Élhetőbb Kolozsvárért száll versenybe az RMDSZ

– Milyen a kolozsvári és a Kolozs megyei magyarok hozzáállása a mostani választáshoz? Reményteliek, vagy inkább szkeptikusak?

– Alapvetően bizonytalanság jellemzi a választásokat megelőző időszakot, hiszen az a tét, hogy sikerül-e megőrizni, vagy akár növelni a mandátumok számát. Az etnikai arányokból kifolyólag majdhogynem elképzelhetetlen, hogy magyar vezetője legyen akár Kolozsvárnak, akár a megyei tanácsnak. Bár volt rá példa, hogy a megyei vezető magyar volt, hiszen az elmúlt ciklus során, igaz, nem közvetlen választásnak köszönhetően, Vakár István egy évig elnöke lehetett a megyei tanácsnak. 

Minden választásnál az a tét, hogy sikerül-e egy olyan magyar képviseletet kiharcolni, amellyel lehetséges a magyar érdekeket is megjeleníteni. 

Az elmúlt harminc év során az RMDSZ-nek sokszor szerepe és feladata volt a „mérleg nyelvének” lenni. A jelenlegi helyzetben, mikor már több mint tíz éve a megyét és a várost is liberális párt vezeti, különösen erős bennük a szándék, hogy önállóan is többséget alkossanak mind a helyi, mind a megyei önkormányzatban. Ez nekünk semmiképpen sem lenne kedvező, mert szűkülne az RMDSZ frakciók mozgástere. A választás kimenetele nagyban függ a részvételi aránytól: a koronavírus-járvány hatása a mozgósításra egyelőre kiszámíthatatlan.


Hirdetés
Antal Géza, az RMDSZ kolozsvári ügyvezető elnöke. Fotó: Antal Géza hivatalos Facebook-oldala.

– Volt-e előzetes felmérés, amelyből kiderülhetett, hogy a választók milyen arányban támogatják az RMDSZ jelöltjeit?

– Volt egy telefonos konzultációnk július folyamán, amikor több mint tízezer embert hívtunk fel.

A visszajelzések alapvetően pozitívak. 

Az elmúlt hónapok tevékenységei, még ha a pandémia miatt korlátozottak voltak és főként online merültek is ki, hatásosnak bizonyultak. Úgy értékeltük, hogy az emberek elégedettek a munkánkkal, melyből kiemelném a www.szomszedok.ro kezdeményezést. A szükségállapot ideje alatt létrehoztunk egy olyan platformot, melyben az időseket segítettük; a segítségre szorulók jelentkezhettek és hozzájuk olyan önkénteseket társítottunk, akik vállalták, hogy az egészségügyi recepteket kiváltják, a számlákat befizetik, bevásárolnak számukra és hasonlók.

A telefonos konzultációk során több ízben is visszacsatolást kaptunk, hogy ez egy jó kezdeményezés volt. Emellett a magyar kormány segítségével több iskola és egészségügyi intézmény számára sikerült egészségügyi felszereléseket, maszkokat, fertőtlenítőszereket eljuttatni, ami ismételten pozitív kicsengéssel járt.

Az emberek látták, hogy számíthatnak a Szövetségre.

Nem rózsás a helyzet, mert nem csak ennyiből ítélkeznek és ha az utca poros, nincs lekövezve, egy lakótelepen nincs játszótér, adóemelés van, azt is megjegyzik, és a településvezetők számlájára írják. De azt is látják, hogy az RMDSZ mindig ott volt, amikor a magyar közösségnek szüksége volt rá.

– Mi az idei választási program lényege?

– Egy élhetőbb Kolozsvárért indulunk a választásokon. Egy olyan élhetőbb Kolozsvárért, amely nekünk, magyaroknak is jár. Bizonyos mérté frusztciót teremt, hogy rohamosan fejlődik a város, valamint a hozzá zeli települések, hiszen ennek a robbanásszefejlődésnek rengeteg olyan ros hatása van, ami megneheti az itt és a környéken élők mindennapjait. Ez érezhető például a közlekedésen, hiszen gócponttá lt ez a térség: óriási, sőt fullasztó az áthaladó forgalom, mely terheli a környéket és a várost.

Az idei kampányunk erről szól: nekünk, magyaroknak is otthonunk ez a térség – tegk élhetőbbé!

Sajnos az újonnan fejlődő negyedek nincsenek arra felkészülve, hogy egyre több fiatal pár kisgyermekes családdá válik; nincs megfelelő infrastruktúra, hiányoznak a játszóterek, nincs jól megoldott közlekedés.

De emellett, a teljes megyére kitekintve, élhetőbb és fejlődő falvakért szállunk ringbe. Kolozsvár, Kolozs megye az országban Bukarest után a legfejlettebb régió. Rengeteg befektetés zajlott az elmúlt években. A helyi polgármestereink, tanácsosaink és a megyei tanácsosok feladata az, hogy a magyarlakta településeknek megteremtsék mindazt a fejlődési lehetőget, ami által otthonossá tudnak lni úgy a falubelieknek, mint az esetlegesen Kolozsvárról kiköltöknek.

