Erdő Péter: Az eucharisztia iránti vágy dominálja 2020-at

A bíboros abból az alkalomból fogalmazta meg gondolatait, hogy eredetileg ezen a napon tartották volna az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséjét, a statio orbist a Hősök terén.

A járvány elmúlt időszaka „komoly tanulságokat hozott”. „Nagyon sok online szentmise-közvetítést tartottunk, de mindenki tudta, hogy ez nem egyenértékű a személyes jelenléttel. Tehát az eucharisztia iránti vágy dominálta ezt az esztendőt” – fogalmazott.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a járvány miatt a jövő évre halasztott rendezvénysorozaton együtt ünnepelhetnek majd a világ minden tájáról érkező hívők.

A bíboros kitért arra: a Hősök tere nagy vallási találkozók emlékét őrzi. Ezen a helyen tartották az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus nyitó és záró szentmiséjét, és 1991-ben II. János Pál pápa is ott mutatta be azt az szentmisét, amelyen több mint félmillió hívő vett részt.


Hirdetés

„Drámai pillanatok voltak azok, egy megszabadult országnak az útkeresése” – fogalmazott.

Felidézte: a pápai mise alatt érkezett a hír a moszkvai Janajev-puccsról, és néhány órán keresztül az egész világ visszafojtott lélegzettel várta, hogy mi fog történni. II. János Pál pápa pedig „imádkozott itt a téren a békéért, a népekért és azért, hogy mindannyian szabadságban élhessünk” – tette hozzá Erdő Péter.

Az idén őszről elhalasztott kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

A teljes videóüzenet itt tekinthető meg:

Kiemelt képünk forrása a YouTube.

'Fel a tetejéhez' gomb