Az első dominók már rég ledőltek! – Dabóczi Kálmán a Vasárnapnak

– A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tudatosan nem környezetvédelemről vagy természetvédelemről, hanem teremtésvédelemről beszél. Ennek pontosan mi az oka?

– Ugorjunk egyből a mélybe! A környezetvédelem alapvetően „embertelen”, vagy finomabban fogalmazva: embermentes. Emiatt se képes érdemi eredményt felmutatni évtizedek óta. Alapjaiban szűklátókörű és torzított a kérdésfelvetése.

Önmagában és önmagáért a környezetet védi, az embert viszont nem.

Kisarkítva: a környezetvédelem ma láthatóan uralkodó megközelítése szerint minden létforma értékesebb, mint az emberi élet maga. A természeti környezet minősége értelemszerűen alapvető az emberi lét fenntartásához, de nem végcél, mert mindez az ember szolgálatában áll és nem fordítva. Ezért is elfogadhatatlanok azok a megközelítések, amelyek a Föld „érdekében” korlátoznák az emberiség létszámát, vagy támogatnak a „földi élet” védelme érdekében paradox módon életellenes népességszabályzó eszközöket, mint az abortusz, vagy az eutanázia.

„Trendi” mozgalommá nőtte ki magát, hogy valaki azért nem vállal gyereket, mert túl nagy lenne az ökológiai lábnyoma.

Azzal is rendszeresen találkozom az interneten, hogy sokan a nagycsaládosokat hibáztatják, vagy tartják érzelmi zsarolás alatt, mint „nagyfogyasztókat”.

Pedig egy egyszerű osztás-szorzás és a józan ész is azt igazolja, hogy a nagycsalád egy főre jutó környezetterhelése lényegesen kisebb, mint a nagyvárosban egyedül, szingliként élő emberé.

– A környezetvédelem megnevezés tehát nem az alapvető problémákra adott választ?

– Ha mélyebben megvizsgáljuk a környezetvédelem motivációját, akkor a fogyasztói létformánk minél tovább való fenntarthatóságát kapjuk, mint legvégső célt.

Jól érzékelteti ezt az újrahasznosítás mítosza, ami azt a látszatot kelti, hogy bátran fogyasszunk akármennyit, termeljük bármennyi szemetet, a technika vívmányaival majd helyreállítjuk az eredeti állapotot.

Ehhez képest az óceánok műanyag úszószigetei már az űrből láthatóak… Természetesen szükség van újrahasznosításra, de az egy részmegoldás, adott értelmezési tartományban, és nem vezethet a lelkiismeretünk elaltatásához.

A környezetvédelem tehát alapvetően a fogyasztói létforma elvesztésétől való félelemre épül, legtöbb aktivitása ebből a félelemből táplálkozik. Ezzel szemben a teremtésvédelem a rácsodálkozásból fakadó hálaadással kezdődik: megköszönjük a Teremtőnek ezt a csodálatos világot és megpróbálunk felnőni ahhoz a feladathoz, ami abból fakad, hogy mindezt ránk bízta.

A világ az ember számára ezért egyszerre ajándék és feladat, aminek célja és értelme lényegét tekintve túlmutat az anyagi létezőkön.

Tudom, ez nem világnézetileg semleges megközelítés, hanem egy nyíltan az evangéliumon alapuló, konzisztens, erkölcsi és hitbéli meggyőződés vállalása, amelyben Isten és ember kapcsolata áll a középpontban. De mielőtt valaki az egész teremtésvédelmet „ideológiai elfogultság” miatt lesöpörné az asztalról, nem árt tudatosítani: a környezetvédelem se mondható ideológiamentesnek, hiszen a környezetért való aggódás mögött két lépésen belül már a (főként) keleti vallások, eszmerendszerek kaotikus, szinkretista ideológiai egyvelegét találjuk, Földanyástul, Gaia istennőstül.

– A katolikus vallás teremtésvédelme jóval összetettebb tartalmakat fog össze?

