Ha nyerne az ellenzék: megszorítás, megtorlás…

Az idő – amint ezt valamennyien észleljük, ha nem is válunk e megállapítástól világhíres tudóssá – relatív. Az elmúlt tíz-húsz év számomra röpke pillanatnak tűnik; pontosan emlékszem a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek eseményeire, szereplőire, problémáira. Igen ám, de az azóta születettek számára húsz év akár a teljes életüket is jelentheti, így semmit sem tudnak azokról az időkről.

A 2022-ben elsőválasztó fiatalok szellemi eszmélésük óta kizárólag Orbán Viktor miniszterelnökségét ismerik. Alapnak veszik ennek áldásait, és könnyen megtalálnak minden hibát, ami szerintük a rendszerből fakad. Azt gondolják, ami jó, az természetes, ami rossz, azért meg a kormány felel. Ezért aztán – egyelőre még tét nélkül – átfut az agyukon, hogy valami más kellene helyette.

Mi, akik tapasztaltuk, mit jelentett a más, meséljük el nekik, mi várható az ellenzék esetleges győzelmével.

Az biztos, hogy a Nemzeti Színház igazgatóját leváltják (mondanám, hogy mandátuma lejártával mást neveznek ki helyette, de hallottuk Gy.F.-től, hogy nem fognak ezzel teketóriázni), bizonyára Dörnert is elküldik, így a fővárosban csak balos-liberális színházak maradnak.


Hirdetés

Megszűnik a CSOK, a babaváró hitel, a gyermekek utáni adókedvezmények, de legalább lesz érvényes buziházasság, székely helyett szivárványos zászló, Szent Jobb körmenet helyett Pride.

A Nemzeti Bank élén György-csere lesz; Matolcsy helyett Surányi, aki ismét eladja az aranyat, nem tudjuk meg soha, hová kerül. (Bissau-Guineába?) Az újabb nemzedékek is megtanulják a „megszorítások” kifejezést,

nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy, egyébként pedig nem fog fájni. (Copyright by Marosán, illetve Gyurcsány.)

Reaktiválják Bokrost és trükkök százait.

Szerencsére az Orbán-kormány jelentős haderőfejlesztésbe fogott, a lepusztított, védekezésre képtelen honvédség végre megerősödik, új tankokkal, helikopterekkel, harcjárművekkel. Ezek mind Gyurcsányék kezébe fognak kerülni, és tobzódhatnak majd az ötletekben, mihez kezdjenek velük. Vessék be a tüntetők ellen? (Micsoda buli volna mondjuk a Parlamenttől az Astoriáig végigvonulni a Leopardokkal, legázolva a Trianon-emlékművet meg a nemzeti tábort!) Vagy ajándékozzák inkább román szövetségeseiknek, esetleg adják el a MÉH-nek?

A köztévébe visszakerül Bánó András, Kálmán Olga, a rádióba Bolgár. Gyűlöletbeszéd lesz a hatalom bármilyen tettének megkérdőjelezése, már bizonyos szavakért is járhat a megtorlás. (Iszlám, migráns, buzi, Fletó stb.) Visszamenőleg kikeresik az összes olyan cikket, amelyekben csúnyákat írtak róluk, és megtalálják a módját, hogy utólagos nemtetszésüket kifejezzék. (Láttunk már ilyet. Nem szeretném újra látni.)

Az autókat kitiltják Budapestről, munkába járni, gyereket óvodába-iskolába vinni, bevásárlást hazacipelni csak biciklin lehet. (De valószínűbb, hogy még ezt se tudják rendesen keresztülvinni, az első káosz után rálegyintenek az egészre, a város visszazuhan a Demszky-éra szürke, piszkos, hajléktalanos, folyamatosan feltúrt, de semmi maradandót létre nem hozó reménytelenségébe.)

Az új NAT-ot eltörlik, lesz majd devianciák iránti érzékenyítés bölcsődétől egyetemig, az óvodában Lajos néni és Anna bácsi, a tanároknak egyen kockásing; a nemzeti dicsőség száműzése, az olvasható írók betiltása (Wass helyett Aczél); talán új Himnuszt is íratnak Geszti Péterrel és Dés Lászlóval.

Ingyentankönyv helyett a kisebbségek kultúrájának meghonosítása;

már reggel Korán-olvasás lovári nyelven, gyerekpornó a Netflixen (elkészülhet végre a Csukás-féle mesék újragondolása is, amelyben a transznemű, szőrös Pom Pom Picurnak nem a fejére bújik), a filmekben magyar történelmi sztorik helyett meghasonlott pszichopaták nyavalyognak. (Ja, ez most is így van.)

Nem épülnek stadionok, de más se. Se Biodom, se Lánchíd, se Bálna, se Millenáris Park, se múzeumok. Megszűnik a Hungary Helps program, az iskolai hittan, az egyházak támogatása. IMF-hitelt vesznek fel, eladósítják az önkormányzatokat. Véget vetnek a rezsi-csökkentésnek. (Lassan mondják, gyorsan teszik.)

A külpolitikát is szétdúlják; kivonulnak a visegrádi együttműködésből, helyette Donáth Anna Cohn-Bendittel, Tavaresszel és Sargentinivel létrehozza az RBM (Rúgj Bele Magyarországba) csoportot.

Lebontják a határkerítést, a balkáni migránsáradat elönti a magyar városokat, menekülttáborok jönnek létre szerte az országban, sikerül reprodukálnunk az olasz és görög állapotokat, de legalább mi fogjuk szorgalmazni a kvótát.

Ez csak ami most így, hirtelen eszembe jutott. Tovább lehet gondolni. De jó lenne, ha mindez megmaradna a fantázia és a szépirodalom keretében, és nem kéne megint a bőrünkön megtapasztalni.

 

Ungváry Zsolt

 

A szerző további írásai ide kattintva érhetők el.

 

Kiemelt képünkön: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb