Kell-e nekünk borkápolna?
A közelmúltban adta át új „borkápolnáját” Tibi atya. Azok kedvéért, akik nem járatosak az álnéven futó influenszerek és üzleti vállalkozások világában, sietve tegyük hozzá: Tibi atya nem katolikus pap, hanem egy kitalált személy (hatalmas követőtáborral a közösségi médiában), a borkápolnának pedig semmi köze az imádságos elmélyüléshez, már csak azért sem, mert egy kocsma.
Hogy kell-e nekünk „borkápolna”, ettől kezdve könnyen megválaszolható kérdés: az addikciók sűrűjében elmerült és az alkohollal történelmi távlatokban is komolyan küzdő magyarságnak nincs.
Van kocsmánk elég, különféle színvonalon, még mindig füstös késdobálóktól öltönyös bárokig. Az eltérő külcsíny mögött a lényeg mindegyikben ugyanaz.
S bár a bornak komoly szakrális jelentősége is van (a katolikus szentmisében is kenyeret és bort mutat be a pap áldozatként, s ezekből lesz a konszekráció által Krisztus teste és vére), a szakrálisnak beállított tér nem válik automatikusan azzá. Idézhetnénk persze megengedően Hamvast, aki szerint „végül ketten maradnak: Isten és a bor”, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezt szó szerint gondolta, még akkor sem, ha egy-egy elcsigázott pillanatban az emberi elme hajlamos a bort Istenhez hasonlóan omnipotens és omnikompetens mentsvárként értelmezni.
Amiről tehát a történet szól, csupán márkaépítés.
A brand külsősége. Abból persze az átgondolt, ötletes és egyedi fajta és még mindig inkább így épüljön egy márka Magyarországon, mint szivárványos unikornisokkal, meg drag queen-ekkel. De nem baj, ha tudjuk: e mögött nincs komolyabb tartalom. Sőt, ha kevésbé vagyunk megengedőek, az egész hely blaszfemikus „szentképeivel”, kocsmapult „oltárával” és „gyóntatószékével” együtt.
A közéleti kérdésekben (például az életvédelem terén) egyébként sokszor példaértékűen konzervatív hozzáállással megnyilatkozó „Tibi atya” azért mégiscsak abból él „Humbákfalván”, hogy fiatalok lerészegednek a „kápolnáiban”, vagy a nevével fémjelzett üvegek mellett a parkban, házibuliban.
Alkoholt felelősséggel fogyasztani természetesen az egyén feladata, de egy iparág sem tolhatja el magától önnön felelősségét, különösen akkor, amikor drámai mértékű társadalmi jelenségeknek vagyunk tanúi. Nagyon más szappant, lekvárt, tiszta mézet árulni mint alkoholt. És nem illik ezt így csomagolni.
Vágvölgyi Gergely
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.
