Lezsák Sándor: Az egyház jó tulajdonosa lesz a Hungarikum Ligetnek!

– A Lakiteleki Népfőiskolán az elmúlt években úgy megváltozott minden, hogy rá sem lehet ismerni. Mi épül egészen pontosan a Népfőiskola területén?

– A Népfőiskola a most épülő Hungarikum Liget leánykori neve. Ez egy hatalmas, 26 hektáros terület, amely az elmúlt években egy kiemelt, 30 milliárd forintos kormányzati beruházás keretében teljesen átalakult. A beruházás tulajdonosa a Szeged-Csanádi Püspökség lett.

Úgy gondoltam, ha az egyház ezer éven át jó tulajdonos volt, akkor a következő ezerben is az lesz, ezért megkapta a létesítmény tulajdonjogát.

A Népfőiskola Alapítvány, mint a projekt vagyonkezelője, semmit sem ad ki vállalkozóknak; mindent úgy kell megszerveznünk, egymáshoz illesztenünk, hogy egy költséghatékony, fenntartható intézményegyüttes jöjjön létre.

Lezsák Sándor a Hungarikum Ligetben (Forrás: Lezsák Sándor hivatalos oldala)

– Mi a Hungarikum Liget célja?


Hirdetés

– A Hungarikum Liget lényege, hogy a Népfőiskola gondolatát segítő, támogató környezetet alakítson ki, amely három alappillérre támaszkodik. Az első – amennyire csak lehetséges – az önfenntartás, a második a keresztény-nemzeti múlt (és értékei) bemutatása, megőrzése, a harmadik pedig a jelen eseményeinek megismerése. Egyfajta figyelem a világ eseményei iránt, mellyel eldönthetjük, mit kell átgondolni, átértékelni ahhoz, hogy a jövőben is sikeresek lehessünk.

– A 21. században az önfenntartás gondolata nagyon fontossá vált. Hogyan jelenik ez meg a Hungarikum Ligetben?

– Egy hagyományos oktatási, kulturális intézmény mindig állami finanszírozásra szorul. Mi azonban azt szeretnénk, hogy a Hungarikum Liget önfenntartó legyen. A most létesült modern épületek fűtése a talajban található meleg víz felhasználásával történik. Három kutunk van, ráadásul az itteni víz egyben gyógyvíz is, melynek segítségével – várhatóan már jövő tavasztól – reumatikus és nőgyógyászati betegségeket lehet majd gyógyítani. Gyógyászatunkban TB-támogatott kezelések is elérhetőek lesznek.

Három éven belül megépül a napelempark is – tehát a Hungarikum Ligetnek nem lesz villanyszámlája sem.

A Lakiteleki Hungarikum Liget (Forrás: Lezsák Sándor hivatalos oldala)

Az önfenntartás nem csupán energetikai, hanem fogyasztási szempontból is lényeges. Ezt segít elérni az az üvegház is, melyben 5500 m²-en biotermékeket termesztünk. Az üvegházhoz egy zöldségfeldolgozó üzem is épült, így minden itt termelt zöldséget helyben fel tudunk használni. Ivólevet, sűrítményeket, savanyúságokat és szárított termékeket is előállítunk, melyekkel el tudjuk látni a saját konyhánkat is.

– Ahogy látom, a legkülönbözőbb sportok is elérhetőek lesznek a Hungarikum Ligetben. 

– Igen, most épül a strand, a fedett fürdő és két nagy szabadtéri medence is. Tavaly már elkészült a Nimród footgolf pályánk. A footgolf egy alig tíz éve létező sport, de már nagyon komoly eredményeket értek el a hazai csapatok, illetve számos szerelmese lett a játéknak. Kiváló szórakozás a fiataloknak és az öregfiúknak egyaránt. Nem véletlen, hogy az itt megtartott konferenciák, előadások, csapatépítő tréningek kedvelt programja lett.

A pálya 18 állomásból áll, amely egyben egy csillagösvény is, mivel a Nimród csillagkép van levetítve a játéktérre.

