Kiskanálkát a forradalmároknak!
Nézem a Színművészeti Egyetemen napok óta zajló, „Mi mind egyéniségek vagyunk!” című HÖK-ös valóságshow-t, és hát restellem, de azt kell gondolnom, elég rosszul állunk.
Mármint színészutánpótlásból.
Erről az győzött meg végleg, amikor megláttam a színművészetis diákok adománygyűjtő oldalát: egyetemfoglaló akciójukhoz a felajánlásokat egy bizonyos „freeSZFE support” című internetes formanyomtatványon gyűjtik – ezt a nyelvi leleményt sikerült kiizzadnia magából a jövő Bánk Bánjainak, Csongorainak és Tündéinek, Latinovitsainak és Péchy Blankáinak. Support.
Support kell a magyar kultúra jövendő vezéregyéniségeinek, anélkül nem megy.
Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy miket gyűjtenek. Becsületükre váljék, szójatejes lattét például nem kérnek (ez itt tehát még nem a seattle-i CHAZ), de a folyamatosan frissülő kívánságlistán felbukkan az akrilfesték, a festékszóró spray, a powerbank és az egyszínű póló. Pillanatnyilag keresnek „nem eldobható” evőeszközöket is, amit eleve nem egészen tudok értelmezni – ha mosogatnak, akkor miért nem visz mindenki egyet otthonról? Vagy az EFOTT-on is közbeszerzik a kanálgépüket? És amíg nem jelentkezik egy nagylelkű szponzor, addig vajon hogy oldják meg a bolognai spagettit? – tolulnak fel bennem a kérdések.
Aztán ott az „egyszínű pólók” tétel. De vajon miért, otthon csak csegevarásak vannak, és az úgy túl direkt lenne? Vagy az a mesterterv, hogy ha mindenki egyforma trikóban sörözne tiltakozásiból az Ódry Színpad bejáratánál, az elsöprő érvként döntené meg a rendszert? Persze hamarosan nyilván kiderül, hisz valaki csak megszánja szegény forradalmárokat egy megfelelő kollekcióval, már napok óta várják. Engem mondjuk kicsit zavar, hogy ugyanazok keresnek most a performanszukhoz tömegével bangladesi pólókat, akik tavaly ilyenkor még nagy valószínűséggel a haldokló éghajlat miatt aggódtak, de persze nem lehet mindig mindent.
Ezért aztán az se baj, hogy az akrilfesték tele van mikroműanyagokkal: most molinókat kell gyártani és üzeneteket kell felfesteni, dögivel. Én érteni vélem, hogy
a mai Budapesten Karácsony Gergelytől Bangónén át Hadházyig ívelően a graffitizés és a mindenféle üzenetek ki/belógatása tűnik a politikai frusztrációlevezetés legmegfelelőbb terápiás eszközének,
de ha jól tájékozódtam, itt a téma most az, hogy miként lehetne jobbá tenni a Színművészetit. Természetesen minden lehetséges, de azért szkeptikus vagyok azt illetően, hogy ha kellően vastagon telefestik a Vas utcát azzal, hogy V1G, vagy hogy „mindent akarok, de azt most rögtön”, akkor attól felvirágzik a magyar drámakultúra.
Szerintem menőbb lett volna összedobni az évnyitóra egy Ember tragédiája-előadást,
bizonyítandó, hogy kuratórium nélkül is bőségesen ott lapul az a bizonyos nemzeti értékrend, a magyar kultúra szeretete és ápolásának vágya, az értékteremtés igénye. A „küldjetek ingyen powerbanket, lécci”, az engem nem győz meg erről, sajnos.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.
A témában olvasásra ajánljuk:
Kiemelt képünk forrása a Facebook.