A város és a megye ne tekintsen úgy ránk, mintha nem is léteznénk!

Bár számos fejlesztés megvalósulhatott az elmúlt évek során, még mindig megoldatlan a déli körgyűrű helyzete, mely az áthaladó óriási forgalomtól mentené meg a várost, és általa a környező települések is élhetőbbé válnának. Jelen pillanatban tömegközlekedéssel a város kelet-nyugati irányú lefedettsége működőképes, az észak-déli vonalon viszont többször kell átszállni. 

Elindult a kampány Kolozsváron. Fotó: Antal Géza hivatalos Facebook-oldala.

– Kolozsvárnak Oláh Emese személyében jelenleg magyar alpolgármestere van. Idén Csoma Botond révén az RMDSZ polgármesterjelöltet is indít. Milyenek az esélyei?

– Mielőtt parlamenti képviselő lett volna, Botond tíz éven át dolgozott helyi tanácsosként. Ő kolozsvári születésű, itt nevelkedett fiatalember, aki ismeri a lakótelepek embereit és a belvárosi közösségeket is. Olyan jelölt, aki egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy „sok mindenben lekörözném Boc-ot” (Emil Boc, Kolozsvár jelenlegi polgármestere – a szerk.). Ezzel a kijelentéssel én határozottan egyet tudok érteni, hiszen ő egy olyan ember, aki itt nőtt fel és aki őszintén szereti Kolozsvárt. Nemcsak kampányfogásként beszél a fullasztó városról, hanem, mivel naponta biciklivel közlekedik, meg is tapasztalja például a közlekedés hiányosságait.

Mint tanácsos, évek óta látja, milyen kérdéseket és problémafelvetéseket mulasztott el az akkori és a jelenlegi városvezetés. Az egyik ilyen kiemelkedő hiba a magyar nyelvhez és közösséghez való viszonyulás, ami máig érthetetlen. Jellemző egy ódzkodás, mintha félni kéne a magyar közösségtől, illetve mintha nem járna az az alapvető jog: az anyanyelvhasználat joga. A városban sem az útjelző, sem a turisztikai táblákon nem jelenik meg sehol, hogy magyarok is élnek itt, az meg végképp nem tükröződik, hogy milyen sok magyar látogat ide minden esztendőben.

Problémát jelent az is, hogy a magyar-román viszonylatban nem vált követendő, jó példává Kolozsvár. Az a város, ami évszázadokon keresztül adta a román és a magyar szellemi vezetőket úgy Erdély, mint az ország számára. Emiatt is fontos, hogy magyar polgármesterjelöltet indítunk, még ha csak matematikai is az esély a győzelemre. Hiszen

az együttélés éllovasaivá kéne váljunk. 

Különösen lényeges szerepet tölt be a jelölésünk, hiszen egy román platformon folyó vitába nem hívnak el, ha nincs jelöltünk. Így legalább esélyt kapunk arra, hogy ne tanácsosi szintről, hanem jelentősebb pozícióból világíthassunk rá a kijavítandó hibákra és a kínálkozó lehetőségekre. 

– A román lakosok hajlandóak támogatni Csoma Botondot?

– A román közösségben is számottevő a támogatottsága, pont amiatt, hogy Kolozsváron nőtt fel.

Csoma Botond a mindennapjaiban éli meg a multikulturalitást, ez pedig pozitívan hat a polgármesteri székért folytatott küzdelemben is. 

Román előjárók is pozitívan értékelték azt a törekvését, melynek eredménye az lett, hogy nem központi szinten, Bukarest irányítja a Vasutas Parkot, mely Kolozsvár szívében egy zöld oázis, hanem helyi tulajdonba került át. Amellett, hogy magyar ügyeket is képvisel, az a közpolitika, amit ő az élhető város címén folytatna, a román közösség számára is fontos. Mind a magyar, mind a román választók körében hitelességnek örvend. Nyilván a szavazófülke magánya lesz a döntő minden esetben.

Ahogyan az elmúlt hat hónapban, a járványveszély minden percében számíthattunk egymás támogatására, úgy most is az a feladatunk, hogy a szolidaritást megmutassuk. Felelősségteljesen próbáljunk részt venni a szavazáson, hogy az se az egészségünket, sem pedig a magyar képviseletünket se veszélyeztesse. A szavazásra szánt idő semmivel sem több, mint amit hétköznapi tevékenységeinkre fordítunk – de döntő lehet! Nem múlhat a félelmeinken a magyar képviselet. Felelősségteljesen, időseinkre és mindenki egészségére odafigyelve, de tegyük meg kötelességünket!

 

Kiemelt képünkön Mátyás király lovasszobra, Fadrusz János 1902-ben felavatott alkotása a gótikus Szent Mihály-templom előtt Kolozsváron, a Főtéren. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb