foglalt ebben a témában. Azóta egy folytonosan bővülő, kibontakozóban lévő folyamatról beszélhetünk, amit a pápai tanítások – VI. Pál pápa, II. János Pál pápa, XVI. Benedek – a közjóval, az ember és a teremtés helyével kapcsolatban rendre megfogalmaztak. Végül Ferenc pápa a Laudato Si’-ben foglalta össze, illetve bontotta ki a maga egészében a teremtésvédelmi gondolatot.

A teremtésvédelem szónak több rétege van. Először is azzal, hogy ezt a kifejezést használjuk, a világot teremtettnek ismerjük el. Ha valaki teremtésvédelemről beszél, akkor egyúttal a világ Teremtőjét is megvallja. Ezzel aztán megélhetővé válik a magunk teremtettsége is – vagyis hogy mi, emberek is a teremtett világ részei vagyunk, a többi élőlény testvérei. A teremtettség szintjén egyaránt osztozunk az óceán kavicsaival és az ég madaraival. Nekünk ezt a teremtett egységet kell fenntartanunk.

A teremtésvédelem fogalma alapvetően meghatározza, hogy milyen nézőpontból beszélünk a világunkat egyre súlyosabban érintő ökológiai válságról.

A „világi” szervezetek a napi gyakorlat szintjén jórészt ugyanazokat a konkrét intézkedéseket követelik, mint a teremtésvédelmi szervezetek és csoportok. A különbség inkább a felelősségünkkel kapcsolatos kérdéssel függ össze: kinek tartozunk elszámolással a tetteinkért (vagy épp mulasztásainkért)? Egymásnak? A jövő generációjának? Saját unokánknak? Vagy magának a Teremtőnek? A válaszok igenis fontosak, és alapvetően meghatározzák cselekedeteinket. Ez tehát az a lényegi többlet, ami a teremtésvédelem fogalmához társul.

hirdetés

– A Laudato si’ kezdetű enciklika ezt a teremtésvédelmi szemléletet hirdeti öt éve. Mennyire lett ismert ez a dokumentum a világban, illetve Magyarországon?

– Ezt nem könnyű felmérni, mindenesetre szószékről idézni én még nem hallottam a Laudato si’-t. Természetesen ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem volt ilyen, mégis azt gondolom, hogy legalább most, a teremtésvédelem hetében, – illetve szeptember folyamán – gyakrabban is felbukkanhatna ez a szöveg a szentbeszédekben.

Ennek ellenére nagyon is létezik egyházhoz kötődő, civil teremtésvédelmi aktivitás, tehát igenis ott van a tenni akarás és az érzékenység az emberekben. Ugyanakkor a pápa sürgetésének erejét, komolyságát tekintve azt kell mondanom: jelenlegi aktivitásunk még édeskevés az érdemi változások eléréséhez.

A Laudato si’ mintegy záróköve a „teremtésvédelem épületének”. A benne foglalt teremtésvédelmi tanítások nyilván a katolikus egyházban is tovább fognak még bontakozni. Hivatkozik korábbi pápai enciklikákra, illetve a regionális püspöki kari konferenciák állásfoglalásaira is támaszkodik; megmutatja, hogy az elmúlt években a dél-amerikai, a dél-kelet ázsiai, az észak-amerikai stb. püspöki karok többször is foglalkoztak a fenntarthatóság kérdésével, melynek szellemében jelentős felismeréseket fogalmaztak meg.

Ugyanakkor a pápa azt szeretné, ha „a Laudato si’-ben leírtak végre lennének hajtva”.

Tehát itt nem csak egy tanító enciklikáról van szó, ami tovább mélyíti a tudásunkat ember és természet viszonyáról – hanem egy sürgős teendők elvégzésére sarkalló programról!

A jó hír az, hogy a pápa által felsorolt fontos szakmai teendők nem különböznek azoktól a feladatoktól, amelyek elvégzéséről a világ országai már korábban megállapodtak. Az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai és azok részletes feladatrendszere visszatükröződnek a Laudato Si’ programjában, és ezzel erkölcsi tartalmat nyernek, az erkölcsi jó részévé válnak.

– Biológusként hogyan látja Magyarország helyzetét a klímaváltozás tekintetében?

