FRISSÍTVE – Tízszer annyi műtrágyát raktároznak Konstancában, mint amennyi Bejrútban felrobbant

A bejrúti robbanás után a romániai sajtó és a román hatóságok is azonnal vizsgálni kezdték, hogy veszélyt jelent-e Marosvásárhelyre a város peremén működő Azomures műtrágyagyár, amelyik többek között ammónium-nitrát alapú műtrágyát is gyárt, mely Bejrútban robbant, valamint azt, hogy milyen mértékben veszélyeztetik Konstanca lakosságát a kikötőben tárolt és rakodott veszélyes anyagok.

A romániai tengeri kikötők igazgatósága csütörtökön közölte, hogy a konstancai kikötőben jelenleg közel 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak. Ez mintegy tízszerese annak a mennyiségnek, amely Bejrútban felrobbant. Az igazgatóság közlése szerint öt társaság rakodik és tárol ideiglenesen ammónium-nitrátot Konstancán, mindegyik a katasztrófavédelem engedélyével, és a vonatkozó európai szabályozások szigorú betartásával.

Az igazgatóság azt is közölte, hogy a jelenleg tárolt mennyiség átlagosnak mondható. Az év eleje óta több mint 87 ezer tonna ammónium-nitrátot rakodtak Konstancán tengeri és folyami hajókba.

A marosvásárhelyi Azomures társaság közleményben tudatta, hogy a gyár területén nem tárolnak nagy mennyiségű ammónium-nitrát alapú műtrágyát. A terméket a gyártás után azonnal értékesítik, és elszállítják. A gyár azt is közölte, hogy az általuk gyártott műtrágya magától nem gyúlhat meg, nem robbanhat fel, tehát nem veszélyes, ha a tárolásánál, mozgatásánál betartják a vonatkozó európai normákat. A műtrágya csak akkor bomolhat fel veszélyes anyagokra, ha hőnek vagy tűznek van kitéve.


Hirdetés

Ludovic Orban miniszterelnök pénteken elmondta: a konstancai kikötőben tárolt műtrágya kereskedelmi szerződés tárgyát képezi, és csak addig tartják ott, amíg hajóra nem rakhatják. Hozzátette, mind a belügyminisztériumtól, mind a katasztrófavédelemtől tájékoztatást kért, és biztosították, hogy mindent megtettek a biztonság érdekében.

Romániában 2004 májusában 18 ember életét követelte és 13 személyt súlyosan megsebesített egy ammónium-nitrát szállítmány felrobbanása. Akkor a dél-romániai Mihailestien balesetet szenvedett, felborult és kigyulladt egy 20 tonna műtrágyát szállító teherautó. Az áldozatok között tűzoltók, újságírók és olyan helybeliek is voltak, akik az út mellé kiszóródott műtrágyából próbáltak lopni.

Csütörtökön az Aradot Temesvárral összekötő országúton gyulladt ki egy 24 tonna ammónium-nitrát alapú műtrágyát szállító kamion. A tűzoltóknak még az előtt sikerült eloltaniuk a tüzet, hogy az a rakományra is átterjedhetett volna.

A legújabb hírek szerint a román rendőrség több mint 8000 tonna ammónium-nitrátot foglalt le.

A romániai országos rendőr-főkapitányság közölte, hogy az elmúlt három napban ellenőrizte a műtrágyával kereskedő cégeket, és több mint 8000 tonna nem megfelelően tárolt ammónium-nitrátot foglalt le.

A rendőrség közölte: 51 kereskedelmi társaságot ellenőrzött, és 11 esetben állapította meg a szabályok megszegését. Az ellenőrzések nyomán 8453 tonna ammónium-nitrátot foglaltak le. A legnagyobb mennyiséget, közel ötezer tonnát a Konstanca melletti agigeai kikötőben kobozták el egy olyan cég raktáraiból, amely nem rendelkezett engedéllyel az ammónium-nitráttal való kereskedéshez.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb