Rétvári: a baloldal számára láthatatlan, de csökkent az elkerülhető halálozások aránya

A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak - írta a KDNP alelnöke.

Ami a baloldal számára láthatatlan: csökkent az elkerülhető halálozások aránya Magyarországon című szombati, az MTI-nek elküldött közleményében.

Rétvári Bence közölte: az Eurostat 2011 óta követi az elkerülhető halálozások 100 ezer főre vetített arányának alakulását a 75 év alattiak körében.

Egyrészt a kezelhető halálokokat nézik, amelyek időben történő és hatékony egészségügyi beavatkozással elkerülhetők lettek volna.

Másrészt a megelőzhető halálokokat, amelyek hatékony népegészségügyi rendszerrel, elsődleges prevencióval elkerülhetők lettek volna.

Az egészségügyi rendszer hatékonyságát mutató kezelhető halálesetek aránya 198-ról 179-re csökkent, ami 10 százalékos javulás.

A személyes megelőzés és a szűrések hatékonyságát mutató megelőzhető halálesetek aránya 358-ról 327-re csökkent, ami 9 százalékos javulás – tudatta a politikus.

A baloldali sajtó és a baloldali politikusok az eredmények nyilvánosságra hozatala után mélyen hallgattak arról, hogy mindkét szempontból látható mértékű a javulás – fogalmazott.

Csak arról beszéltek, hogy Magyarország a listák alsóbb részein található, ami igaz, csakhogy ez nem az elmúlt évek tendenciáinak, hanem a korábbi évtizedek örökségének köszönhető.

“A baloldalt azonban most se érdekli az, ami magyar eredmény, mert mindent csak a kormány elleni támadásra akarnak felhasználni” – fűzte hozzá.

Az Eurostat adatsora egyértelműen cáfolja a baloldal évek óta hangoztatott azon állítását, hogy Magyarországon romlik az elkerülhető halálokok aránya – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: tíz év alatt az egészségügy működésének javítása érdekében a kormány 76 százalékkal növelte a költségvetési forrásokat, 91 kórház és 51 szakrendelő újult meg részben vagy egészben.

Az egészségesebb életmód érdekében indult be az iskolai mindennapos testnevelés és a sporttámogatási programok, bevezették a chipsadót és a reformmenzát, hatszorosára nőtt az iskolatej- és iskolagyümölcs-program költségvetése, és országos vastagbélrák-szűrési program is indult.

A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak – összegzett közleményében Rétvári Bence.

(MTI)

Kiemelt képünkön Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond a Fejér megyei Lepsényben az egészségház avatásán 2020. augusztus 17-én. MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre