Grüman: Meggyőződésem, hogy Háromszék jövője a turizmus!

– Hogyan érintette a Háromszéki turizmust a koronavírus-járvány? Milyen nehézségekkel kell megbirkózniuk a térség vendéglátással foglalkozó szakembereinek?

– A koronavírus-járvány térdre kényszerítette a turizmust Romániában, így ennek hatása Háromszéken is jelentősen érződik. Az elmúlt években 5-10 százalékos növekedést értünk el, ami a turisták számát, illetve az itt eltöltött vendégéjszakák számát illeti.

Az idén azonban közel féléves kieséssel kellett számoljanak a turizmusban érdekeltek a járvány okozta megszorítások és a stagnálás miatt.

Az időszak legnagyobb kárvallotjai a vendéglátó és szállásadó egységek voltak, hiszen hónapokra teljesen megszűnt a forgalmuk. A biztonsági intézkedések enyhítésével ugyan kinyitottak a teraszok, azonban a szállodák és panziók csak részszolgáltatást, szállást nyújthatnak. De természetesen a helyi termelőket és vállalkozókat is negatívan érintette a COVID-19.


Hirdetés
Grüman Róbert, Visi Covasna Safe Place (Fotó: Kocsis Boldizsár János)

– Mely értékek mentén lehet visszacsalogatni a turistákat Székelyföldre? Mit keresnek a magyarok?

– Székelyföld és azon belül Kovászna megye óriási turisztikai lehetőségeket hordoz magában. Megyei önkormányzatként a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel közösen azon dolgozunk, hogy visszanyerjük a turisták bizalmát, és a térséget vonzóvá tegyük úgy a helyiek, mint az országban élők számára, nemzetiségtől függetlenül. A belföldi turizmus az, ami a leghamarabb el tud indulni. Éppen ezért Romániában elsőként Kovászna megyében hirdettük meg a „Visit Covasna Safe Place” kampányunkat, melynek keretében biztonságos hely – Safe Place tanúsítványt adunk azoknak a vendéglátó egységeknek, amelyek egy jól kidolgozott kritériumrendszer alapján különböző, a kormány által is javasolt óvintézkedéseket vezettek be a járvány terjedése ellen. Idáig több mint 120 háromszéki szerzett ilyen tanúsítványt.

Amellett, hogy biztonságos körülményeket nyújtunk, egyedi minőséget és élményt is biztosítunk.

Bőven van mit megmutatnunk a turistáknak. Az elkövetkezőkben még inkább felértékelődik a természetturizmus, az egyedi ajánlatcsomagokat kínáló kisebb, vidéki szállásadók szerepe. Háromszék épített örökségei, a szállásadó egységekként is működő kastélyok és kúriák igazán különlegessé teszik a turisták itt tartózkodását.

Háromszéki turizmus (Fotó: Kocsis Boldizsár János)

A megyei turizmus fellendítése és népszerűsítése céljából turisztikai egyesületünk meghívására rendszeresen érkeznek bukaresti véleményformálók, influencerek, népszerű televíziós szakemberek, bloggerek, vloggerek és újságírók, akik saját Instagram- vagy Facebook-felületükön viszik tovább a hírt, a reklámot. A számukra szervezett információs kirándulás során bemutatjuk helyi értékeinket, kulturális és gasztronómiai kincseinket, így például kipróbálhatják a mézeskalács-díszítést, a kürtőskalácssütést, illetve megismerhetik a ritkaságszámba menő hagyományos mesterségeket is.

A social media ma már az egyik legnépszerűbb reklámfelület, ugyanakkor a turizmusban a „szájreklám”, a jó értelemben vett szóbeszéd a leghatékonyabb turistacsalogató.

A bloggerek ajánlásai segítenek abban, hogy minél többen a térségünket válasszák úticélként, különösen ebben az időszakban, amikor a határokon való átlépés bizonytalan. Ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a belföldi, illetve a megyei turizmus népszerűsítésére.

