Megható fotósorozattal ünnepelték 60. házassági évfordulójukat, titkukat is elárulták

Marvin és Lucille Stone újraélhette a nagy napot, amikor 60 évvel esküvőjük után eredeti ruháikban pózoltak a kamerának. A fotós még a hosszú házasság titkát is megtudhatta tőlük.

Azt hiszem, bármelyik, napjainkban egybekelő szerelmespár megirigyelhetné azt a fotósorozatot, amely a 60. évfordulóját ünneplő Stone házaspárról készült. Lucille és Marvin ráadásul ugyanazt a ruhát viselték a gyémántlakodalmuk alkalmával, mint amiben hat évtizeddel ezelőtt összeházasodtak. Érdekesség, hogy az ara maga varrta csipke berakásos ruháját, amely ma is bármelyik szalonban megállná a helyét.

A képekből süt a szeretet, az intimitás és az elfogadás – nem csoda, hogy az idős házaspár hamar az internet kedvencévé vált. Ők maguk elsőre meglepődtek ezen – pedig példájukra, amely azt mutatja, hogy igenis létezik hosszú és boldog házasság, nagyon nagy szükségünk van manapság. 

Lucille és Marvin még 1960-ban házasodtak össze a nebraskai Sterlingben, három gyermekük született. Az első pillanattól úgy gondolták, hogy házasságuk örökre szól, és soha nem fontolgatták a különválást. Véleményük szerint kapcsolatuk sikerében a jó kommunikáció és a közös értékek jelentős szerepet játszottak – derül ki egy közösen adott interjújukból.

Az asszony így emlékszik vissza a nagy napra: 

„Apám sírt, anyám viszont sugárzott. De mindketten azt gondolták, hogy Marvin tökéletes a számomra, ami nagyon nagy segítség egy házasság előtt álló ifjú lánynak”.

A fotósorozat készítője, Katie Autry maga is elbűvölve írt bejegyzést róluk közösségi oldalán azután, hogy találkozott a párral. Azt is megkérdezte tőlük, mi a titkuk, ami ennyi éven át szeretetben megőrizte őket egymás mellett?

Az idős házaspár a következőket válaszolta:

  1. Dolgozzatok keményen
  2. Legyetek kedvesek egymáshoz
  3. Gondolkozzatok, mielőtt megszólaltok
  4. Támaszkodjatok egymás erősségeire, hogy legyőzzétek a gyengeségeket
  5. Maradjatok mindig erősek hitetekben!

I had the pleasure of working with Marvin and Lucille to celebrate their 60th wedding anniversary . This may be one of…

Közzétette: Katie Autry Photography – 2020. augusztus 20., csütörtök

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre