Veres András: A keresztényellenesség és a szekularizáció elleni küzdelem most a legfontosabb

Veres András az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: az elmúlt időszakban „szűkebb környezetünkben is” „felütötte fejét” a keresztényellenesség. A korábban mindig jelen lévő „ideológiai kihívások” mellett megjelentek a régóta nem tapasztalt egyház- és keresztényellenes „akciók”. Ezzel a jelenséggel szemben az egyháznak mindenképpen fel kell vennie a küzdelmet – mondta. Fontosnak nevezte azt is, hogy megerősödjenek a plébániai közösségek a hit továbbadásában, segítve ezzel, hogy legyenek papi hivatások. Hangsúlyozta:

nagy szükség van a hívek minél nagyobb számú és minél elkötelezettebb részvételére az egyház életében, hogy az „ne a papok egyháza, hanem a hívők közössége” legyen.

Veres András az elnökválasztásról elmondta: a püspökök testülete ötévente titkos szavazással választja meg elnökét, a konferencia valamennyi tagja szavazhat, de csak a megyés püspökökre lehet voksolni.

Kitért arra is, sem az elnök, sem más püspök nem áll a többi felett, a saját egyházmegyéjét minden püspök teljes felelősséggel és önállósággal irányítja, és csak Rómának van alárendelve. Hozzátette: az MKPK az egyház egyetemes jogrendszere alapján dönt az egész országra vonatkozó lelkipásztori, közigazgatási, illetve liturgiai kérdésekben. Ezt a munkát koordinálja, vezeti az elnök, illetve a négytagú Állandó Tanács.


Hirdetés

Az MKPK elnöke arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatók-e ismét a szentmisékre, illetve a templomok látogatására vonatkozó korlátozások, azt felelte, a konferencia feltehetően csütörtökön megfogalmaz majd egy közös nyilatkozatot, de a megyés püspökök önállóan döntenek majd az esetleges korlátozásokról. Megjegyezte: ezt indokolja az is, hogy az országban különböző a járványügyi helyzet. Azt is mondta, véleménye szerint a

templomokat soha, semmilyen körülmények között nem szabad bezárni,

az embereknek mindig meg kell adni a lehetőséget, hogy a templomban imádkozhassanak. Ugyanakkor nyilván az emberek biztonságát és az állami javaslatokat is szem előtt tartva döntenek majd.

MTI

 

'Fel a tetejéhez' gomb