Történelmi lehetőség előtt a felvidéki magyarság
Nehéz lenne összegyűjteni annak a hullámvasútnak a legfontosabb állomásait, amelyen a felvidéki magyarság ült az elmúlt évtizedekben. A meciari időszak jogsértései közben vált egységessé az érdekképviselet, amely 1998 és 2006 között a kormánykoalíció tagja is volt, az első ciklusban kevesebb, a másodikban lényegesen több mozgástérrel. Ennek az időszaknak volt az egyik legnagyobb eredménye, hogy Komáromban megalakulhatott a Selye János Egyetem.
Aztán 2006-ban jött a fekete leves. A Magyar Közösség Pártja kikerült a koalícióból, a Robert Fico vezette Smer pedig – mások mellett – a magyargyűlölő Ján Slota pártjával kötött szövetséget.
Ezután történt Malina Hedvig aljas meghurcolása, Sólyom László országba való beengedésének szégyenteljes megtagadása és az is, amikor a szlovák rendőrök véresre verték a Dunaszerdahely focicsapatának szurkolóit.
A szlovák állam azt tehetett, amit akart, hiszen a túléléséért küzdő Gyurcsány-kormány nem volt abban az állapotban, hogy kiálljon a sajátjai mellett.
Zárójelben tegyük hozzá: a 2004-es népszavazás megmutatta, hogy 2006 és 2010 között egy erős kormánynak sem lett volna szándéka fellépni a jogsértések ellen. A magyar nemzetpolitika hiánya, az elvtelen liberalizmus erősödése és a folyamatos jogsértésekkel szembeni cselekvésképtelenség végül oda vezetett, hogy 2009-ben a felvidéki magyarság érdekképviselete kettészakadt. Bugár Béla korábbi MKP-elnök vezetésével ugyanis
megalakult a MOST-Híd szlovák-magyar vegyespárt, amely a két fél közötti kiegyezést sürgette. A szlovákok tapsoltak örömükben – mi, felvidéki testvéreinkért aggódók pedig láttuk, hogy ebből baj lesz.
Sajnos igazunk lett. Egyrészt azért, mert a MOST-Híd kormányon az égvilágon semmit sem tudott elérni a felvidéki magyarok helyzetének javításáért. A párt vezetői bársonyszékükbe süppedve próbálták elkerülni a korábbi választóik és az ellenük szavazók felől érkező szúrós pillantásokat. A helyzet konszolidálásához – nem javulásához, de legalább a további romlás elkerüléséhez – két dolog kellett.
Egyrészt, hogy Magyarországnak legyen egy 15 milliós magyar nemzetben gondolkodó, világos nemzetpolitikát megfogalmazó és a V4-es együttműködés mellett a végsőkig elkötelezett kormánya.
Másrészt, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök felismerje: az Orbán-kormány már nem az a csapat, amellyel mindent meg lehet tenni. De Fico nemcsak ezt ismerte fel, hanem azt is, hogy neki és országának is sokkal jobban megéri, ha Közép-Európa országai összefognak és megpróbálnak túllépni Trianon hosszú árnyékán.
Hiába volt azonban egyre jobb a két ország viszonya, a magyar érdekképviselet egységesülését nem sikerült elérni. Végül a MOST-Híd tétlensége és – mondjuk ki! – nemzetárulása oda vezetett, hogy az idei parlamenti választásokon sem nekik, sem az MKP-nek nem sikerült bejutnia a szlovák parlamentbe. Ez egy óriási elszalasztott lehetőség volt, főleg annak tükrében, hogy
Igor Matovic új kormányfő megválasztása óta több fontos gesztust tett a magyar kisebbség felé. Történelmi esély lenne, ha ezeket a gesztusokat évek elteltével a parlamentben, akár kormányon tudná számonkérni egy magyar párt…
De ez a hajó már elment. Azt ugyanakkor érezte a három magyar, vagy magyarnak vélt párt vezetője, hogy ezek után szükség van valamiféle feloldozásra. A napokban pedig engedtek a választói akaratnak, és bejelentették: megteszik az egységesülés felé vezető első lépéseket. És bár a parlamentbe jutásra legközelebb 2024-ben nyílik majd esélyük,
remélhetőleg erős, bejutási küszöb felett álló, etnikai alapon szerveződő pártként ki tudják használni a két ország jó viszonyából származó előnyöket.
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt. A jó példa a Vajdaságban már megvan. Alázat, megértés és józanság. Ha ezen tulajdonságokkal felvértezve nekilátnak, a felvidéki magyarság legsikeresebb évei következnek. Szurkolunk és segítünk, amiben tudunk!
Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról
Kiemelt képünk forrása a Facebook.