Kürtöskalács. Háromszéki turizmus. (Fotó: Kocsis Boldizsár János)

Milyen szerephez jut a természeti környezet? Lehet egy biztonságos ökoturizmusra építeni a jövő turizmusát?

– Nagy hangsúlyt érdemel a vidéki és természet turizmus, hiszen szerepük egyre inkább felértékelődik. Ma az emberek többsége a hétköznapok zajos forgataga után csendre, nyugalomra, tiszta és gyerekbarát környezetre vágyik. Mindezt megtalálják Háromszéken: egyedi élményt nyújt például a Rétyi Nyír természetvédelmi terület (ökocentrum), a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp, ahol a gyönyörű látvány mellett ritka növényfajokat is fel lehet fedezni. Több népi fürdő, pl. az Apor Lányok feredője és a Petőfalvi feredő is várja gyógyhatású medencéivel és forrásaival az érdeklődőket, emellett számtalan borvízforrás is fellelhető a térségünkben. Mindezt a kijelölt tanösvények, túraútvonalak egészítik ki. Háromszéket a turista felfedezheti gyalogosan, kerékpáron és lóháton, de akár hőlégballonból, madártávlatból is megcsodálhatja a vidéket. A megye természeti adottságai például lehetővé teszik a Háromszék Triatlon megszervezését is Sugásfürdő és Sepsiköröspatak környékén.

Kérdésére válaszolva, igen, lehet biztonságos ökoturizmusra építeni Háromszéken, hiszen régiónk egyedi állat- és növényvilággal rendelkezik.

A különleges növényvilággal rendelkező Vargyasi szorosban például több mint 15 denevérfajt azonosítottak. A szurdok ezen kincsei mellett a megye másik szegletében található Rétyi Nyír természetvédelmi területnél is minden adott egy ökocentrum létrehozásához. Az érdekességek közé sorolhatóak még a medvelesek, a Szacsvai vadaspark vagy a Nagyajta mellett található Bölénytanya, ahol a nálunk őshonos kárpáti bölény rokona, az amerikai bölény tekinthető meg.

Óriás kürtöskalács. Háromszéki turizmus. (Fotó: Kocsis Boldizsár János)

Milyen fejlesztésekre lesz szükség a következő időszakban?

– A jól működő turizmushoz fejlett infrastruktúrára, közös gondolkodásra és cselekvésre van szükség. Ebben a folyamatban elengedhetetlen a turizmusban dolgozók, valamint az önkormányzatok, egyesületek és intézmények együttműködése. Háromszék jó példaként szolgál e tekintetben is, de mindig van hova fejlődni.

Célunk tehát, hogy Kovászna Megye Tanácsa a jobb napi életkörülmények megteremtése mellett a turizmust is pozitívan befolyásoló beruházásokat eszközöljön.

Ilyen nagy ívű befektetés a folyamatban levő Brassói Nemzetközi Repülőtér létrehozása, melyhez a megyei önkormányzat jelentősen hozzájárul. Nagyon fontos továbbá a Sepsiszentgyörgy-Brassó gyorsforgalmi út megépítése, valamint az Erdővidéket Brassó irányába nyitó megyei út javítása is.

Amennyiben a világjárvány megszűnik, folytatjuk a már jól bejáratott közösségépítő rendezvényeinket: a Kürtőskalács – édes ízek fesztiválját, amelyen Székelyföld legjobb dorongos sütemény készítői vesznek részt, a nemzetközi csapatokat is a térségbe vonzó Transylvanian BBQ Festivalt, a Háromszéki kolbászparádét, a nemzetközi kettesfogathajtó versenyt, valamint a Visit Covasna Gála versenyt, amelyen a turizmusban dolgozókat díjazzuk.

Meggyőződésem, hogy Háromszék jövője a turizmus!


Tóth Gábor

Egyedülálló Mini Erdély Park nyílik Udvarhelyszéken

A Lélek összeköt a csíksomlyói búcsún – Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Fotó: Kocsis Boldizsár János.

'Fel a tetejéhez' gomb