A footgolf pálya hátsó részén pedig egy zenepavilont is felállítottunk – mivel gyakori vendégeink a rezesbandák és az énekkarok –, így egy árnyékos és festőien szép próbahelyük is lett.

A Nimród footgolf pálya madártávlatból (Forrás: Lezsák Sándor hivatalos oldala)

Lesznek olyan épületeink, amelyek több funkciót töltenek be; ilyen például az ezer fő befogadására alkalmas Kárpátia Rendezvényház is, amely fesztiválok, koncertek színhelyéül szolgál majd. Novembertől márciusig azonban hangsúlyozottan a fogyatékkal élők sportjainak központjává válik, így a csörgőlabdától a kerekesszékes táncosokig minden megtalálható lesz itt.

– Ön a korábbi években kitartóan szorgalmazta a lovassportok (és úgy általában a lovaskultúra) újbóli meghonosítását. Ezeknek milyen szerep jut majd a Hungarikum Ligetben?

– Évek óta folyik az iskolai lovasoktatás, folyamatosan képezzük azokat a szakembereket, akik reményeink szerint egyre több iskolában honosítják majd meg a lovaglást. Továbbá a lovas polgárőrség központja is vagyunk. Az ehhez kapcsolódó képzést szintén itt szervezzük meg, melynek eredményeképpen

ma már több mint ezer lovas polgárőr tartozik Lakitelekhez!

Mint sok minden más, persze ez is évről évre, hosszú előkészítő és szervező munka után bontakozott ki. Megépült a lovardánk, lehetővé vált a bértartás is.

Hungarikum Liget, Lóistálló. (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Idegenforgalmat szolgáló létesítményeket is létrehozunk, gyakorlatilag minden szintű szállodai szolgáltatás elérhető nálunk. Ilyenek a Tiszavirág Vendégház, a kétcsillagos Kincsem Fogadó, a háromcsillagos Hotel Club Tisza nevű szállás és a – most épülő – négycsillagos Hungarikum Szálló is. Ezek mellett camping és jurtatábor is megtalálható a Ligetben. Mindez sokaknak munkát is jelent: jelenleg százötvenen dolgoznak itt főállásban. Ha minden elkészül, 250 ember megélhetését tudjuk majd biztosítani.

Lakitelekre került a Nemzeti Művelődési Intézetet (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

– Az egykori Népfőiskolával szemben létrejött egy hatalmas épület, melynek frízei mintha egy magyar Pantheon alakjait sejtetnék. Mit rejtenek az épület falai?

A Nemzeti Művelődési Intézetet, amely egy jelentős, négymilliárd forintos beruházás keretében épült fel. A közművelődésért felelős központ ezzel lekerült Budapestről Lakitelekre – helyesen, hiszen ez az intézmény nem a fővárost látta el eddig sem, hanem a vidéki, Kárpát-medencei művelődési házakat, könyvtárakat. Folyamatos szakmai segítséget nyújt a kulturális intézményeknek, melyeknek továbbra is az összekötője kíván lenni.

A Nemzeti Művelődési Intézetet homlokzatának fríz részlete (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

A Nemzeti Művelődési Intézet már elkészült – de még épül a Biblia Háza és a Hungarikumok Kiállítóháza. Utóbbiak a Hungarikum Liget központi elemei lesznek, hiszen a kereszténység és a magyarság elválaszthatatlanok egymástól.

A Biblia Házában le fogjuk kézzel másoltatni a Bibliát is.

Azonban mindenki csak egy mondatot írhat egy nap! Ez egy kézírásminta is lesz egyben. Már többen jelezték, hogy csoportosan is szeretnének részt venni ebben a munkában.

Épül a Hungarikum Liget. (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

A Hungarikumok Kiállítóháza pedig értelemszerűen a magyar értékeket, a hungarikumokat mutatja majd be. Kalandos élményeken keresztül ismerhetik meg a fiatalok a hungarikumokat, technikailag izgalmas kivitelezésben lesz felfedezhető a magyar géniuszok, tudósok munkássága.