– Igen, a teremtésvédelem a környezetvédelemhez és a természetvédelemhez képest sokkal sokrétűbb, holisztikus: benne foglaltatik a teremtett világ, az ember, az emberi közösségek és az emberek által létrehozott, átalakított épített és kulturális környezet is. Biztató jel, hogy az ENSZ és az EU megnyilatkozásai tartalmukat tekintve már következetesen öko-szociális fenntarthatóságról beszélnek, igaz, a keresztény értékrendtől egyre élesebben eltérő ideológia és antropológiai alapokon. A hazai irányadó megközelítés az Alaptörvényben is tetten érhető:

„A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”. (Alaptörvény P cikk)

Új fogalmak (mint a teremtésvédelem) bevezetésekor sorsdöntő, hogy ki és milyen tartalommal tölti meg azokat, ki tematizálja a közbeszédet. A katolikus egyháznak, illetve az annak tanítását és szellemiségét felvállaló közéleti, politikai szereplőknek nagy a felelőssége, hogy proaktívan, hitelesen élére tudnak-e állni ennek a folyamatnak. Eközben a veszély kettős: vagy megmaradnak a nemzetközi szakzsargon politikailag korrekt fogalmi korlátai között, ami tartalom- és üzenetvesztéshez vezet; vagy hagyják, hogy a párbeszéd során üres politikai termékké, szlogenné silányuljanak ezek a fogalmak. Emlékszem, a kilencvenes évek elején mennyi erőfeszítésbe került, hogy egy-egy fogalmat bevezessünk – elsődlegesen a közgazdaságtanon keresztül – a hazai közgondolkodásba. Akkor a globalizáció, a fenntarthatóság, de még az egyház társadalmi tanításának két fontos pillére, a szolidaritás és a szubszidiaritás is komoly magyarázatra szorult, amiben Kindler József professzor és az Altern csoport komoly szerepet játszott. Bár ma már értjük ezeket a fogalmakat, a politika még mindig ügyetlenül óvatoskodva, vagy túlzottan leegyszerűsítő kommunikáció keretében alkalmazza őket. Pedig a különbségtétel a környezetvédelem és a teremtésvédelem között nagyon messze vezet, de ez az út egyben magában is hordja a megoldás lehetőségét.

– A Laudato si’ idén öt éves. Mi hívta életre ezt az enciklikát, mi változott eddig a hatására?

– Az enciklika konkrét aktualitását – amellett, hogy valóban égető kérdéseket feszeget – az ENSZ 2015. novemberi párizsi klímacsúcsa jelentette, amit így Ferenc pápa időben és érdemben tematizált globális szinten. Nem árt felidézni, hogy Ferenc pápának a Laudato si’ volt az első, teljesen a saját neve alatt kiadott írásos megnyilatkozása, így a „világnézeti” állásfoglalását is tükrözi.

A legnagyobb hatásának azt érzem, hogy a katolikus egyház érthető és cselekvésre ösztönző nyelven ad iránymutatást egy igen komplex, aktuális kérdéskörben.

Eközben megtalálja a helyes arányt a tudományos tényeken alapuló valóságleírás és az emberi lélek transzcendens irányultsága között. „Lábak a földön, tekintet az égen!” – ezt hirdeti a Laudato si’.

Sajnos az aktualitásából semmit nem veszített öt év alatt, de érezhető, hogy az egyházi gondolkodásba is kezd beszivárogni, még ha átfogó áttörésről nem is beszélhetünk. Pedig Ferenc pápa határozottan megerősítette Szent II. János Pál megközelítését, miszerint

a teremtésvédelem „nem valami szabadon választható feladat”, szép hobbi, hanem hozzátartozik a keresztény ember mindennapi kötelességeihez.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom szoros kapcsolatban van a nemzetközi Actio Catholica szervezettel (IFCA – International Forum Catholic Action); a járványidőszak alatt is több nemzetközi workshop, konferencia jött létre, melyek középpontjában a teremtésvédelem állt.

– Van egy Teremtésvédelmi Munkacsoportjuk. Ebben milyen tevékenységet végeznek, melyek a legfontosabb célkitűzéseik?

– A nyilvánosság előtt, mint Hetvenkét Tanítvány Mozgalom, 2017-ben debütáltunk egy nagyszabású teremtésvédelmi konferenciával. Egy tucatnyi szervezettel közösen gyűjtöttünk össze mindenkit, aki erre nyitott volt. Tarlós István főpolgármester úrnak köszönhetően a főváros is az ügy mellé állt, és nemcsak színültig töltöttük a Bálna rendezvényközpontot, de gazdag szellemi munícióval és sok új emberi kapcsolattal is gazdagodtunk.

A Párbeszéd Házával közös, a konferencia műfaji határait feszegető innováció volt 2018-ban a Hála-konferencia, ahol a teremtett és az embert alkotta világ egyes területeit tekintettük át hálaadással a zene és a képzőművészet segítségével is, hogy minden érzékszervünk ráhangolódjon a szépre, az értékesre. A konferencia kérdésként megfogalmazott üzenete ez volt:

hálánk vajon mozgósító erő lesz-e a Teremtő, a végső ajándékozó iránt arra, hogy tiszteljük és megvédjük ajándékait?

A Gazdagok hivatása egy speciális, műfajilag be nem sorolható program, többek közt Vecsei Miklóssal és Sajgó Szabolccsal közösen, ami segít szembesülni önmagunkkal, érzékenyebbé tenni a lelkünket a legkiszolgáltatottabbak iránt.

A Teremtésvédelmi Munkacsoport keretein belül – Zlinszky János vezetésével – igyekszünk bemutatni, hogy a teremtésvédelem az egyház társadalmi tanításának nemcsak integráns része, de egyben foglalata is. Próbáljuk felrázni a híveket és minden jóindulatú embert, hogy szembesüljenek a helyzetünk tarthatatlanságával, ismerjék meg a megoldási lehetőségeket. Rendezvényeink, kiadványaink ezt szolgálják. Nagyon fontos megemlítenünk, hogy a Mozgalom ezen a területen nincs egyedül, más egyházi és civil szervezetekkel, tudományos műhelyekkel áll kapcsolatban, például a Naphimnusz Egyesülettel.

A Mozgalmunk több tagja is közvetlenül részt vesz a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács munkájában, aminek éves jelentésével ősszel országjárásba kezdünk, amilyen mértékben a lehetőségek engedik. Majdnem egy tucat vidéki helyszínen jelenünk majd meg, ezzel is katalizálva a helyi kezdeményezéseket, közös gondolkodásra és cselekvésre ösztönözve mindenkit. Ez a projekt egyben a párbeszéd kultúrájának a fejlesztését is szolgálja, amire tapasztalataink szerint óriási szükség van.

Végre van egy olyan téma, ami pártállástól, de még világnézettől függetlenül is mindannyiunkat közvetlenül érint, legyen hát ez egy lehetséges találkozási pont, ahol azt keressük, ami közös, és nem azt, ami elválaszt!

Mi nem a Mozgalomnak keresünk reflektorfényt, hanem az ügynek, a teendőknek. Jó lenne például, ha minél szélesebb körben, minél elmélyültebben ünnepelhetnénk Magyarországon a Teremtés hetét 2020. szeptember 27. és október 4. között, amelyhez nagyon értékes segédanyag is készült széles, ökomenikus összefogásban „A remény nem csal meg” címmel.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom fő célja az egyház társadalmi tanításának minél szélesebb körben való bemutatása. Az eddigi, alig pár éves aktivitásunkunkat áttekintve idén tavaszra kristályosodott ki, hogy a teremtésvédelem nem egy szelete a szolgálatunknak, hanem központi rendezőelve. Minden aktivitásunk besorolható a teremtés hármas vetületébe (természeti környezet, ember és emberi közösségek, alkotott környezet).

Ha tudományosan kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom alkalmazott teremtésvédelemmel foglalkozik.

Összekapcsolja az Egyház társadalmi tanításának időtálló értékeit a mindennapjainkkal. Így a tanítás nem egy messziről csodálandó múzeumi tárgy marad, hanem iránytűvé válik a hétköznapokban.

– Magyarországon ma mely területeken vannak a legnagyobb problémák, mire kellene helyezni a hangsúlyt, hogy minél kisebb ökológiai-lábnyommal élhessünk?

– A rendszerváltáskor volt egy történelmi lehetőség, hogy a nyugati fogyasztói társadalom helyett más jövőképet vázoljanak fel a politikusok. Azonban úgy tűnik, az osztrák, határmenti „shopping centerek” és a Mariahilferstrasse roskadozó polcai túl nagy csábítást jelentettek.

Harminc év után viszont húzzuk ki végre a fejünket a homokból!

Az az életforma nem a megoldás, hanem maga a probléma. Ennek másolása közben a nemzeti vagyon, a természeti kincseink egyre gyorsuló ütemben pusztulnak. Amíg óriásplakátok szembesítenek azzal, hogy a megvásárolt élelmiszer harmada a szemetesben végzi, addig nem kell csillagháborús terveket szőni a teendőkről.  Amíg a konnektorból elérhető elektromos áram alig több mint 10%-át állítjuk elő megújuló energiából (EU-szinten is kevesebb mint 20%-át), addig a politikusainknak se kell sokat törniük a fejüket, hogy hol kezdjenek neki a munkának. De ehhez tabukat kell kikezdeni, és ez sokaknak nem fog tetszeni, vagy ahogy a Laudato si’ fogalmaz: „…térjünk át a fogyasztásról az áldozathozatalra, a mohóságról a nagylelkűségre, a pazarlásról a javaink másokkal való megosztására, olyan aszkézist gyakorolva, amellyel megtanulunk adni és nemcsak lemondani” (LS 9).

