Fekete közszereplők szólaltak fel az amerikai abortuszklinikák ellen

Több mint 120 vezető fekete politikus – demokraták és republikánusok egyaránt – írt levelet a Planned Parenthood nevű, abortuszklinikákat működtető alapítványnak, hogy szálljon szembe az Amerikában uralkodó, abortusszal kapcsolatos gyakorlat „szisztémás rasszizmusával” - számolt be róla a V4NA Hírügynökség.

„Mi határozottan és egyértelműen azt mondjuk, hogy a Planned Parenthoodnak szembe kell néznie rasszista indíttatású alapításával, küldetésével és gyakorlatával. Túl sok fekete élet veszett el az abortusz miatt. Minden fekete élet számít” – szól a Planned Parenthoodnak címzett levél, melyet vezető fekete politikusok írtak. Az üzenetben arra is rámutatnak, hogy a Planned Parenthood klinikák többsége olyan kerületekben helyezkedik el, melyeket főleg kisebbségek laknak, így a fekete közösségek számára mindig könnyedén elérhetőek.

„Ez nem véletlen”, emelik ki, hiszen szerintük a Planned Parenthood klinikák országszerte a kisebbségeket célozzák meg: a létesítmények 79 százaléka a színes bőrű közösségek közelében található. A levélben felháborítónak nevezik, hogy az abortuszipar stratégiai célpontját immár 50 éve, vagyis a gyakorlat legalizálása óta a fekete közösség jelenti.

Míg az abortuszok 36 százalékát fekete nőkön végzik el, addig a lakosságon belül csak 16 százalék az afroamerikai nők aránya.

„A fekete nők ötször nagyobb eséllyel végeztetnek abortuszt. Egyes városokban, például New Yorkban pedig évente több fekete gyermeket vetetnek el, mint amennyi megszületik” – áll a levélben.

A kétpárti dokumentum demokrata aláírói között van Louisiana állam szenátora, Katrina Jackson, Georgia állam képviselőházi tagja, Mack Jackson és Kent megye biztosa, Monica Sparks. A republikánusok közül Indiana állam főügyésze, Curtis Hill, valamint Texas képviselőházának tagja, James White írta alá a dokumentumot. De az aláírók között szerepel az NFL-sztár Benjamin Watson és Martin Luther King unokahúga, Alveda King is.

A Planned Parnethood gyakorlata ellen felszólalt a napokban a rapper Kanye West is. Ő úgy fogalmazott, hogy a Planned Parenthood szándékosan feketék meggyilkolásával foglalkozik, alapítója, Margaret Sanger pedig a fehér felsőbbrendűséget hirdette.

50 év alatt 22 millió fekete embert abortáltak szándékosan

– jelentette ki Kanye West, hozzátéve: az abortuszóriás rendszerét direkt a kisebbségek lakta körzetekben építették ki, hogy megöljék a feketéket.

Donald Trump amerikai elnök a napokban jelenette be, hogy újraválasztása esetén komoly törvényi változtatásokat tesz majd az abortusz ellen. Többek között azt is megígérte, hogy megtiltja a Planned Parenthood adófizetői pénzből történő finanszírozását.

Trump: Küzdeni fogok a születendő gyermekek életéért!

 

A szervezet egyébként tökéletesen tisztában van vele, hogy Trump elnöksége nem tesz jót neki, így az amerikai elnökválasztáson Joe Bident támogatja.

Forrás: v4na.com