Ehhez kapcsolódik majd a „Magyarok égen és Földön” elnevezésű planetárium is.

– Számos egyedi, különleges megfogalmazású épület található a Hungarikum Ligetben. Az egyik egy kunhalomra hasonlít.

– Igen, az a borkatedrálisunk, ahol borbemutatók, bormustrák tarthatóak. Sajnos a koronavírus-járvány bennünket is sújt, nem tudtuk ezt a folyamatot úgy elindítani, ahogy szerettük volna. Mindenesetre nem csak a bor jelenik meg nálunk. Egy régi tanyaépület egyik helyiségében az Alföldre jellemző, tiltott pálinkafőző eszközök kerülnek majd bemutatásra.

Mindez azonban csak a keret, ami a népfőiskolai munkának, felnőttképzésnek helyszínt biztosít.

Számos jelentős kollégiumunk működik évek óta. Igen sikeressé váltak a műfordítói táboraink. A keleti nyitás szellemében orosz, koreai, kazah és mongol műhelyünk is alakult.

„A kunhalom az Alföld katedrálisa” Illyés Gyula (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

A koronavírus-járvány némileg megakasztotta, de az eredeti tervek szerint most indult volna az a Tanyakollégium, melynek célja az lesz, hogy a Kecskemét környéki tanyás térséget feltérképezze.

Ebben 60-80 fiatal egyetemista segítségét kérjük, akik egy hétig járják majd a környék tanyavilágát és egy kérdőív alapján összegyűjtik azokat az információkat, amikre nagy szükség van a tanyavilág fenntartható jövője miatt.

A kollégisták többször visszamennek a terepre, mélyinterjúkat készítenek, feldolgozzák azokat, az eredményeket pedig továbbítjuk a Kormánynak – hiszen mint országgyűlési képviselőnek nekem ez feladatom is. Ez a munka működött nyolc évvel ezelőtt, és most ismét nekiállunk, mert nagy szükség van rá. Mindig a valóságból kell hozni a tudást és az élményeket, mert általuk hozhatóak meg a helyes döntések. Így a tanyaprogramban segítséget nyújthatunk a döntéshozóknak.

Van egy másik, már évek óta zajló kollégiumunk, az Értékfeltáró kollégium. Ennek keretében a kollégistáink három alkalommal látogatnak el egy tájegységre. Az ottani munkájukból készül egy DVD-melléklettel ellátott könyv.

Eddig 25 ilyen értékfeltáró kollégium valósult meg 35 Kárpát-medencei egyetem és közel 1000 hallgató közreműködésével.

Több tízezer adatot dolgoztunk fel eddig.

A népfőiskola felelőssége, hogy sikerélményt nyújtson, illetve olyan helyzeteket alakítson ki, ahol az érték jelenik meg. Egy kis falu lakói számára különösen is nagy öröm, ha odafigyelnek rájuk, ha elismerik a hozzájuk kötődő kiemelkedő teljesítményeket. Nekünk az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az a munka, amit helyben végeznek, az hasznos. Lehet az egy speciális épület, faragvány, vagy akár egy „hét nyelven beszélő” túrós béles. A lényeg, hogy ezeket az értékeket ki kell emelni. Ha tudják, hogy megbecsüljük a hagyományaikat, akkor ők is nagyobb örömmel adják tovább azokat a következő generáció számára.

Mi tehát ezeket a helyi értékeket szervezzük. Némelyikből megyei érték válik, a legkiválóbbak pedig a Hungarikumok gyűjteményébe kerülnek majd bele.

Ennek a munkának a felelőse, egyben központja ugyancsak a Népfőiskola.
 

Tóth Gábor

Andrásfalvy Bertalan a Vasárnapnak: Megmaradásunk a szereteten múlik

Az első dominók már rég ledőltek! – Dabóczi Kálmán a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Lezsák Sándor hivatalos oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb