„A Szent Jobb erőforrás, ma is útmutatás a jelenléte” – Snell György a Vasárnapnak

Erdő Péter bíboros mutatja be az ünnepi szentmisét augusztus 20-án a Szent István-bazilikában délután 5 órakor, melyen szentbeszédet mond Kovács Gergely gyulafehérvári érsek. A szentmisét meghívott vendégek előtt tartják, az eseményt a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió élőben közvetíti.

A kihangosításnak köszönhetően a téren is hallható lesz a szentmise, de figyelni kell arra, hogy az ott egybegyűlők tartsák be a szükséges távolságot.

A templomban legfeljebb 500 fő foglal majd helyet, ők meghívóval érkeznek. Snell György, a Szent Jobb őre megkeresésünkre tisztázta:

bár egyes médiumok azzal támadták a püspökséget, hogy idén „elitmisét” szerveznek, ám ez valójában erős csúsztatás, hisz minden évben közjogi méltóságok, állami intézmények képviselői, diplomáciai testületek tagjai, és a parlamenti patkó különböző oldalán ülő képviselők, frakcióvezetők is érkeznek a helyszínre, illetve azok, akiknek ilyen módon is szeretnének köszönetet mondani az egyházért végzett munkájukért. Vagyis ebben semmi újdonság nincs, az eddigi hagyományt folytatják.


Hirdetés

Idén a vírushelyzetre tekintettel mondtak le a Szent Jobb-körmenetről, hisz annak alkalmával évről évre több ezer ember gyűlik össze az utak mentén. – Ez a jelenlegi járványügyi helyzetben sajnos tarthatatlan – szögezte le Snell György, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy

a szentmise végén, a Szent István-litániát követően Erdő Péter bíboros kiviszi az ereklyét a bazilika elé, és a kapuzatban, a lépcső tetejéről oszt majd áldást a jelenlévőknek, illetve azoknak, akik a Duna Televízión vagy a Katolikus Rádión keresztül követik az eseményeket.

– Ez egy jelképes gesztus lesz, ez helyettesíti majd a körmenetet – tette hozzá a segédpüspök. A Szent Jobb a szokott módon, 10 és 13 óra között látogatható a bazilikában.

A körmenet elmaradása nem példa nélküli a rendszerváltozás óta: az emlékezetes 2006-os vihar sem tette lehetővé, hogy végigvonuljanak a Szent Jobbal a környező utcákon.

Snell György kitért arra is, hogy ugyan Szent Istvánt augusztus 20-án ünnepeljük, de a Szent Jobbot – nemzeti ereklyénket – egész évben megtekinthetjük a bazilika Mária-oltára előtt. Mint fogalmazott:

„Az ereklye év minden napján megtekinthető, hogy az út, melyet Szent István a magyarság számára jobbjával kijelölt, újra meg újra járható legyen, mindenkinek. Erőforrás, ma is útmutatás a jelenléte”. 

https://www.facebook.com/egombp/videos/326792385131213/?__tn__=kCH-R&eid=ARCtGufcG3ghDR95Nq6XNTdcmXoLNokkWX0tH6z130ltKVMSrxv6Hi8dGED83U9sr1W6WLtdTcnvkA3u&hc_ref=ARTE_S_ODOdIcz5s_jXvfmiyNdYfGwKWhkpZ6GbprDMmdE_KiDRPPJYB9lr2JaaXdOg&fref=nf&__xts__[0]=68.ARBgRFgLPo_ht-vyLIbErYTX2K80m_NHRf2V8XLBb7c5nJNP8kaqMu1UOJU-gdr1hqxxvrHtMNZrG_TNYA9gKG9HTsRF0VAero9gtD4G8BMxrHDyj6LwBkeD2X2LgrL6UopBLthYYdEr9wO9jv6w-OR4kTz8ZOPMvf4PTUZIvReE_6RNiy7-5Sa8nPS6Ef3X1Nla5qo5drbfQ_EXFHKIkJ4Pa1vgWqzgK1pfftVHcuOGXfQfpV-232_higfhT1Y0pT-BtltYu8k8pE2XasKM13RaQdpImT7hLzlaxUYGgzIR7eB2A45Ph8R7oZcwjVa_5oZLbSZtJpVuV2R4QGBR0OkeZpXjv1k3vpSXPXgh3ttlyhv8jkvgnyrgliVZE1z4vyLHVmmBRSZM2sFiB5nbTn6fvOVW7TEffxAOl4L86P84kIYUJxEWUmgez8MsPgZTBMqxSVFhjg1P7QIGoLRaZoaFRXyMI1R3SfL3pm0fJb4QCd0p5Hoa6VGIR63GGe6NRD9H0A

 

(Kiemelt képünkön: Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa becsukja a bazilika főkapuját 2020. március 21-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán; Videó forrása: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala)

'Fel a tetejéhez' gomb