Covid-hangulat a chatszobában

Érdekes beszélgetésnek voltam tanúja nemrég egy anyukáknak szóló fórumon. Arról vitatkoztak, mennyire lehet komolyan venni a járványhelyzetet (itthon és külföldön), és milyen is a felelős magatartás. Felröppentek érvek az iskolába járás, a maszkviselés, no meg a nyájimmunitás ellen és mellett is, mígnem valaki azzal tett pontot a vita végére, már nagyon unja, hogy a csapból is ez folyik. És valóban: nekem is egyre több ismerősöm vallja be, hogy a tavaszi sokk után most egyszerűen nem figyeli a médiában a Covid-helyzet alakulását, mert a lelkének elege van. Természetesen a járványveszély attól még itt van, körülöttünk ólálkodik, de azt senki nem tiltja meg, hogy ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) éljük és élvezzük az életünket.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a média sem segít nekünk abban, hogy néha kicsit fellélegezzünk az állandó rettegésben. Ha körülnézünk a portálok hírei között, akkor azt láthatjuk, hogy politikai irányultságtól függetlenül – nyilván a Covid veszélyeit kidomborító hírek mellett – dominálnak az egyéb rémhírek. Van, ahol azt sugallják, hogy nincs (és nem is lesz) egyhamar megoldás/megfelelő ellátás/orvos/ápoló/teszt – ha nem itthon, akkor külföldön.

És ha mindez nem lenne elég, akkor azt is a képünkbe tolják, hogy érezzük, milyen világban is élünk, hogy egyébként az emberi gonoszság is úgy terjed, mint a koronavírus: az egyik hírportál három vezető anyaga egymás után például a férj péniszébe harapó feleségről, mostohafiát halálra kínzó anyáról és áldozatát feldaraboló szexragadozóról bárkinek elvenné az életbe vetett hitét (vagy legalábbis az étvágyát) még koronavírustól függetlenül is. 

De mit is tehetünk akkor, ha már a játszótéri diskurzus, vagy éppen a családi/baráti beszélgetés is arról folyik, amiről már hallani sem szeretnénk? Nem dugjuk homokba a fejünket, ha néha arra vágyunk, hogy fellélegezhessünk, és kicsit másra is gondoljunk a koronavíruson kívü? Ha közben betartjuk az óvintézkedéseket, semmiképp!

Én például valószínűleg a második hullám kellős közepén fogok életet adni harmadik gyermekemnek, mégsem érzem úgy, hogy szeretnék azon rettegni, mi lesz most, vagy éppen akkor a helyzet. Szeretnék örülni a kis jövevénynek és a nyár utolsó sugarainak, midőn e sorokat írom. És persze, hordom a maszkomat, ha be kell mennem a kórházba.

Nézzünk rá kicsit távolabbról, mi is történik most körülöttünk? Objektíve kevés áldozattal és megbetegedéssel vészeltük át az első hullámot, és a bizonytalan tavaszi hónapokat egy rövid nyári fellélegzés követte. Jogos lenne tehát a félelem az ősztől, akár a bezárkózás újabb klausztrofóbiája, akár az olasz-amerikai kórházakban tapasztaltakról szóló beszámolók, az áldatlan állapotoktól való rettegés lebeg a szemünk előtt? Én ugyan nem látok a jövőbe, de azt gondolom, hogy ha az első hullámot viszonylagos higgadtsággal sikerült átvészelni, akkor mindezek rémképét üldözni egyelőre legalábbis korai.

Persze akadnak kellemetlenségek, én sem kísérhettem például be a kis elsősömet az iskola kapuján, nekem is van rokonom karanténban, és a legutóbb egy fülledt levegőjű váróban éreztem én is légszomjat a maszkom mögé rejtve… De mit is tettem: családtagomat bátorítottam, a lányomat addig és olyan szorosan öleltem, ameddig csak lehetett, majd elengedtem, és a váróból kisétáltam némi friss levegőért.

Véleményem szerint erre a jelenlegi helyzetben mindenkinek van lehetősége. Szeretni és fellélegezni.

Mert amíg nem rendelnek el nálunk is olyan szigorú intézkedéseket, mint például Izraelben, ahol most három hétig senki nem hagyhatja el a lakhelye 500 méteres körzetét, addig bizony senki nem tiltja meg, hogy a délutánt vagy a hétvégét az őszi erdőben vagy a közeli parkban töltve töltődjünk a családunkkal! Hogy kikapcsoljuk a telefonunkat és a “baltával fejbe vágta anyósát” jellegű hírek helyett a gyermekünk történeteit hallgassuk arról, hogyan élte meg az első napokat az iskolában. Apropó, gyermekek!

Az sem tilos, hogy tanuljunk tőlük. Hozzáállást, biztonságérzetet és ráhagyatkozást. Mert ők bizony bennünk bíznak, ránk tekintenek, és most sem félnek. Hogy is mondta Jézus? 

„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3)

Hát ezt most kicsit gyakorolnunk kell! Mert különben nem a koronavírus fog minket elpusztítani, hanem a saját rettegésünk!