– Nehéz szívvel mondom, de – a helyzet sokkoló. Ökoszociális fenntarthatóságra lenne szükség, ami azt jelenti, hogy a társadalomnak önmagának is fenntarthatónak kellene lennie. Mindenkinek biztosítani kell az emberhez méltó életfeltételeket, de úgy, hogy közben nem terheljük túl a természeti környezetet, amely Ferenc pápa megfogalmazása szerint mindannyiunk közös otthona. A magyaroknak Magyarország az otthona – így nekünk elsősorban a hazai megújuló és nem megújuló erőforrásokat kellene megóvnunk a túlfogyasztásunktól. Ehhez képest a vonatkozó adatok szerint 2017-ben a megújuló természeti erőforrásaink 130%-át fogyasztottuk el…

Olyan életmódra lenne szükségünk, amelynek keretei között nem „költünk” többet, mint amennyi a vagyonunknak a kamata. Ha nem így teszünk, akkor egy nemzedék múlva (azaz 30-40 év elteltével) az ország természetes erőforrásai megfeleződnek! Ha a természeti tőkék kamata az év közepén elfogy, akkor onnantól kezdve a tőkét fogyasztjuk. Azt, amelynek a következő évre kamatoznia kellene… Ebből adódik, hogy a következő évben kisebb tőkével indulunk, így értelemszerűen egyre kisebb lesz a kamat is, mint az előző évben volt. Azt pedig még korábban fogjuk elfogyasztani – így még többet fogunk fogyasztani a tőkéből. Ez egy ördögi kör, ami végül a bolygó feléléséhez vezet.

Az emberiség ezt csinálja a ’80-as évek óta. Ne legyenek illúzióink: Magyarországon is ez történik! Igaz, egyelőre nemigen érezzük a bőrünkön – mert még látunk magunk körül ringó búzamezőket és sűrű erdőket, de ennek egyszerűen csak az az oka, hogy a mi fogyasztásunk környezeti kára jelentős részben más országokban csapódik le. A nemzetközi világkereskedelem révén a magyar fogyasztás kizsigerelő hatásai máshol jelennek meg! Ha a magyar fogyasztás kizárólag a hazai természeti tőkére alapulna, akkor még gyorsabb lenne a természeti értékek csökkenése. Mivel azonban nem csak arra alapul, ezért a túlhasználat mértékénél kisebb ütemben pusztítjuk magunkat. Katolikus emberként azonban ennek – természetesen – nem örülhetünk, hiszen felelősek vagyunk azért a kárért is, amit távoli országokban okozunk. Csak egy bolygónk van, amelyért mindannyian felelősek vagyunk.

A Föld kamatozó természeti erőforrásai – az édesvíz, a levegő, az éghajlat minősége, a termőtalaj mennyisége és termékenysége, a növény- és állatfajoknak sokfélesége. A világ természeti tőkéje rohamosan fogy, mert az emberiség a világot még jobban túlterheli, mint a magyarok Magyarországot. Ha pedig ez a túlterhelés továbbra is fennáll, akkor ötven év alatt elpusztul a Föld megújuló természetierőforrás-készlete. Elpusztul – azaz vége. Ötven év nem olyan sok idő, tehát a helyzet drámai; messze nem véletlen, hogy a pápa aggódik, és megkongatta a vészharangot.

Ferenc pápa úgy fogalmaz, hogy ma a Földet „büntetlenül fosztogatják”, és „súlyos bűn”, hogy ha nem állunk ennek a fosztogatásnak az útjába. A Föld védelmére kell kelnünk! Ha egy pápa emleget súlyos bűnt, akkor kicsit másképpen kell hozzáállnunk, mintha ezt a kifejezést egy természettudós vagy egy nagy nevű író használná.

Változtatnunk kell a szemléletünkön, a vágyainkon, a fogyasztási szokásainkon – és engedelmeskednünk kell a pápa felhívásának, hogy világunkat megmenthessük a pusztulástól.

Tóth Gábor

A homo sapiensből egy mohó sapiens lett – Feléltük a bolygónkat

Minden harmadik falatunk a méhek beporzó munkájától függ

„Él bennem egy ősi kép egy szebb és élhetőbb világról” – Tremmel-Hudik Katalin képzőművész a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Tóth Gábor, Vasárnap.hu