Rengeteg teendőt lehetne felsorolni, és ezt a szakemberek újra és újra meg is teszik. Elég utalni a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentéseire, vagy az MTVSZ által közzétett, Életigenlő társadalmat és gazdaságot! című petícióra. Amire én most a hangsúlyt helyezném, az az egyéni belső hozzáállás megváltoztatása, mert minden a fejekben és szívekben dől el elsőként. Amíg ott nincs rend, addig a tevékenységek célja, értelme sem látható.

Ez radikalizmust kíván, de nem úgy, ahogy az elmúlt hónapokban a világban látjuk, akár a környezetvédelem, akár a rasszizmus elleni harc terén.

Ez éles fordulatot, „meg-térést” követel. Ez az „ökológiai megtérés”, amit a Laudato si’ hangsúlyoz, követve Szent II. János Pál 2001-ben közétett megfogalmazását.

– Mi történik a bolygónkkal, ha nem változtatunk a jelenlegi fogyasztói szokásainkon? Mit tehetünk a hétköznapokban, hogy elkerülhessük az ökológiai katasztrófát?

– Az az önző és hedonista létforma, amit a reklámok is beégetnek a retinánkba, korábban csak a jövő generációinak a lehetőségeit veszélyeztette. Napjainkban viszont már azonnal érezzük a fogyasztói döntéseink hatását a természeten. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyszer használatos védőeszközeinek a környezetterhelése, illetve -szennyezése hónapok alatt globálisan tetten érhető problémává nőtte ki magát. Az éghajlatváltozás – bár az emberi és természetes hatások arányán végtelenségig lehet vitatkozni – elvitathatatlan.

A kiszámíthatatlan menetrend szerint érkező, özönvízszerű esőzésekre semmilyen infrastruktúra nincs méretezve, se a nagyvárosok csatornarendszere, se a közúti infrastruktúra, de még a családi házak esővíz-elvezető rendszerei se. Az időjárási viszonyok megváltozása a teljes ökoszisztémára hatást gyakorol. Hol milyen növény, állat él meg, mi tartható, mi termeszthető.

Az első dominók már rég ledőltek, a szemünk előtt borul a többi, kérdés, hogy mikor teszünk határozott lépéseket annak érdekében, hogy megállítsuk.

A változások nem állnak meg a természeti környezet szintjén. Az éghajlati kilengések a mezőgazdaságra gyakorolnak közvetlen hatást, globális szinten eltűnik egy-egy termény jelentős része, drágulást, hiányt és társadalmi feszültséget okozva. A felmelegedés az ivóvízhez és élhető környezethez való hozzáférést csökkenti, így – különösen Afrikában – a belső migráció egy európai léptékkel felfoghatatlan méretű vándorlást indított be. Minden aktuálpolitikai felhang nélkül mondom, nincs az a kerítés, ami ennek a nyomásnak ellent tudna állni, ha valóban eléri Európát.

A céltalan önostorozás és félelemkeltés helyett viszont inkább tartsunk valódi lelkiismeretvizsgálatot és határozzunk el azonnali változtatást olyan léptékben, amire ráhatásunk van. Otthon komoly csatáim vannak, hogy akár az energiatakarékos izzókat is kapcsoljuk le magunk után. Nemcsak a „spórolás” miatt, hanem annak bevésésére: nem használok többet, mint amennyire feltétlenül szükségem van. Semmiből se. Se energiából, se élelmiszerből. 

Amink van, arra vigyázzunk, hogy ne kelljen indokolatlanul újat venni.

Ami javítható, azt javítsuk vagy javíttassuk meg ésszerű keretek között. 10-20 éve nekem se volt természetes, hogy rendszeresen cipészhez visszük a cipőinket; olyan magától értetődőnek tűnt, hogy ha elkopott, hát kidobjuk.

Észre kell vennünk, hogy vége az udvariaskodás korszakának, ez a játszma már érezhetően a bőrünkre megy.

Nyíltan, emberséges hangon, de nagyon határozottan kell jelezni: radikális változásra van szükség! Ez a folyamat nem fog menni a fotelből, ki kell lépni a komfortzónánkból, összefogni, áldozatot hozni. És ne másra várjuk, hanem mi kezdjük el. Még ma. Akár vasárnap is. Mondjuk azzal, hogy kézbe vesszük és elolvassuk a Laudato Si’-t, és Ferenc pápával együtt rácsodálkozunk, hogy „a világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk”.

 

Tóth Gábor

Teremtésvédelmi szakember: Szükség van ökológiai megtérésre is!

A világ zöldpártjai az ördögöt szolgálják – Somogyi Győző a Vasárnapnak

A kormány elkötelezett Magyarország klímasemlegessége mellett – Juhász Hajnalka a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com