Isten nem mindig azt az ajtót nyitja ki, amit gondolnánk
Amikor imádkozunk, megfogalmazzuk Istennek a vágyunkat – elmondjuk neki, hogyan látnánk jobbnak a saját életünket, vagy épp valaki másnak a helyzetét. Sokszor esünk azonban abba a hibába, hogy amennyiben megfogalmazott kéréseink nem teljesülnek, elkedvetlenedünk vagy – ne adj Isten! – elhitetlenedünk.
Nem tűnik a legbölcsebb hozáállásnak, ha a természetfelettit a saját uralmunk alá kívánjuk hajtani, mintegy megpróbálva térdre kényszeríteni a saját akaratunk előtt… Érdemes megfigyelnünk, hogy Isten háromféle módon hallgatja meg az imáinkat.
A legjobbnak általában azt értékeljük, ha a cél, amire a kérésünk irányult, megvalósul az életünkben. Vagyis
amit kértünk, az konkrétan teljesült.
Látjuk, hisszük, aztán istenélményként elraktározzuk, és bármikor szívesen tanúságot teszünk róla. Kicsit mintha kérkednénk is vele – mintha a csodás esemény valahol a mi fohászkodásunk minőségét jelezné.
A második lehetséges égi válasz a könyörgéseinkre, ha Isten azt mondja –
„még nem”!
Jónak látja a legfőbb cél szempontjából a kérésünket, de másképpen látja helyesnek annak időbeli megvalósulását. Még ennél az esetnél sem keseredünk el nagyon, hiszen látszik a fény az alagút végén, amely reményt ad számunkra.
Isten harmadik válaszlehetősége azonban teljesen leveri az embert, ha épp fogytán van az ég iránti bizalma. Ennek oka az lehet, hogy úgy gondoljuk, mi jobban tudjuk irányítani az életünket. Mintha Isten olyan távolságban lenne tőlünk, hogy szinte képtelen pontosan észrevenni a legelemibb igényeinket. Végül is mi vagyunk közelebb saját magunkhoz – vélik sokan –, és hát, a Mindenhatónak amúgy is rengeteg dolga van, hát megsúgjuk neki – könnyítés gyanánt –, mit is tegyen velünk.
Ezzel szemben Isten mondhatja azt nekünk, hogy
„Tudok egy jobbat”! „Van egy jobb ötletem!”
Ezt az újratervezést azonban nagyon nehezen lehet elfogadni mély hit és komoly bizalom nélkül. A nyitottságunkhoz mindenképpen szükséges, hogy higgyük, Isten sokkal jobban tudja nálunk, mi a jó számunkra. Ő a szeretet, az élet és a tökéletesség, akinek
egyetlen vágya velünk kapcsolatban az, hogy az Ő életéből részt adjon nekünk.
A bibliai nagy hősök élete éppen ezt bizonyítja: tudtak Isten újratervezésére teljes igennel felelni. Akkor is így tettek – sőt főleg akkor –, ha nem látták a következő lépést. Egyszerűen bizalmat adtak a Teremtőnek. Ez a viselkedésük megdicsőítette a mindent Alkotót, aki soha nem hagyja magára a benne bízókat.
Amikor dicsőítjük – akár énekkel, muzsikával – Istent, ennek a lelkületnek kell élnie bennünk. Akkor is áldjuk az Istent, az Ő nevét, amikor nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt megszoktuk, vagy ahogyan az elgondolásaink mentén jónak és szerencsésnek látnánk.
Isten ezekben a helyzetekben is dicséretre méltó, aki nem felejtett el bennünket.
A legfőbb cél érdekében – vagyis hogy elérjünk a teljes közösségre Vele – mindent megenged, és megmutatja számunkra: „tudok egy jobbat!”
Gável András
Kapcsolódó cikkünk:
