75 éve hunyt el Bartók Béla
Tipikus „csodagyerek” volt: négyévesen már dalokat pötyögött a zongoránál, viszonylag hamar kiderült róla, hogy abszolút hallása van; legelső kompozíciói már tízéves kora előtt megszülettek. A budapesti Zeneakadémia fiatal növendékeként legendás tanárok foglalkoztak vele, legendás kortársak vették körül. Kodály így tett tanúságot pályatársa iránti támogató szeretetéről: „Attól a pillanattól kezdve, amint zsenijét felismertem, kötelességemnek éreztem, hogy tőlem telhetően egyengessem útját, és elhárítsak előle minden akadályt”.
Kevesen tudják, hogy Bartók egy igazi bogaras zeneszerző volt. Fia, Bartók Péter, apjáról írt könyvében többször is anekdotázik a zeneszerző ízeltlábúak iránti végtelen érdeklődéséről… Soha nem zavarta, ha komponálás közben mindenféle rovarok zizegtek a feje körül, mi több, amikor fia háborúba ment, leveleiben rendszerint rákérdezett a többi kontinens rovarvilágára is. Ám a rádiót ki nem állhatta. A mesterségesen keltett, fölösleges zaj, melyet az ember behurcol a maga csendes terébe, rendkívül terhelte Bartókot. Ironikus, hogy itthon a legnagyobb komolyzenei rádiót épp róla nevezték el.
Apropó elnevezések. Bartók híres gondossága az 1940-ben papírra vetett végrendeletéből is kitűnik, melyben kijelenti: addig nem nevezhetnek el róla Magyarországon semmilyen utcát vagy közteret, amíg a volt Oktogon és a Körönd – vagy bármely más közterület – „azoknak az embereknek” (tudniillik Mussolininek és Hitlernek) a nevét viseli.
Utolsó magyarországi koncertjét 1940. október 8-án adta a Zeneakadémián. A Nagyterem zsúfolásig megtelt – a Bartók-házaspár pedig másnap elhagyta az országot.
Bár a zeneszerző a háború borzalmai elől Amerikába menekült, idegenben is zaklatott élet jutott neki. Sem zongoraművészként, sem zeneszerzőként nem kapta meg azt az elismerést, melyet itthon a magáénak tudhatott. Ebben persze közrejátszhattak olyan apróságok is, mint hogy Bartók – egy memóriazavart követően – soha többé nem ült ki a koncertjeire kotta nélkül, és emiatt az amerikai közönség kevéssé elmélyült hallgatói szemében – mivel zenéjét sem értették – „nem ütötte meg a mércét”.
„Tudjisten, hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta egyik utolsó levelében, ’45 júliusában. Szeptember 26-án egy New York-i kórházban halt meg, így csak hamvai térhettek haza, 43 évvel később.
Az idei évforduló alkalmából az Új Magyar Zenei Fórum Bartók művészetéhez kapcsolódva hirdette meg a zeneszerzőversenyt, a döntő gálakoncertjeit októberben rendezik meg.
Kevéssé ismert kiemelt képünkön Bartók és Kodály a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes társaságában szerepel. Balról: Bartók Béla, Temesváry János, Molnár Antal, Waldbauer Imre, Kodály Zoltán, Kerpely Jenő.
