„Hibázni már megtanultunk, a hibáinkból tanulni még kevésbé” – mutat rá a Népszava újságírója, és már majdnem felkiáltok, hogy hurrá, talán végre rájön az ellenzék, hogy a mentőmellényben, színes csúszdás műanyag vízibiciklin előadott ifjúdékás performanszokból és a „Bandi nagyon durván beszól a Facebookon Ferinek, aztán találkozik Ferivel IRL a mólón, összehúzza magát némiképp, és Feri lazán felmossa vele a padlót, 317. epizód” jellegű szappanoperákból nem annyira sugárzik az elvárt kormányzóképesség.
Örülnék ennek a felismerésnek igazán, hisz sose árt egy ütőképes ellenzék, egy tökéletesedésre sarkalló, értelmezhető alternatíva. Ám az idézett mondat sajnos folytatódik. Mégpedig így: „Hibázni már megtanultunk, a hibáinkból tanulni még kevésbé – továbbra is alig tesztelünk”.
Valójában az a baja tehát az újságírónak, hogy továbbra sem éget el a kormány adófizetői pénzeket fölösleges koronavírustesztekre.
Pedig ezt már hónapok óta folyamatosan megtehetné, ha hallgatott volna például Dobrev Klárára vagy Korózs Lajosékra, hazánk önjelölt főepidemiológusaira: hisz a DK politikusa ezerszer rámutatott, hogy „tömegesen kell tesztelni a magyar embereket, enélkül biztosan nem lehet újraindítani a gazdaságot”, az MSZP pedig „az emberek védelmében” indított petíciójának legelső pontjaként követelte „a teljes lakosság azonnali tesztelését” (aki szeretné, még most is aláírhatja, sose késő).
Csakhogy március-április tájékán, az általános ismerethiány közepette még akár jogos is lehetett a vélekedés, miszerint a több teszttől pusztul a Covid-19 és laposodik a görbe, mostanra viszont lezajlott egy első hullám, és rendelkezésre állnak bizonyos empirikus adatok. Amelyek, fájdalom, nem utalnak a milliószám végzett garatváladék-vétel csodatévő hatására.
hirdetésItt van például a legstréberebb tesztelő, Luxemburg. Liberális-zöld-szoci kormánya van neki, tehát a szakértelme vitán felül áll, plusz az offshore cégeknek hála csillognak-villognak a kórházai, és mégis azt látjuk, az 1 millió főre vetített Covid-halálozás 195 fő – míg Magyarországon 63. Luxemburg az első hullámban 39,5 millió euróért tesztelte végig a fél országot, most újabb 60 milliót különített el a célra (ez így együtt 34,3 milliárd forintot jelent), a tesztbehívókat úgy osztogatják, mint pesti utcán a zaci szórólapját – ehhez képest arányaiban jelenleg is nyolcszor annyi beteget ápolnak kórházban, mint Magyarországon.
De ne is Luxemburgot vegyük alapul a tömeges teszteléses iskola követői közül, hanem nézzük a hozzánk hasonló méretű Portugáliát (szoci kormány, a halálozás háromszorosa a magyarországinak). Ha annyit teszteltünk volna, mint ők, ez mostanáig (Karácsony Gergelyék tesztenként 19 000 forintos beszerzési árával számolva és a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges erőforrások költségeit nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva) alapból 26 milliárd forint többletkiadást jelentett volna a ténylegesen elvégzett tesztek költségéhez képest. Ebből az összegből kijön 1 db Nagyerdei Stadion plusz 3 db Pancho Aréna. Tehát a kormány még Portugáliához viszonyítva is 4 stadion árát spórolta meg a tesztelési politikájával – vagy megfordítva: az ellenzék eddig minimum négy stadionnyi pénzt tapsolt volna el efemer PCR-tesztekre, ha lehetősége nyílt volna rá. Mázli, hogy nem nyílt.
Ezért talán el lehetne gondolkodni azon, hogy – ellenzékiség ide vagy oda – muszáj-e ismét az unalomig ismert pánikkeltős-vagdalkozós-toporzékolós üzemmódot felvenni,
vagy esetleg a második hullámban kísérletképpen meg lehetne-e próbálkozni valamiféle józan mértéktartással, csak kíváncsiságból. Hátha a járványügyi szakemberek jobban értenek a járványkezelési kérdésekhez. Sose lehet tudni.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait ide kattintva böngészheti.
